Kísért a múlt… Így esünk egyik problémás kapcsolatból a másikba

Levélírónk két erőszakos férjen, bántalmazásokon, válásokon van túl. Most végre talált valakit, akivel úgy érezte, új életet kezdhet. Úgy tűnik, mégsem működik a kapcsolat.  Az új párja féltékeny, bizonytalan, és őt is kétségek gyötrik. Mi történik? A múltjuk, a korábbi kapcsolatokban elszenvedett sérelmek és kudarcok akadályozzák a boldogulást még most is?

A következő, kissé bonyolult élethelyzetben vagyok...

14 hónappal ezelőtt kerültünk kapcsolatba a párommal. Ő 55 én 40 éves vagyok. Ő elvált, 3 éve hagyta ott a régi életét, ami egy (elmondásából ítélve) nem jó házasság, és egy vidéki kórház orvos igazgatói állása volt. Feljött Budapestre, és új életet kezdett egy hölggyel, és új állást is talált. Aztán viharosan, de véget ért a kapcsolata, és elmondása szerint mély depresszióba került. Alkoholhoz is nyúlt akkor. Pszichoterapeuta segítségével kilábalt akkori helyzetéből.

Én már két váláson vagyok túl, mindkettőben jelen volt a családon belüli erőszak. Nagy reményekkel, és két gyerekkel vágtam bele ebbe az új kapcsolatba, remélve a szeretetet, nyugalmat, és biztonságot mindannyiunk számára. Sajnos a volt férjem még mindig próbál rajtam "uralkodni". Zaklató üzenetek, állandó pocskondiázás zajlik. Ez a páromat jogosan nagyon zavarta, és egy hónappal ezelőtt egy neki írt, a volt férjemtől származó levél apropóján elköltözött tőlem.

Az én lakásomban laktunk, mivel ők úgy egyeztek meg a volt feleségével, hogy nem adják el a közös lakásukat, amit a volt feleség használ azóta is. Albérlet is szóba jött, de én azt nem vettem komolyan, hogy a párom nálunk nem tudja otthon érezni magát. Szóval elköltözött, de a kapcsolat nagyon rövid időn belül újraindult, úgy, hogy most külön lakunk. A probléma az, hogy ezt mindketten nagyon rosszul viseljük. Ő azért, mert azt mondogatja, hogy szerinte ő nem a nekem való társ, és nagyon féltékeny. Fél, hogy nem tudom kivárni azt az időt, ameddig lakást találunk. A féltékenysége alaptalan, mert én szeretem őt, és nem keresek mást. Szeretem, elfogadom, és ezt hajtogatom már egy hónapja, de ő ehhez képest elbizonytalanodott bennem. Azt mondja, hogy nem az irántam érzett érzelmeiben, hanem igazából nem tudom miben… Azt várja, hogy megerősítsem, de nem tudom, hogy konkrétan mit vár tőlem. Sajnos az alkohol is rendszeresen előkerül, igen nagy mennyiségben, és akkor volt már, hogy házasságról is beszélt. Folyamatosan érzelmi hullámvasúton ül, és én nem tudom ezt a hullámvasutat lefékezni. Javasoltam, hogy forduljon terapeutához, de ilyenkor mindig eltereli a beszélgetést.

De bennem is zajlanak folyamatok, érzések. A volt férjem miatti erőszak kapcsán a NANE egyesület hamarosan induló csoportjába jelentkeztem, és már nagyon várom, hogy támaszt kapjak ez ügyben. Nehezen élem meg a mindennapokat, mert helyt kell állnom, családban (2 gyerek), munkahelyen egyaránt. Szeretem a páromat, és úgy érzem, hogy bajban van, de nagyon félek attól, hogy ő nem fogja azt az időszakot bírni, és inkább a bizonytalansága fog győzni afelett, hogy jó nekünk együtt. Én hiszek magamban, tudom, hogy jó társ vagyok, tiszta a lelkiismeretem minden szempontból.

Hogyan tudok segítségre lenni? Hogyan tudom a tisztaságomat bizonyítani? Az a baj, hogy úgy érzem, hogy ezt nem kellene bizonygatnom. Hogyan tudom megerősíteni bennem? Hogyan tudnám elősegíteni, hogy szakemberhez forduljon? Ezek a kérdések kavarognak bennem...

