A temetés életünknek egy olyan része, amivel mindenki találkozik élete során. Temetni kell, azt hogy hogyan és miként az elhunyt vagy legtöbbször a hozzátartozók döntik el. Szerencsére a kormány által belengetett szociális temetés egyre csúszik, a városban élők nagy része az urnás temetés mellett voksol. Hogy ennek oka a helyhiány vagy az anyagiak, nem tudni, mindenesetre a statisztikák erőteljesen az urnás temetés javára billentik a mérleget. Ehhez képest vidéken egészen más a helyzet, sokan ragaszkodnak a koporsós temetésekhez. Ezért is kerestük meg Balogh Károly, a Karsol Kft. temetkezési kellékgyártó cég ügyvezetőjét és egyben az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület alelnökét, hogy ő hogyan látja az iparág helyzetét, és milyen trendek jellemzőek a temetkezésben.
Nyíradony 260 kilométer Budapesttől. A döcögős utakon haladva nehéz elhinni, hogy itt van Közép-Európa legnagyobb koporsógyára, ahol leginkább prémium minőségű koporsókat gyártanak. Naponta 140 darab gördül le a szalagról, hogy utána Európa 16 országába vagy éppen Madagaszkártól keletre, Réunion felé vegye az útját. Azt hisszük, hogy a koporsógyártás alapvetően asztalosmunka, pedig már régen nem így van. Automata gépsorokon készítik, hogy gazdaságos legyen a gyártás és bútorszintű a minőség. Az már a szakma fintora, hogy a befektetett munka és idő tiszavirág-életű, mivel a koporsó csak a szertartás során áll a gyásznép figyelmének központjában, utána folytatja útját a föld alá.
Beszélgetésünk rögtön egy úti élmény elmesélésével kezdődik. Házigazdánk legutóbbi szakmai látogatása Ukrajnába vezetett, ahol az Ukrán Temetkezési Egyesület elnökével tárgyalt.
Amikor Alla Landar asszony meghívott Kijevbe, be kell ismernem, hogy felkészületlen voltam az ukrán temetkezés helyzetét illetően. Óriási meglepetés volt azzal szembesülnöm, hogy az ottani temetkezési kultúra nemhogy nincsen lemaradva az európaitól, hanem meghaladja azt. Bizony nagyon komolyan veszik az emberek a temetkezést, sőt az ukrán gazdaság fejlettségi szintjéhez képest nagyon sokat költenek erre a társadalmi eseményre.
Melyek voltak azok a szembeötlő jelek, melyek ezt az érzést erősítették önben?
A legérdekesebb az volt, hogy az ukrán temetők nagyon ápoltak, az utaktól a sírokig. A síremlékek külső megítélés alapján nagyon komoly anyagi hátteret sugalltak. Ezt nem úgy kell érteni, hogy csak az oligarcháknak van több tízezer eurós síremlékük, a szegény embernek meg egy sírjel, hanem bizony az átlag is jóval az európai átlagos színvonal felett van. Ez azt sejteti, hogy az itt élő emberek vallásosak, mélyen gyökerező tisztelet van az elhunytjaik iránt és azt kell, hogy mondjam, a temetkezési kultúrájuk imponáló volt a mi európai szemünknek. Magyarországi nagyvárosokra elsősorban ma az a tendencia jellemző, hogy egyre csökken a koporsós temetések száma, és inkább a hamvasztásos temetések kerülnek előtérbe.
Ha összehasonlítja az ukrán és a magyar jelenlegi helyzetet, milyen különbségeket lát ezen a téren?
Egyértelmű a különbség. Nemcsak Kijevben, de valamennyi európai országban általános elvárás, hogy az elhunytat minden esetben felravatalozzák és a gyászolók a testtől vesznek búcsút. Emiatt a gyász feldolgozása, a gyász megélése is teljesen más. Pravoszláv országokban szinte alapvető elvárás és igény az is, hogy a testtől vett végső búcsú során azt a közeli hozzátartozók megsimogatják. Ugyanakkor nálunk másképp alakultak a dolgok.
