Nagy port kavart az a videó, amiben nemrég egy gyerekkel (akkori információk szerint egy óvodással) felnőttek malacot öletnek. Az eset Sellyén történt, és a Díványnak egy neve elhallgatását kérő helyi lakos azt állítja, hogy a videóban szereplő gyerek már tíz éves. De változtat-e ez a történtek megítélésén? Vajon létezik "ideális" kor, amikor a gyerek háziállatot ölhet? Tényleg másként éli ezt meg egy tanyai környezetben nevelkedett a gyerek? Szakértőket kérdeztünk a témával kapcsolatban.
Hogy miért pörgünk még mindig egy közel kéthetes sztorin?
Mert azt gondoljuk, hogy az igazság teljes ismerete hiányában ítélkezni, egyoldalú véleményt az internet népére hányni, vagyis agresszióra agresszióval reagálni a lehető legrosszabb megoldás. És mert mélyen egyetértünk azzal, amit az egyik szakértőnk, Pethő Anikó gyermekpszichológus is mond:
"A szélsőségekben való gondolkodás nem adja meg a változásra való lehetőséget."
A mai normák szerint viszont az is érthető, ha a videó kapcsán sokakban felmerült a kérdés, hogy gyerekvédelmi és gyermekpszichológia szempontok szerint aggályos lehet-e egy ilyen eset. Találgatások helyett ezért megkérdeztünk egy gyermekvédelmi szakembert, aki elmondta: bár a veszélyeztetettségnek lehet alapja, de mint minden esetet, így az ilyen extrém szituációt is komplexen kell nézni, vagyis vizsgálni kell a szülők motivációját, figyelembe kell venni iskolázottságukat és az esetleges kulturális különbségeket. Vizsgálat pedig csak akkor indul a gyermekvédelem részéről, ha a jelzőrendszer bármelyik tagja felől jelzés érkezik a családdal vagy a neten terjedő videóval kapcsolatban.
A szülők alapmotivációja nagyon fontos, hiszen ilyen esetben lehet a cél például a hagyományok átadása is. Főleg, ha a gyerek vidéken élő, állattartó család tagja, ahol a hétköznapok részét képezi a haszonállatok leölése, vagyis a felnövő gyerek kiskorától kezdve tudatában van annak, hogy a tányérjára került hús a tegnap még a kertben kapirgáló tyúktól származik.
Neményi Zsófia gyermekpszichológus szerint ha mindez nyilvánvaló a gyerek számára, vagy esetleg kíváncsiság ébred benne azzal kapcsolatban, hogy lesz a disznóból kolbász, nincs azzal feltétlen gond, ha többet is megtud az állatok levágásáról. Ennek viszont fokozatosan kell történnie. "Ilyenkor a gyermek érzékenységének és szellemi fejlettségének figyelembevételével a szülő elkezdhet vele beszélgetni az élet körforgásáról, aminek a halál is a része, sőt, az élőlények bizony egymást is meg szokták enni, hogy életben maradjanak, ami egy teljesen természetes folyamat. Következő lépcsőként pedig beleférhet az, hogy ha szeretne, akkor megnézzen egy ilyen eseményt, miközben végig lehetősége van kifejezni, ha inkább kiszállna. Az esemény után szükséges tovább foglalkozni azzal, hogy számára ez milyen volt. El lehet mondani neki, hogy igen, szomorú érzés az anyának és apának is, amikor meg kell ölni egy állatot, viszont igyekeznek ezt minél humánusabban tenni, hogy ne okozzanak szenvedést az állatnak. Azon túl, hogy a gyerek így egy biztonságos környezetben találkozhat a halállal, egy ilyen esemény érzékenyítheti is őt az állatokkal való etikus bánásmódra is" – magyarázza a szakember.
Vitathatatlan, hogy falun, tanyán, állatok közelségében felnövő gyerekek számára jóval természetesebb fogalom az elmúlás, és ahogy egy előző cikkünkben is írta szerzőnk, ők korán megtanulják, hogy élet és halál kéz a kézben járnak. Az is igaz, hogy napjainkban túlságosan óvjuk a halál fogalmától a gyerekeket, és mi, felnőttek is egyre inkább eltávolítjuk magunktól az elkerülhetetlen vég gondolatát. Míg nagyanyáink idejében természetes volt a halott látványa, a nagybetegek otthoni ápolása, addig ma sokan magányosan mennek el, a családtagok elmaradnak a haldoklók mellől, és egyre több gondunk van a gyász kezelésével is. A szakemberek szerint viszont a tagadás, a titkolózás és a félremagyarázás nem segít sem nekünk, sem pedig a gyereknek. Sőt, ellenkezőleg hatunk rá vele, hiszen megfelelő saját tudás híján így a saját félelmeire, megérzéseire és fantáziájára kell hagyatkoznia.
De ez nem jelenti azt, hogy kendőzetlenül, magyarázatok nélkül egy kisgyerek arcába kéne tolni a halált; főleg nem olyan módon, ahogy azt a videóban látjuk. Mert a halálnak nem kell feltétlenül a szenvedéssel együtt járnia, a halál lehet mindenki számára elfogadható, méltóságteljes folyamat, még egy állat esetében is. És ez különösen fontossá válik, amikor egy olyan haszonállat leöléséről van szó, aki úgymond az életét adja, hogy mások jól lakjanak.
A legtöbb állattartó gyerekkorától kezdve azt tanulja, hogy tisztelni kell a jószágot, ami abban teljesedik ki, hogy igyekeznek minél fájdalommentesebb és gyorsabb halált biztosítani számukra.
Az említett, botrányt kiváltó, harminc másodperces videóban azonban épp az a legsokkolóbb, hogy a gyerek ennek pont az ellenkezőjét tapasztalja meg: a felvételen az állatot tárgyiasítják, oktatóeszközként használják, figyelmen kívül hagyva hogy a malacnak érzései, fájdalma lehetnek. Ez pedig egyáltalán nem általános azoknál, ahol rendszeresen állatot vágnak.
Persze ahány ház, annyi szokás, különbségek mindig voltak és lesznek is. De ez korántsem egyenlő azzal, hogy vidéken megállt az idő. Mint egy tavalyi riportunkban is kiderült, a mai tanyai szülők, ha tehetik, inkább a tanulás felé terelgetik a csemetéket, szebb jövőt remélve nekik. Vagyis a régmúlt időkhöz képest ma már a falun vagy tanyán élő gyerekek is jóval kevesebb ház körüli munkát végeznek, mint anno a szüleik vagy a nagyszüleik. Az pedig végképp téves elképzelés, hogy vidéken természetes jelenség, hogy gyerekekkel állatokat öletnek, még akkor sem ha Kucunak ez a sorsa. Egy ilyen alaptalan általánosítás nemcsak sértő a vidéki emberekre nézve, hanem káros is, hiszen félreértéseket és teljesen fals sztereotípiákat generál vagy tart életben.
Egyetért ezzel a világéletében falun élő Kallai János is, aki hosszú évekig dolgozott böllérként, így számos tanyai, vidéki családnál megfordult. Ő azt mondja, tizennégy éves kor alatt meg se kéne nézni a gyereknek egy disznóölést.
"A felnőttnek is nehéz látvány, nemhogy a gyereknek"
- mondja a ma már nyugdíjba vonult szakember, aki számára elképzelhetetlen, hogy gyerekkel próbáltassa ki az ölést. Mint mondja, egyrészt károsnak tartja a gyerekre nézve, másrészt az állat érdekei szempontjából sem helyes, hiszen szakmai tudás, vagyis megfelelő technika nélkül csak felesleges szenvedést okozna a jószágnak. A szakember szerint egy rendes disznóvágáson fájdalom nélkül hal meg az állat, ma pedig már kötelező is elkábítani előtte őket, nem úgy mint az említett videóban, amiben a malac (bár a médiában sok helyen disznót írtak, de azt kizárólag a kifejlett állat megnevezésére használják) keservesen visít.
