Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Megingott a hitünk a tudományban, egy csomó olyan dolgot viszont elhiszünk, amire nincs bizonyíték. Vajon miért?
A tudományos kutatás drága dolog. Maga a kutatás is rengeteg pénzt emészt fel, azután fenn kell tartani intézményeket, és még az is pénzbe kerül, hogy az általában okosnak tartható kutatók erre fordítsák az energiájukat, és ne valami világosabban kimutathatóan anyagi hasznot hozó szakmában dolgozzanak. És mit tapasztal az átlagember a kutatások eredményeiből? Hát nem sokat. Vagy ha igen, akkor is jó sok évvel késleltetve. Egyetlen lehetősége van a kutatóintézetek világától távol élő közvéleménynek fogalmat alkotni arról, hogy mit csinálnak a tudósok: ez pedig az eredményeiket bemutató cikkek olvasása, tévéműsorok nézése.
Csakhogy az a helyzet, hogy a publikált eredményeket sem mindig hisszük el. Illetve nagyon megválogatjuk, hogy mit hiszünk el, és mit nem. Így történhet meg az, hogy rengetegen „tudományos alapon” hisznek olyan dolgokban, melyekről a tudósok körében egyáltalán nincs konszenzus. Néha az adott szakterület legokosabbjai egyetértenek abban, hogy a dolog marhaság, de minimum nem bizonyított. Ide tartozik az, hogy a homeopátiás szerek hatalmas forgalmat élveznek, miközben nem igazolt a hatásosságuk, vagy hogy sokan megtagadják az oltás beadását gyereküknek, mondván, hogy például autizmust okozhat, holott erre semmilyen tény nem mutat. Vagy hogy még mindig sokan vitatják a globális felmelegedés tényét .
A tudósoknak alapvető érdekük, hogy a társadalom higgyen a kutatások szükségességében, és az elért eredményeiket megismerje. Azzal kell viszont szembesülniük, hogy sokaknak megingott a bizalma a tudományban. Érdemes volt tehát megnézni, hogy mi befolyásolja azt, hogy valamilyen eredményt elhisznek-e az emberek, és hogyan lehet úgy tálalni, kommunikálni a világról megszerzett tudásunkat, hogy az többeknek hihető legyen.
Mi a gond a tudományos eredményekkel? Például az, hogy néha elég bizonytalanok. A mérési módszerek nem mindig tökéletesek, és előfordulhat hiba bennük. Olyan is megesik, hogy ugyanazon tudományágon belül egymásnak ellentmondó eredmények születnek. Olyanokat szeretünk olvasni, hogy brit tudósok bizonyították, hogy ez meg ez így és így van. Ehelyett egy tudományos eredmény úgy szokott hangzani, hogy mutatnak arra jelek, hogy talán így lehet. És sokszor kiderül, hogy nem lehet megismételni a kapott eredményeket, azaz nem reprodukálható a kísérlet. Ez elég bosszantó mind a kutatóknak, mind az eredeti kísérletet hittel fogadó közönségnek.
Régóta foglalkozom pszichológiai ténynek hitt elméletek leírásával, és eléggé frusztráló tud lenni, mikor van egy jól hangzó eredmény, és kiderül, hogy száz sebből vérzik a módszer, amivel kimutatták. Különösen akkor, amikor a világról alkotott képemmel egybevág, amit módszertani hiányosságok miatt kritizálnak. Például úgy vélem, hogy a stressz nehezíti a fogantatást. Volt is egy nagy visszhangot kapott kutatás, ami úgy tűnt, igazolja ezt a hitemet. Csak sajnos kiderült, hogy a kutatók is oly erősen szerették volna igazolni ezt a sejtést, hogy fittyet hánytak a módszertani alaposságra. Így aztán a könnyen emészthető cikkből, ami azt mondta volna, hogy figyelj a nyugalmadra, ha gyereket szeretnél, az a bizonytalan dolog lett, hogy akár árthat is az esélyeknek a stresszt, de ezt még nem igazolták.
A tudomány ilyen bizonytalan volta nehezen befogadható az átlag-érdeklődőnek. A különböző tudományágak hitelessége alapján is tesznek különbséget az emberek. Egy kutatásban csomó tényezőt értékeltettek az résztvevőkkel, hogy lássák, mitől tartanak egy tudományágat megbízhatónak, egy másikat pedig nem. Az jött ki, hogy az tűnik megbízható tudománynak, annak az előrejelzéseiben hisznek jobban az emberek, aminek a mérési módszerei precízek, ahol az eredmények értelmezéséhez sok matematikát használnak, és amely a jelen dolgokkal foglalkozik, nem pedig a múlttal. Sajnálatos módon ez alapján a pszichológiát tartják a legkevésbé megbízható tudománynak, és a törvényszéki (bűnügyi technikai) tudományokat a legmegbízhatóbbnak. (Thanks, CSI…)
Ezek után azt vizsgálták, hogy egy eredményt bemutató cikk körüli körítés mennyire befolyásolja azt, hogy hisznek-e a tudományágban vagy sem. A fele csapat egy olyan szöveget olvasott, hogy a pszichológiában nehéz pontos méréseket végezni, és az agy komplexitását nehéz megértenünk. A többiek azt olvasták, hogy egyre jobbak vagyunk a viselkedés pontos mérésében, és csodálatosan feltérképeztük az agyműködést. A kutatást Amerikában végezték, azt is megnézték, hogy az illető válaszoló republikánus-e vagy demokrata. Kiderült, hogy a demokratákat nem befolyásolta igazán a körítésként mutatott szöveg, értékelésük, hogy a pszichológia mennyire megbízható, és mennyire kell anyagilag támogatni, független volt. A republikánusok viszont inkább befolyásolva lettek: azaz ha azt olvasták, hogy a pszichológia még mindig problémás, akkor megbízhatatlannak ítélték, a rá költött pénzt pedig rosszallották – míg ha arról olvastak, hogy mennyi haladást ért el ez a tudományág, akkor megbízhatóbbnak és támogatásra érdemesnek találták.
Ha viszont konkrét kutatásokat mutattak be, és arról kellett dönteni, hogy vajon hihető-e az eredmény vagy sem, akkor nem volt különbség sem politikai beállítódás alapján, sem pedig az alapján, hogy pszichológiainak, vagy bűnügyinek hitték a kutatást. Ilyen esetben a leírt módszertan és eredmények alapján döntöttek a válaszolók.
Érdemes tehát az egyes tudományágak újabb eredményeit konkrét kutatási eredményekkel kezdeni, és onnan haladni arrafelé, hogy mi az eredmény jelentősége általában, elvontabb szinten az adott tudomány elméleteire. Már ha elhisszük a fentiekben leírt kutatás eredményeit.
