7 jel, hogy rád talált az életközepi válság

Összeszedtük az életközepi válság néhány legfontosabb jelét, hogy tudd, miért vágysz arra, hogy Indiában meditálj, amikor pár évvel ezelőtt még éppen megfelelt neked leheveredni az X-faktor elé.

Nehezen kerüli el bárki, hogy negyvenes éveiben ne kezdje el átértékelni az életét, ne tekintsen másképp arra, hogy mit is keres ő itt ebben az életben. Persze azért nem kötelező ebbe beleesni, de a többségnek sikerül. Válságnak, midlife crisisnek hívják, mert valóban lehangoltsággal, rosszabb közérzettel, akár depresszióval is járhat. Másrészt viszont sok esetben pozitív változást hoz: az emberek olyan új célokat tűznek ki, és olyan szokásokat vesznek fel, amikkel hasznosabbnak érzik magukat és elégedettebbek lesznek. Tulajdonképpen egy természetes állapot, amin csak át kell esni.

Sokféle formában megjelenhet, férfiak felfokozott szexuális vágya, nők új hobbijai, munkahely, lakhely, életmódváltás, rosszabb esetben identitás-krízis vagy depresszió. Hasznos lehet, ha furcsa új gondolataink és szokásaink mögött felismerjük, hogy nem csak úgy véletlenül vannak, hanem az életközepi válság jelei. Méghozzá azért hasznos, mert akkor mondhatjuk magunknak, hogy haló, életközepi válság,kutatások mutatják, hogy el fogsz múlni, és jól jövök ki belőled!

A Huffington Post olvasóinak tapasztalatai, a Telegraph és más, kevésbé ismert, de annál személyesebb forrásból összeszedtem, hogy mik lehetnek a tipikus jelek, amikből te is észreveheted, hogy megérkezett életedbe a híres midlife crisis.

1. Újra itt vannak az Élet Nagy Kérdései

Serdülőkorodból ismerősek ezek, de azután gondolataid más irányba fordultak: ki lesz a párom, hol fogok lakni, mikor neveznek ki főnöknek, vegyek-e fel lakáshitelt, mik a pelenkakiütés tünetei meg ilyenek felé. És egyszer csak, a semmiből, hirtelen újra egyre sűrűbben előjönnek. Ennyi az egész? Ennyi az élet? Miért is csinálom én azt, amit csinálok? Van ennek értelme? Ki vagyok én? Jó, persze, szülő, házastárs, főnök, pénzgyár, háztartási gép – na de ÉN ki vagyok? Mi érdekel igazán?

shutterstock 178919450

2. Havi fizetésed minimum húsz százalékát költöd fitnesz eszközökre

Hajdan kockás vagy lapos hasadon engesztelhetetlenül domborodik egy joviális pocakocska, ami az istennek nem akar eltűnni. Ruhaméretet váltasz, életedben talán először. Őszintén kétségbeesel, ha nem működik a lift, és fel kéne jutnod a negyedikre. Egy ideig nézegeted a tükörben a ráncokat, narancsbőröket és párnákat, és aztán megrázod magad: eddig és ne tovább! Nem hagyod a tested idő előtt megöregedni! És kiválasztod a sportodat, ami eleinte még inkább kínlódás, mint boldogság. De hogy tudd csinálni (nem lehet ócska cipőben futni, tönkreteszi a lábat); legyen valami örömöd (annyira menő ez a biciklis napszemüveg); és mert megteheted – irgalmatlan pénzeket költesz el sportruházatra és kiegészítőkre, elégedett tenyérdörzsölésre késztetve ezzel a Decathlon pénzügyi menedzsereit. Veszel ruhákat, kineziológiai tapaszt és fitnesz karkötőt, és használod is ezeket, hiszen:

3. Az egészséged válik a legnagyobb értékeddé

Ha tizenöt éve azt mondtad, hogy unalmasan nem érdemes élni, inkább meghalok korán, de addig legalább ÉLTEM – akkor ezt most újragondolod. Ebben a korban már egyre valóságosabb formájában találkozol az elmúlással, szülők idősödése, ismerősök, barátok betegsége, halála okán, és rájössz, hogy neked még nagyon sok időre van szükséged az élettől. És elkezdesz odafigyelni a testedre, sűrűbben jársz kivizsgálásokra, vitaminokat szedsz, masszázsra mész, és ha még eddig nem tetted, leszoksz a cigiről…

4. Vagy elszívod életed első spangliját

Az előző ponttal ellentétes típusok azok, akik a józan mértékletesség álláspontján voltak egész életükben, és úgy érzik, hogy oké, eddig jó voltam, vigyáztam magamra, befizettem a számlákat és nem csaltam meg senkit – de hol marad a kaland? Megtettem a kötelességem, ellenálltam a kísértésnek, hadd lazuljak már végre egy kicsit. Mindjárt megöregszem, és még nem történt semmi. Ennek a típusnak alesete, aki régesrég fenegyerek volt, de az utóbbi egy-két évtizedet a konszolidációra szánta és most visszavágyik a régi, vaduló énjébe. Ha ebbe a típusba tartozol, és életed társa nem ilyen, vagy nem pont ugyanekkor éri el ezt a fázist, akkor a kapcsolat valószínűleg megsínyli a dolgot. Nehéz követni azt, aki újra heti többször jár bulizni, táncolni, kipróbál mindenféle korábban veszélyesnek ítélt dolgot, vagy semmi családi programban nem akar résztvenni, mert minden pillanatát siklóernyőzéssel töltené.

5. Újraéled a fiatalságod

Gondolatban, fantáziában, vagy akár tettekben is. Régi fényképeidet nézegeted, felhívod ősidők óta nem látott barátaidat. Újra hetijegyet veszel a szigetre és esetleg kiborotváltatod oldalt a hajad. Ebbe a pontba érthetjük azt a tipikus forgatókönyvet, hogy férfiak náluk jóval fiatalabb nők vad meghódításába kezdenek, és ebben elmennek akár addig is, hogy új családot alapítanak.

shutterstock 186323108

6. Tele lesz a világ nálad fiatalabb hírességekkel

Az nem újdonság, hogy a tornász olimpiai bajnokok fiatalabbak nálad, de lassan a nagy veteránként tisztelt kapus, a bajnokság korelnöke is pár évvel utánad született. Belegondolni sem jó, hogy Kurt Cobain, Van Gogh vagy a mi jó Petőfink már sehol sem voltak ennyi idős korukban, és mit le nem tettek addig az asztalra. Lassan azt is megszokod, hogy cégvezetők, igazgatók, milliomosok is totyogósak voltak még, mikor téged felvettek az egyetemre. Lehet ezt bölcs vagy blazírt belenyugvással észlelni – de az életközepi válságot kimaxolni vágyók minden alkalommal busonghatnak azon pár órát, hogy tessék, ő már itt tart ennyi idősen, és én mire vittem??? Ami, ha sűrűn elmondod magadnak elvezet oda, hogy

7. Biofarmon meditációs központot és macaron boltot nyitsz

Vagyis felhagysz azzal a munkával, amit eddig csináltál és belevágsz valami olyanba, aminek több értelmét látod, vagy amiben több örömet találsz. Az is segít ebben, hogy talán már kevesebb a dolgod, nem forog minden a gyerekek és a megélhetés körül. Az előző pontok töprengései eljuttatnak odáig, hogy nemcsak több időt szeretnél még az élettől, de minőségben is jobbakat – így elkezded keresni, hogy mi a neked való, mivel hajtasz hasznot.

És ha minden jól megy, valamint szembenézel önmagaddal néhányszor, akkor az életközepi válságodnak hála pár év múlva egészségesebb vagy izgalmasabb, hasznosabb vagy több örömet jelentő, bölcsebb vagy vidámabb napjaid lesznek.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek