Végigkövettük Orsi és Kinga első, közös örömfutását

Olvasási idő kb. 4 perc

Először futottak a MáSzínház fogyatékkal élő színészei a Telekom Vivicitta Városvédő Futásán. Fotósunk végigkövette őket az első edzésektől a célig.

Harmincezer ember rajtolt el 31. Telekom Vivicitta Városvédő Futás két napos rendezvényén, és a startnál ott izgultak a MáSzínház fogyatékkal élő színészei és önkéntes segítői is. Fotósunk kamerájával a résztvevő párosok egyikét nemcsak a versenyen, hanem a felkészülő edzéseken is végigkísérte. Nézze meg ön is, milyen volt az első közös Vivicitta Demeter Orsi és az önkéntes Ricsovics Kinga számára.

A MáSzínház tevékenységéről és jelenleg is tartó próbáiról (Hófehérke) már beszámoltunk, és akkor azt is megírtuk, hogy az egyesület vezetője Bakonyvári Ágnes következő célként, egyfajta csapatépítésként a Telekom Vivicitta Városvédő futását célozta meg. MáSzínház csapata a Vivicittá SUHANJ! Futam elnevezésű betétszámában indult. Ezt hat éve kezdeményezte a SUHANJ! Alapítvány, hatodik éve szervezik a Budapest Sportiroda, a Vivicittá rendezője segítségével. A jelképes futás és séta lényege, hogy épek és fogyatékkal élők együtt teljesítik a távot. Az első évben 15 fő vett részt ezen, idén viszont már 550 fő indult a számban.

A SUHANJ! Alapítványnak sokat köszönhetünk!

A SUHANJ! Alapítvány 2010 óta működő non-profit, közhasznú szervezet, mely megosztja a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal. A SUHANJ! sportprogramokat szervez látás- és mozgássérü̈ltek, valamint értelmi fogyatékkal élők számára, önkéntesei - több százan vannak - közösen indulnak futó-, úszó és triatlon versenyeken fogyatékkal élő résztvevőkkel, több sportágban tart heti rendszerességű edzéseket a legkülönbözőbb fogyatékosággal élő embereknek. Májusban újabb újdonsággal jelentkeznek: Magyarországon egyedülálló, látás- és mozgássérülteknek egyaránt akadálymentesített, de épek számára is igénybe vehető, integratív fitness termet nyitnak!

A MáSzínház színészei között vannak enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékkal élők, Down-szindrómásokautistákWilliams-szindrómások, de ez sem a közös színjátszásban, sem a közös futásban nem számít akadályozó tényezőnek. "Én sokat futok, nagyon szeretem. Úgy gondoltam, hogy meg kéne mutatnunk, hogy nemcsak színházat csinálunk együtt fogyatékkal élők és épek, hanem sportolunk, játszunk, élünk. Vagyunk. Egyfajta társadalmi szerepvállalás ez, kilépés a láthatatlanságból. A futás jó ürügy"- mondta Bakonyvári, amikor arról érdeklődünk, hogy miért pont a futást választották közös célnak. Lelkesedésből végül nem lett hiány, a versenyen 36 fő indult a MáSzínház színeiben, a 18 fogyatékkal élő színésszel 18 segítő futott.

Idén ezért futottak

Az idei Vivicitta résztvevői futásukkal az Autistic Art – Mosoly Otthon Alapítványt támogatták. Mivel a Telekom idén 20. éve támogatja a Vivicittá Városvédő Futást, a cég az elmúlt két évtizedben lefutott Vivicittá-kilométerek számát, azaz kétmillió kilométert „forintosítja”, vagyis 2 kétmillió forintot utal az autistákat segítő alapítványnak.

A versenyt megelőzően a jelentkezők lelkiismeretesen edzettek, mindenki kapott maga mellé egy önkéntes segítőt is, aki támogatta a felkészülésben és persze a verseny alatt is. A párokat sorsolás útján, az egyik közös edzésen választották ki, a lényeg az volt, hogy a véletlen döntsön és ne szimpátia alapján válasszanak párt maguknak a színészek. Sokan itt találkoztak először, ugyanis a színházban dolgozó két csoport (kezdő és haladó) eltérő próbanapokon dolgoznak. Bár a sorsolásból volt némi duzzogás, aztán gyorsan le is nyugodtak a kedélyek és minden pár zökkenőmentesen összeszokott.