Mindannyian problémás kapcsolatokból érkezünk

Amikor tizenévesek vagyunk, és épp az első szerelemmel próbálkozunk, még gondolhatunk magunkra úgy, mint aki tiszta lappal indul a párkapcsolatok világában. Felnőttként már törvényszerű, hogy túlvagyunk egy-két szakításon, kudarcon, csalódáson. De mindig óriási kérdés, hogy mit jelent túllenni egy ilyen életeseményen… Elköltözünk a közös lakásból? Már nem beszélünk? Jogerős a bíróság határozata a válásról? Sajnos sokszor mindez nem elég. A hétköznapi életben lezárulhatnak események, az érzelmi hatásokat mégis tovább cipeljük magunkkal:

  • Kudarc: nem azért kezdünk egy kapcsolatot, hogy később szembesülnünk kelljen a sikertelenségünkkel. Szembe kell néznünk a hibáinkkal, és ez komoly terhet ró az önértékelésünkre. A kudarcok az alkalmatlanság érzését „adják” nekünk, és azt a gyanút, hogy mindezeket újra elkövethetjük.
  • Csalódás: nem csak magunkban csalódunk, de általában a párkapcsolatban, a házasság intézményében, vagy az ellenkező nemben. Mindez bizalmatlansághoz vezet, és így pedig nem fog működni…
  • Rendezetlen viszonyok: a közös lakás, a vitás kérdések a vagyon megosztásában, a kényszerű együttműködés fenntartja és konzerválja az érzelmi viharokat is.

A fentiek sokáig alapvetően befolyásolhatják a további kapcsolatainkat, új életünket. Úgy tűnik, a párja is szenved a házasságának kudarcától és lezáratlanságától. A depresszió, a féltékenység, a magában és a kapcsolatban való elbizonytalanodása innen ered. 

A bántalmazás folytatódik…

Az ön lezáratlan múltja szintén terheket ró az új életükre. Minden bántalmazó kapcsolat más, mégis van egyfajta dinamikájuk, jellemző lefolyásuk, amely jól felismerhető. Sajnos nem meglepő, hogy az ön megpróbáltatásai sem értek véget a válással. A tapasztalatok szerint a szakítás után akár két évig is veszélyek fenyegethetik az áldozatot. A kilépés fontos, akár életmentő lépés lehet, de sokszor fenntartja, sőt fokozza a bántalmazó erőszakos késztetéseit. A volt férjének sikerült a folyamatos zaklatással megakadályoznia, vagy legalábbis megzavarnia az új kapcsolatának elindulását. Bántalmazóként pontosan ez volt a célja… A jelenben zajló erőszak nélkül is további munkára van szükség ahhoz, hogy a múltból származó traumák érzelmi hatásai enyhüljenek. Éppen ezért a lehető legjobb döntés, hogy jelentkezett a NANE Egyesület által indított csoportba. Biztos vagyok benne, hogy segítséget fog kapni abban, hogyan tartsa fenn a személyes biztonságát ebben az időszakban is, és hogyan óvja meg az új kapcsolatot a múlt hatásaitól. 

Mit tehet ön?

Bizonyos szempontból sokat, más szempontból nagyon is keveset. Ha ragaszkodik hozzá, ha lát reményt a kapcsolatukban, akkor a párját támogathatja abban, hogy ő maga megküzdjön a saját, az öntől teljesen független múltjából származó nehézségekkel. Ebben neki kell segítséget – például egy szakértő pszichológus személyében – keresnie és találnia, és a szükséges energiát befektetnie. Ezt a munkát a közös, boldogabb jövő érdekében türelemmel, megértéssel lehet támogatni, de feladatokat és felelősséget nem szabad, és nem is lehet átvenni. Nem vállalhatja át az ő saját belső konfliktusait, a saját múltjából, a párkapcsolati csalódásaiból származó sérüléseit, és önértékelési zavarát. Nem hordozhatja helyette ezeket a terheket, és nem is oldhatja meg. Még ha dilemmákkal küzdve is (hiszen azt írja, nem önnek kellene bizonygatnia az ártatlanságát), de hajlamos magára vállalni a párja problémáinak megoldását. Az empátia tiszteletre méltó, és érthető, hogy szeretné, ha mindezek megoldódnának, de lehetetlen feladatot vállalna ezzel.

A legfontosabbat, amit ön tehet, már el is határozta, és hamarosan hozzálát. Biztos vagyok abban, hogy a NANE által indított csoportban hathatós segítséget kaphat majd ahhoz, hogy feldolgozza a saját korábbi bántalmazó házasságaiból származó sérüléseket, traumákat. Ezután ön készen áll majd arra, hogy bármi is történt eddig, bizalommal, optimizmussal, és érzelmi nyugalommal kezdjen új életet egy új kapcsolatban.

Írjon nekünk!

Segítségre, tanácsra van szüksége? Kérjük, írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, az Ego blog life coach sorozatában, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve!

Steiner Kristóf például örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire.

Kuna Gábor pszichológus, család- és párterápiás tanácsadó, az ÖNSEGÍTŐ Személyiségfejlesztő Műhely szakmai vezetője szívesen válaszol munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban is. Révész Renáta Liliána családterapeuta és gyásztanácsadó, akihez bátran fordulhatnak családi, házassági, nevelési problémákkal, gyász, válás, trauma, stressz okozta nehézségekkel és pályaválasztási, munkahelyet érintő kérdésekkel is. A life coach csapat tagja továbbá Sákovics Diana pszichológus, aki szívesen segít párkapcsolati és szexuális problémákkal, magánnyal, függőséggel, életvezetési válságokkal kapcsolatban. Írjon nekünk bizalommal, igyekszünk segíteni!

Oszd meg másokkal is!
Mustra