Virág helyett adjon egyenlőséget nőnapra!

Magyarországon a nők 77, a férfiak 69 százaléka úgy gondolja, hogy munkahelyük sikerességének szempontjából fontos, hogy mindkét nem ugyanolyan mértékben képviseltesse magát minden felelősségi szinten - derült ki a Gemius és a Nyitottak vagyunk kezdeményezés korábbi felméréséből

A kutatások szerint igazuk is van, akár 84%-kal magasabb árbevétel-arányos nyereséget is elérhetnek azok a cégek, ahol legalább három nő van a vezetőségi testületben. Eközben persze Magyarországon a nők ugyanazért a munkáért átlagosan még mindig 15,1 százalékkal kevesebb pénzt kapnak mint a férfiak, és ha munkahelyi előmenetelről van szó, a nők harmada és a férfiak negyede szerint még nem kezelik ugyanúgy a két nem képviselőit.

Szerencsére egyre többen gondolják, a munkaadóknak tennie kell azért, hogy nők és a férfiak ugyanolyan esélyekkel és lehetőségekkel találkozzanak. A Nyitottak vagyunk közösségi kedzeményezés nőnapi videokampányában saját élményeik alapján mondják el ismert emberek és cégvezetők, hogy mit és miért kérnének, vagy adnának idén virág helyett vagy mellett a munkahelyeken.  

“Egyszer bekerültem egy munkahelyre, ahol csak fiúk voltak. Volt egy-két lány, díszzsebkendőnek a zakóra”

- meséli videójában Bárdos András. Miután sikerült felvennie nőket, a kihívás az volt, hogy a férfiak egyenragú felekként kezeljék őket. Neki ezt egy egyszerű trükk segített elérni: vezetőként a megbeszéléseken akkor is kikérte a nők véleményét, ha maguktól csak a férfiak jelentkeztek.

Puskás Petit felháborítja, hogy fenyegető helyzeteket élnek meg gyereket váró nők a munkahelyeken. Egy kollégájának például csökkentették a fizetését, mondván, a terhesség alatt nem fog tudni olyan jól dolgozni. Szeretné abban támogatni a nőket, hogy biztonságban érezzék magukat, és szabadon, ítéletektől és retorzióktól mentesen dönthessenek a gyerekvállalás minden vonatkozásában.

Bazsó Gábor, a Totalcar műsorvezetője szerint probléma, hogy az ő szakterületén gyakorlatilag nincsenek nők. Arról beszél, hogy azért, hogy ez változhasson, itt az ideje búcsút inteni a meztelen nős plakátoknak a műhelyekben, a női sofőrökön élcelődésnek, és annak, hogy a nőknek egy olyan világban kelljen felnőniük, ahol “az első pillanattól kezdve azt hallgatják, hogy bizonyos dolgokra eleve alkalmatlanabbak”. Azért fog dolgozni idén, hogy egy év múlva már női kollégái is legyenek.

Czigány Dóra válogatott vízilabdázó, ha kérhetne valamit nőnap alkalmából, a médiától és a szponzoroktól kérne nagyobb figyelmet a női élsportnak. Hiszen az eredményeik is ezt indokolnák, és ez kellene ahhoz is, hogy az élsport munkahellyé válhasson a nők számára is.

Csatlakozzon!

A Nyitottak vagyunk ügyvezetője, Miklós Melinda arra kéri a döntéshozókat, hogy akkor is adjanak ugyanannyi pénzt ugyanazért a munkáért, ha a nők kevesebbet mernek kérni. “Ez nem csak így helyes, de cégként is meg fogja érni. A videokampánnyal a számok mögé szeretnénk nézni. Ha egyenlőbb lehetőségeket és esélyeket kapnak a nők és a férfiak, az sikeresebbé teszi a cégeket, és jó a munkavállalóknak is. A videókkal fontos beszélgetéseket, és ezeken keresztül pozitív változásokat szeretnénk elindítani" - hangsúlyozza. 

A kampányban résztvevő vállalatok vezetői személyes tapasztalataik alapján beszélnek róla, hogy miért és hogyan kellene segíteni azt, hogy a nőknek ne kelljen választania az anyaság és a karrier között. Emlékeztetnek, hogy fontos kezelni azt a jelenséget, hogy a női vezetőket gyakran törtetőnek címkézik a kollégák, miközben a férfiaknál ugyanazt a viselkedést jónak tartják. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a cégek ma már nem engedhetik meg maguknak, hogy a szürkeállomány 50%-át figyelmen kívül hagyják. Készített videót többek között a Vodafone Magyarország, a Microsoft és a Prezi vezérigazgatója, az Auchan HR-igazgatója is, és további csatlakozókat is várnak.

A kezdeményezésről

A Nyitottak vagyunk kezdeményezést 2013-ban alapította a Prezi, az espell és a Google, mára közel 1000 cég, szervezet és közösség csatlakozott hozzá. Azt vallják, hogy mindenkit csak tetteik és teljesítményük alapján ítélnek meg, tekintet nélkül bármi másra.

A Nyitottak vagyunk #virághelyett, #virágmellett nőnapi kampányhoz és a kezdeményezéshez a nyitottakvagyunk.hu oldalon lehet csatlakozni.

Oszd meg másokkal is!
Mustra