Jól járunk például, ha kincseket kell felhordanunk a víz alól, hisz egy ráncos kéz több aranyrudat képes megmarkolni mint egy sima.
Gyakran elhangzik ez a kérdés nyáron, és ezekhez a vitákhoz szolgáltat muníciót a kísérletekkel is megerősített, tudományos igényű válasz. Minden kérdések legalapvetőbbikének megválaszolását Mark Changizinek idegbiológusnak köszönheti az emberiség.
A jelenséggel kapcsolatos leggyakoribb tévhit talán az, hogy egyszerűen arról van szó, hogy az ujjbegyek megszívják magukat vízzel, és feldagadnak. Azonban már a 1930-as évek óta tudjuk, hogy az ujjakat ért idegsérülés megakadályozza a ráncosodást. Mindez azt látszik megerősíteni, hogy az ujjbegyek reakcióját az autonóm idegrendszer szabályozza, olyan önkéntelen folyamatról van tehát szó, mint a légzés vagy az izzadás. Egészen pontoasan: az aszalt gyümölcsre emlékeztető ujjak a bőr alatti vérerek összehúzódása miatt alakulnak ki.
Changizi és evolúcióbiológusokból álló csapata már 2011-ben is azon az állásponton volt, hogy a ráncosodás valamilyen evolúciós szerepet tölt be. Az ujjbegyeken és a lábujjakon kialakuló, autógumikra emlékeztető mintázatok szerintük abban segítenek, hogy könnyebben találjunk fogást vizes tárgyakon. A feltevést bizonyítandó, egy újabb kutatás résztvevői azt a feladatot kapták, hogy előbb száraz, majd ráncos ujjakkal is megpróbáljanak különféle, száraz és nedves tárgyakat felemelni. A 30 percig percig áztatott ujjak sokkal eredményesebbek voltak a nedves tárgyak megragadásában, nem segített ugyanakkor a ráncosság a száraz tárgyak esetében.
A ráncos ujjak valószínűleg az élelemgyűjtésben voltak őseink segítségére, így könnyebben szedték össze az élelmet nedves talajon, a lábujjakat érintő hasonló ráncosodás pedig megakadályozta, hogy elcsússzanak. Maradtak azért megválaszolatlan kérdések is, kérdés. hány másik faj esetén jelentkezik a bácsi/néni ujj szuperképessége, amit az embereken kívül eddig csak makákóknál figyeltek meg.
