Az a helyzet, hogy cél nélkül nem lesz semmi. Nem érhető el változás, gyarapodás, fejlődés, növekedés, ha nincsenek célok. Óvodás gyerekeim folyamatosan célokat tűznek ki maguknak. Majd ha megtanulok olvasni, majd egyedül leülök és akkor olvasok, amikor csak szeretnék. A Balatonban is le fogok bukni nyáron a víz alá szemüveg nélkül. Én is szeretnék pörgős szoknyát. Majd ha nagy leszek, cukrászdát nyitok. Elhívom a barátnőmet és megmutatom neki a búvóhelyeimet a kertben… Sorolják és sorolják vég nélkül, ébredéstől elalvásig a céljaikat, hogy az ember füle kettéáll tőle. És tesznek is az elérésükért. A múltkor az ötéves képes volt egy órán keresztül, tök egyedül sorban állni, hogy kipróbálhassa a sziklamászást.
Azután ahogy telik-múlik az idő, a környezet sokunkat leneveli a célok kitűzéséről. Húsz-harminc-negyvenéves korában azon kapja magát az ember, hogy éli egyik napját a másik után, teszi, amit mondanak neki, meg ami a munkaköri leírásában írva van, meg amit a család megkövetel – és utána, ami ideje marad, azt valami agykikapcsoló tevékenységgel tölti, anélkül, hogy egy pillanatra is felmerülne benne, hogy célokat keresgéljen magának. Így aztán nem is történik semmi új. Nincs, ami meghozza a célok eléréséből fakadó elégedettséget, nincs ami arra serkentsen, hogy valami újat tanulj vagy kipróbáld magad a szokásosnál nehezebb helyzetekben.
Sok oka lehet annak, hogy miért alakul ez így. Van ugye a balsors, ami régen tép minket, és ezért azt gondoljuk, hogy hiába vág bele valamibe az ember, úgyse sikerül. Ott lehet az iskola, ami engedelmeskedésre és visszafogottságra nevel kezdeményezés és önálló akarat helyett. Azután ott van a hit a számomra legdühítőbb magyar bölcs mondásban, miszerint ha bárki elért valamit az életben, az jókor volt jó helyen. Persze, jókor volt jó helyen, mert esetleg kereste a lehetőséget, azután észrevette azt, majd élt vele, végül pedig működtette. De ezt már sokan vonakodnak elismerni, csak azzal nyugtatják magukat, hogy a másikat a szerencse, vagy a tisztességtelen előnyszerzés juttatta ahhoz a többhöz, amije van. Ez a gondolkodásmód pedig azt vonja magaután, hogy okosabb dolog nem vágyakozni, és nem célokat tűzögetni, hanem megelégedni azzal, ami van. Vagy inkább tehetetlenül panaszkodni arról, ami van.
Pedig az egészséges lelki működéshez fontos az, hogy az ember kompetensnek érezze magát a saját életében. Bízzon abban, hogy van a dolgokra, és legfőképp a saját körülményeire hatóereje. Ne passzív és önalávető legyen, hanem kezdeményező és aktív alakító. Ehhez pedig célok kellenek, amikért lehet tenni, amelyek eléréséért érdemes új dolgokat megtanulni, és amikhez képest lehet mérni, hogy hol tartunk most.
Van egy fogalom, a reziliencia, ami azt jelöli, hogy mennyire képes valaki megőrizni a lelki egészségét nehéz, embert próbáló helyzetekben. Azt vették észre ugyanis, hogy egy-egy csapás, természeti katasztrófa, trauma, elszegényedés, háború vagy egyéb szörnyűséget átélve az emberek különbözőképp és eltérő tempóban nyerik vissza képességüket egy „normálisnak”, elégedettségre alkalmasnak mondható életvitelre. Vannak, akik ezekbe a csapásokba belerokkannak, és nem képesek megfelelő színvonalon továbbvinni az életüket. Vannak olyanok is, akik viszont viszonylag hamar alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez, és képesek újra örömöt, szeretetet, reményt érezni, vagyis képesek olyan érzésekre, amiket szeretünk az életben. Ezt a tulajdonságot, ezt a lelki állóképességet hívják rezilienciának. Sok különbség van a reziliens és a hamarabb maradandó sérülést szenvedő emberek között. Az egyik legfontosabb pedig a célállítás képessége. Ha van egy elképzelésünk arról, hogy hogyan szeretnénk élni, akkor annak elérése előbbre visz minket.
De hogyan állíts célokat magad elé? Ha már lenevelt erről az élet, akkor újra meg lehet tanulni ezt a képességet. Ha azt fontolgatod, hogy újra célokat tűzz magad elé, vagy azt tapasztaltad eddig, hogy hiába voltak céljaid, úgysem érted el őket, akkor olvasd el ezt a rövid iránymutatást a célok világába. Nincs benne semmi spanyolviasz, de olyan szempontokat szedtem össze, amiket érdemes figyelembe venni a siker érdekében.