Galéria ikon

26

Galéria: Vivicitta a Nyitott Körrel
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Szeretetből, szeretetért

Mint ahogy sok fogyatékkal élő gyerek szülőjének, Demeter Orsi édesanyjának, Eszes Valinak is nagyon sokat jelent, amikor azt látja, hogy mások természetes érdeklődéssel és odafigyeléssel fordulnak a gyermeke felé. "Az, hogy tizenvalahány ép ember odaáll a sérült emberek mellé, hogy aztán bőven a saját teljesítménye alatt fusson, az az alázat ahogy viseltetnek a gyerekeink felé, lenyűgöző és személy szerint nagyon boldoggá tesz. A MáSzínházban és a Vivicittán is annyira kézenfekvően történtek a dolgok, azt hiszem ez a legfontosabb vágyam, hogy legyen ez mindig ennyire természetes, amikor az épek és a fogyatékkal élők találkoznak" - tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy Orsinak ez az esemény igazi kihívás volt, ugyanis egészen eddig nem rajongott a futásért: ,, Szerencsére, ha valamit kitűz magának célként, azért képes kitartóan dolgozni.Nem mondom, hogy megszakadt a felkészülésben, de azért a maga módján rendesen készült rá" - mesélt 25 éves lányáról, aki a MáSzínháznak közel tíz éve a tagja, és nemrég kezdett el dolgozni a Premier Kultcaféban (a volt Vörösmarty mozi, a szerz.) is.

Galéria ikon

26

Galéria: Vivicitta a Nyitott Körrel
Fotó: Rostás Bianka / Dívány

Menő lett segíteni

Úgy tűnik egyre többen töltik a szabadidejüket önkéntes munkával, és Bakonyvári Ágnesék sem szűkölködnek segítőkből. Ez egyrészt annak is köszönhető, hogy a középiskolások immár két éve tölthetik náluk az 50 órás kötelező közösségi szolgálatukat. ,,Mindig évadra szerződünk, sosem 50 órára" - pontosított. Hozzátette, hogy nagyon sokan maradnak a kötelező óraszám letelte után is. "A tavaly "végzettek" idén mind itt maradtak. Csak úgy. Aláírások nélkül, játszanak, segítenek. meg futnak. Jelenleg 6 középiskolás, 2 egyetemista, valamint 3 felnőtt önkéntes dolgozik a három csoportban. Ez elégnek is bizonyul a színház számára, ezért sok jelentkezőt kellett elutasítaniuk, hiszen nem tudtunk nekik érdemi munkát adni."

Demeter Orsi segítője, Ricsovics Kinga közalkalmazott, három éve tevékenykedik önkéntesként, és már nem is nagyon tudná elképzelni, hogy ne csinálja. "Mindenkinek ajánlom az önkénteskedést, a segítséggel mi is kapunk energiákat, a sérült emberek óriási szeretet adnak az embernek. El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi kedvesség rejlik bennük" - mondta.

A MáSzínházról röviden

2005 szeptemberében alakult meg a Kővirág Színitanoda fogyatékkal élő fiatalok részére, majd 2008 májusában felveszik a MáSzínház nevet. 

2006 szeptemberében a csapat Budakeszire költözik, és a társulat ez év nyarától kezdve minden évben megrendezi külsősök számára is nyitott nyári táborát. 2012 szeptemberében a társulat a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház lakója lesz, és tovább nő a csapat. 

Most egy darab fut, és Az ügyelő című előadásukban a társulat több tagjával együttműködve, integrált közösségben hoztak létre egy középiskolásoknak szánt, tantermi körülmények között megvalósítható, színházi nevelési foglalkozással egybekötött előadást, mely a felelősségvállalás témájával foglalkozik. 

Jelenleg a Pinokkiót és a Hófehérkét próbálják, lényegében saját maguk által írt szövegkönyv alapján. A Pinokkióhoz felhasználták Parti Nagy Lajos darabjának szövegkönyvét.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Lina
Lina
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.