A szakemberek szerint minél kisebb a gyerek, annál kiszámíthatatlanabb, hogy miként hat rá az ölés aktusa. A videó elterjedésével azt lehetett olvasni, hogy óvodás gyerekről van szó, ami többek között azért is verte ki a biztosítékot, mert az ebben az életkorban szerzett tapasztalatok különösen nagy hatással vannak a gyerekek személyiségfejlődésére. Ebben az életkorban kezd el munkálkodni bennük a kérdés, hogy kik is ők valójában, ezt a képet pedig alapvetően befolyásolják az őket nevelő felnőttek. Ekkor kezdenek közösségekbe járni, és elsajátítani a társadalmuk, kultúrájuk normáit, a folyamatban pedig a legfontosabb értékadó a család, és a gyermek aszerint alakítja az énképét, hogy azzal leginkább megfeleljen az általa szeretett személynek. Így ebben az időszakban érthető módon aggályos egy ilyen kisgyereket felszólítani, hogy öljön le egy malacot. Ennyi idősen a gyerekek ugyanis nehezen döntenek arról, hogy mi a helyes és helytelen, inkább csak az iskolás korban ébrednek rá arra, hogy a szabályokat megegyezéssel meg lehet változtatni, vagyis így alakítható ki az ember saját, autonóm erkölcsi rendszere.
De egy pár éves gyerek az őt körülvevő világot könnyen összemossa a fantáziával, és nem nagyon tud még több szempontból tekinteni eseményekre, helyzetekre. Ebben a korban még nehezen, vagy egyáltalán nem képes különbséget tenni látszat és valóság között, és nem feltétlenül tart még ott, hogy felismerje magától, hogy egy állatnak vannak érzései. Ezért fordulhat elő, hogy a kisgyerekek megcsavargatják egy kutya farkát, vagy agyonszorongatnak egy kiscicát. "Ebben a korban sokszor kísérletező kedvükben vannak a gyerekek, ezért különösen fontos a háziállatokkal szembeni helyes bánásmódot időben megtanítani nekik" - mondja Neményi Zsófia gyermekpszichológus.
Ezzel szemben egy tíz éves gyerek már jóval strukturáltabban gondolkozik, könnyebben különbséget tud tenni jó és rossz között, de ez korántsem jelenti azt, hogy fel tudja mérni, hogy az ölés lelki hatásaival meg tud-e birkózni. Neményi szerint egy idősebb, iskoláskorú gyermek viszont már képes lehet arra, hogy több oldalról átgondolja, mit jelent megölni egy haszonállatot. Ő már fel tudja fogni, hogy ez egyfelől szomorú dolog, másrészt viszont az állat halálával kerül étel az asztalra vagy pénz a kasszába. "Itt már a kognitív érettségnek köszönhetően jobban érti, mi történik, és közben nagyobb eséllyel tanul morált is: a gyerek tudja, hogy “most ebben a kivételes helyzetben segítek a malac megölésében, de soha nem tenném ezt a macskámmal vagy bármilyen másik élőlénnyel, mert az kegyetlenség lenne és tilos is" - magyarázza a szakember.
Ne mossuk össze az állatkínzással
Neményi hangsúlyozza, hogy az állatölés kapcsán különbséget kell tennünk aközött, hogy valaki önszántából, pusztán a kínzás és az ölés kedvéért (ami számára izgalmas kaland, móka lehet) végez-e egy állattal, vagy más indítékból vesz részt egy állat megölésben, hiszen teljesen eltérő pszichés folyamatok húzódhatnak a kettő között.
Ma már tudjuk, hogy a rendszeres gyermekkori állatkínzás rendszerint megelőző tünete későbbi erőszakos bűncselekménynek, ezért nagyon fontos, hogy ha ilyesmit veszünk észre, a gyerek minél korábban szakemberhez kerüljön. Neményi szerint arról is sok adatunk van már, hogy milyen hajlamosító tényezők vezetnek a gyerekeknél állatkínzáshoz. Ezeknek a repertoárja pedig széles: a családon belüli erőszaktól kezdve a megtorló magatartáson át (például haragszik egy személyre, ezért annak a kutyáját kínozza meg) az unaloműzésen, csoportnyomáson át a kíváncsiságig sokféle lehet. A legtöbb pszichopata gyilkosról elmondható - többek közt -, hogy gyerekkorukban állatokat kínoztak.
"Azonban arról kevesebb tudásunk van, hogy vajon egy tanyai haszonállat saját kezű megölése a szülők felügyelete mellett egyáltalán hatással van-e egy gyermek morális vagy bármilyen fejlődésére. Nincs adatunk arról, hogy farmokon, tanyákon felnőtt gyermekek vajon pszichés sérülést szenvednének-e, vagy antiszociális viselkedésre hajlamosabbak lennének haszonállatok leölése miatt. A legtöbb szakember a tanyán felnövő gyermekekre leselkedő fizikai veszélyekkel foglalkozik (pl. munkagépek, fulladás vagy állatok támadása miatti sérülések), és nem a pszichésekkel. Azonban érdemes és szükséges néhány kérdést feltennünk a videó kapcsán: vajon egy gyermek érzékenysége és szellemi érettsége, valamit a szülők hozzáállása alkalmas-e arra, hogy egy kisgyerek trauma nélkül legyen résztvevője – és aktív alakítója - egy disznó megölésének?" - mondja szakember.
A legrosszabb ellenérv, ami elhangozhat a témával kapcsolatban, az a hagyományok ápolásának fontosságára való hivatkozás: ma már jól tudjuk, hogy csak azért, mert valami szokás, nem jelenti azt, hogy attól ne szenvedtek volna, vagy ne szenvednének ma is az alanyaik. Sok-sok civil szervezet pont azért küzd, hogy végre a múltba vesszenek a káros, sok esetben alapvető emberi jogokat sértő tradíciók, mint például a gyermekházasság, de ugyanígy az állatok kínzásával járó szokások, mint például a bikaviadal.
És ezzel nem azt mondjuk, hogy a háziállat megölésének a látványa traumát okoz minden egyes gyerek számára, de azt se állítsuk, főleg ne általánosítsuk (és pláne ne évtizedekkel ezelőtt szerzett személyes gyerekkori emlékek vagy tapasztalatok alapján), hogy minden vidéki állattartónál a gyerek tartja az állat kivéreztetésnél a tálat, vagy elfogadott, hogy gyerekek ölnek le állatot. Még ha valamikor ez így is volt, ma már teljesen normális, ha rendelkezésünkre álló tudás birtokában, és folyamatosan alakuló normarendszerünk alapján ma már a többség már elutasítja az efféle hagyományokat.
Vagyis az érvényben lévő állatvédelmi törvény szerint teljesen jogos volt az általános felháborodás, amiért a gyerek a malacot kábítás nélkül, szakszerűtlenül, vélhetően szenvedések árán kivégezte. (A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság állatkínzás miatt eljárást indított ismeretlen tettes ellen, az eset körülményeit a a Siklósi Rendőrkapitányság vizsgálja – a szerk.) Mint ahogy az is érthető, ha kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy helyes-e egy meghatározhatatlan korú, de egyértelműen kicsi gyereket arra biztatni, hogy leszúrjon egy állatot.
Nekünk úgy tűnik a szakemberek véleménye alapján, hogy a gyerekek egészséges, mentális fejlődése szempontjából lényegében nem létezik olyan időszak, amikor teljesen biztosak lehetünk afelől, hogy semmilyen negatív hatása nem lehet annak, ha arra utasítjuk, öljön meg egy háziállatot. A sok bizonytalanság, vélemény és ellenvélemény között talán abban megegyezhetünk, hogy jobb, ha egy gyerek minél később tapasztalja meg az ölés tapasztalatát, és – ahogy Kallai is magyarázza – , a feldolgozás folyamataiban van éppen elég olyan feladat, amiből tanulhat, és ami felkészítheti arra, hogy egy nap akár szembesüljön, egy haszonállat leölésének aktusával. Ha ő is akarja.