Középtávra lőj, fej helyett szívvel
Ne holnap vagy két héten belül elérendő célokat keress, de ne is harminc év múlva esedékeseket. Gondolj mondjuk arra, hogy egy év, öt év múlva hol szeretnél lenni. Olyan életet szeretnék, amiben rendszeresen sportolok. Olyan munkát szeretnék, amiben ki tudom hozni magamból azt a tudást, ami bennem van. Családot szeretnék. Szeretném kipróbálni magam külföldön. Szeretnék másokon segíteni, hogy értékesebbnek érezzem magam. Ha nehezen megy, ami elég valószínű, akkor ne agyalj rajta, inkább bízd az érzéseidre. Ha szeretsz kreatívkodni, rajzold le az otthonod. Részletesen és alaposan, legyen benne helye mindennek, dolgozószoba (mit fogsz dolgozni?), nappali (kik lesznek ott?), a ház környezete (hol fogsz élni?). Ha a rajzoláshoz nincs kedved, akkor csukd be a szemed, és képzeld el azt, hogy mondjuk két év múlva van. Minden a lehető legjobban alakult és te éppen felébredsz reggel. Időzz el az ébredés után, menj végig képzeletben a reggeli rutinon, majd lépj ki a lakásból. Hova mész? Kikkel találkozol? Mit csinálsz? Milyen a hangulat? Ha ezzel megvagy, akkor partnereddel, egy barátoddal beszéld végig, hogy milyen életet szeretnél. Vagy írd le magadnak.
Kalibrálj
Ne legyen nagyon könnyen elérhető – az talán kevéssé motiváló, hogy maradjon minden ugyanígy – de ne is elérhetetlen. Úgy fogalmazd meg magadnak, hogy legyen reális esélyed elérni. És legyen határideje.
Tudd, hogy mivel méred
Érdemes jól specifikálni, hogy menet közben, meg majd az elérésekor lehessen látni, hogy már közelebb jutottál hozzá, vagy éppenséggel már ott is vagy. Mondjuk, ha két éven belül egy nagyobb lakásba szeretnél költözni, akkor ennek az elérése elég világos lesz. De a hozzá vezető lépéseknek sora van: befizetek egy előtakarékosságra, kitalálom, milyen környéken laknék, felmérem az ottani lehetőségeket, pontosan meghatározom, hogy nekem mire van igényem az új lakással, meghirdetem a régi lakást, nézegetek lakásokat, és kiválasztom a megfelelőt, felújítom, beköltözöm. Az odavezető lépéseket azért fontos megfogalmazni, mert az ilyen középtávú céloknál zajlik közben az élet, és az ember hamar megfeledkezik egy-egy fontos célkitűzéséről. Ha vannak viszonyítási pontok, akkor menetközben is lehet látni, hogy közeledem-e a cél felé.
Ellenőrizd, hol tartasz
Nem kell mániákusan csak a célokért élni, mert elveszhet az öröm a mindennapokból, de időről-időre fontos ellenőrizni, hogy hol tartok. Havonta, félévente le kell ülni, és végiggondolni, hogy mennyivel jutottam közelebb a célhoz, azt akarom-e még egyáltalán, vagy esetleg módosítanék rajta. Ha az első ilyen ránézéskor kiderül, hogy egy fikarcnyit sem jutottál közelebb hozzá, semmi gond. Megint egy döntési helyzet van: még mindig szeretnéd? Ha igen, akkor új erővel lehet felbuzdulni az első lépés megtételére.
Keress támogatókat
Nem kell egyedül boldogulni! Könnyebb egy cél felé haladni, ha van kivel megosztani az örömöt és a nehézségeket, ha van valaki, aki segít átgondolni a dolgokat. A cél természetétől függően lehet hivatásos támogatóhoz fordulni – segítő csoport, terapeuta, coach. Nem ördögtől való dolog ez, a sikeres és elégedett emberek mind élnek vele. Vagy keress a környezetedben valakit, aki esetleg társad lehet a cél elérésében is, vagy egyszerűen csak melletted áll.
Ismerd el az eredményeket
Ha azt tapasztalod, hogy egy-egy lépés sikerült, valamit megtanultál, véghezvittél egy dolgot, ami közelebb vissza vágyaidhoz, akkor veregesd meg a saját vállad. Ne azt mondd, hogy jó, de ez még kevés; meg igen-igen, de hol van még a vége, hanem igenis tessék neki örülni. Megcsináltál valamit, amit elhatároztál, ami nem volt triviális, amiért áldozatot hoztál – ünnepeld meg és lelkesedj. Ezekről is hajlamosak vagyunk leszokni, de ha megtapasztalod, hogy milyen jó saját célokért tenni, milyen jó előbbre lépni, akkor az ünneplésre is több okod lesz.
Azt hiszem, a pszichológusok, coachok és más segítő munkások alapgondolata az, hogy minden hozzájuk forduló sokkal többre képes, mint amire hiszi magát. Sokkal nagyobb az ember befolyása az élete felett, mint azt sokan hiszik. Lehet szakmát, hivatást, életstílust váltani, meg lehet szabadulni romboló szokásoktól, el lehet érni jobb munkahelyi körülményeket, meg lehet találni azokat a tevékenységeket, amik valódi örömet okoznak – de ehhez tudni kell, hogy mire van szükségünk és mit akarunk elérni.
Nem állítom, hogy ez könnyű, és attól, hogy olvasol erről egy cikket, már menni is fog, de hátha több kedved lesz megpróbálni.