1995 óta vagyok a szakmában, és ez a 20 év hatalmas változásokat hozott a temetkezési kultúrában. Hirtelen minden felgyorsult a környezetünkben, és ez alól a gyászfeldolgozás sem kivétel. Hogy egy példával érzékeltessem, korábban Budapesten 30-40 százalék volt a hamvasztások aránya. Ez a szám két évtized alatt megugrott, és jelenleg 95 százalék. A legfurcsább még is az, és erre az ukrán tapasztalataim világítottak rá, hogy bizony mi magyarok, a hagyományos keresztény értékrenddel ellentétes úton járunk, már ami a hamvasztásos temetkezési szertartást illeti. A keresztény világban a gyászolók a testtől búcsúznak, még a hamvasztást megelőzően is. Magyarországon és a volt NDK területén viszont egy hamvasztóurnát állnak körbe a gyászolók. A szlovák temetkezési kollégák egyszerűen megdöbbentek, amikor megtudták, hogy nálunk ilyen szokás terjedt el. Ez Felvidéken elképzelhetetlen.
Ukrajnában ezek szerint a nyitott koporsó a ravatalon megszokott látvány?
Szinte 100 százalékban az a jellemző. Ahogy mondtam, a közeli hozzátartozók akár meg is puszilják az elhunytat. Ez a szertartás a gyász feldolgozásában sokat segít, végső búcsújukat a halottól pedig a tisztelet és a szeretet jellemzi.
Ehhez képest, nálunk hogyan történik a hamvasztásos temetkezés?
Magyarországon az az eljárás és a szokás, hogy a kórházban elhunyt személy a boncolás után egy vidéki vagy budapesti hamvasztóba kerül, megtörténik a hamvasztás, majd kb. 3-10 nap múlva a gyászszertartáson találkozik a gyásznép először az elhunyt maradványaival. Azonban nem fizikai valóságában, tehát nem a testtől tud búcsút venni, hanem a hamvaktól, ami valójában nem más, mint az elhunyt csontjainak az őrleménye, ugyanis a testből ennyi marad. Szerencsére a temetkezési vállalatoknál megjelent az a lehetőség, hogy hamvasztás előtt testtől való búcsúztatást is lehet kérni, és megfigyelhető, hogy az ilyen kérésekből egyre több van.
Drága ma Magyarországon a temetés?
A közhiedelemmel ellentétben Magyarországon a legolcsóbb a temetés az EU-ban. Készítettünk egy elemzést, hogy hogyan változtak a temetés költségei Magyarországon a rendszerváltást követően. A helyzet az, hogy a minimálbérhez viszonyított temetési költség soha nem volt olyan alacsony mint a 2010-et követő időszakban. Pontos számokat ugyanakkor nem lehet mondani, inkább összeghatárokat (75 000 forintól 500 000 forintig is húzódhat egy temetés ára), mivel a szolgáltatások és termékek árai, a temetői díjak országosan óriási eltéréseket produkálnak.
Érdekelne, hogy milyen speciális temetési igények fordulnak elő? Ez olyan, mint a divat világa, vannak trendek, amelyek folyamatosan változnak, és ezt figyelni kell?
Magyarországon az 1990-es évek végéig hasonló koporsók léteztek, akár a szerb, az osztrák, a szlovák vagy a magyar piacon. Ez a Monarchia öröksége. Ez mára teljesen átalakult. Ausztria ebből a szempontból nagyon tradicionális ország, az emberek a temetések során nagyon hagyománytisztelőek, így ott megmaradt a régi monarchiabeli koporsótípus. Ha a történelemből megnézünk régi temetésről készült fotókat, akkor láthatjuk, hogy négyszögletes koporsóba kerültek az elhunytak. Más országokban viszont kikopott ez a forma, ehelyett a hatszög alakú vagy más néven olasz koporsó terjedt el egész Európában, beleértve minket is.
Egyébként a trendeket is egyértelműen az határozza meg, hogy mennyire elkötelezett a társadalom a hallottjai iránt. Nem is gondolná az ember, hogy a kellékgyártás mennyire finoman csiszolódik össze az adott ország kegyeleti kultúrájával. Visszakanyarodva a divat világához, természetesen vannak magyar szemmel furcsának tűnő kérések is. Amikor például a németországi vevőnk Bayern München klubcímeres koporsókat rendelt, merthogy a híres klub rajongói ennyire fanatikusak. Nem ritka, hogy vadász témájú egyedi festést kérnek a koporsókra. Az oroszok előszeretettel kérnek olyan több ezer eurós koporsót, melynek a belső kárpitja sötétkék bársony és egyedi hímzéssel az orosz címer díszíti.
Ha körbenézünk a volt szocialista államok közt, hogyan viszonyul az állam a temetkezéshez?
A lengyeleket tudnám említeni, akik nagyon vallásosak és nagyon hagyománytisztelőek, ezért rengeteget költenek az elhunytjaikra. Az államnak érték ez, és ezért támogatja is, hogy a gyászszertartás szép legyen, a családok elégedettek legyenek. A lengyel családok állami támogatást kapnak a temetéshez, ami ha jól tudom, jelenleg 450 euró, vagyis egy átlag nyugdíj összege. Gondoljon csak bele, hogy mennyire racionális és humánus eljárás ez. Az állam ezzel gyakorol egy nagyon szép gesztust, hogy egy kvázi egy utolsó nyugdíjat visszaoszt temetési segély címén, akkor is, ha a családnak van pénze. A temetkezési szervezeteknek létezik egy visegrádi négyek mintájára létrejött együttműködése, amely pontosan ezeket a kérdéseket feszegeti. Legutóbb Esztergomban egy nemzetközi konferencián került szóba, hogy össze kellene hasonlítani ezeknek az országoknak a temetkezési törvényét és azt, hogy miben térnek el a szolgáltatások és lehetőségek országonként.
Mi a céljuk ezzel?
Ez a négy ország mindig keresztezi egymás sorsát, és ez a temetkezésben is így van. Megosztjuk egymással tapasztalatainkat, kicseréljük a törvényeinket és értelmezéseinket. Elhatároztuk, hogy elkészítjük a V4-ek szakmai felmérését. Megvizsgáljuk, hogy egyes országokban milyen költséggel jár a temetkezés, mennyit fordítanak rá az emberek, hogyan támogatják az önkormányzatok a temetőket. Ha a szakember rendelkezik ezekkel az információkkal, akkor megfelelő javaslatokat tud megfogalmazni a döntéshozók felé.
A magyar koporsógyártás a siker egyik záloga?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy Nyíradonyból is lehet sikersztorit csinálni, csak a terméknek versenyképesnek kell lenni. Meggyőződésem, hogy nálunk pont a feldolgozó ipar lehet az, amivel versenybe lehet szállni.Egy multival ki tudna versenyezni? Egy autógyárral vagy a kereskedelmi láncokkal? Viszont ahol nincsenek ott a multik, ott lehet érvényesülni. Ilyen a faipar is.
Nagyon érdekes tapasztalat, hogy az ezredfordulón a faipar a Távol-Kelet felé kezdett fordulni, olyannyira, hogy Európában és az Egyesület Államokban nagyon sok koporsóipari beszállító bizony kínai, indonéz vagy vietnami volt. 10 év kellett ahhoz, hogy a nyugati világ megértse, hogy csak látszólag versenyképesek ezek az országok, csak látszólag olcsóbbak. Rájöttek arra a saját kárukon, hogy milyen magas logisztikai költségek és milyen kockázatok jártak ezekkel az üzleti kapcsolatokkal, és elkezdtek azon gondolkodni, hogy Kelet-Európa esetében sokkal jobbak a kondíciók? A magyar, lengyel, román gyártók gyakorlatilag 2010 után visszavették az ázsiai pozíciókat, a fő faipari beszállítók mára kelet-európai cégek. Mi is érezzük ennek a hasznát. Amikor az ember jó minőségű terméket gyárt, akkor nem is kell túl sokat mennie, hogy megtalálja a kereskedelmi partnereket. Elértük azt, hogy a nyugati temetkezési kellékgyártóknak esélye sincs, hogy versenyképes legyen velünk.
