36 éve bántalmaz a férjem. Meddig kell kibírni?

Amikor házasságot kötünk, fogadalmat is teszünk a másiknak. „Jóban-rosszban, gazdagságban-szegénységben, egészségben-betegségben…” - biztosan mindenki emlékszik, aki valaha is kimondta ezeket. De mi van, ha beüt a rossz? Mi van, ha már nagyon rossz, ha szenvedünk, és nem bírjuk tovább? Hogyan lehet eldönteni, meddig kell kibírni, és ki segíthet, ha mennünk kell? Levélírónk 36 éve szenved egy bántalmazó kapcsolatban, neki igyekszünk most támogatást nyújtani. 

Tisztelt Doktornő, Doktor úr!

Szeretném a tanácsát kérni, bár tudom nem könnyű a helyzetem. Férjemnek ok nélkül rendszeres dühkitörései vannak, és néhány óra múlva mintha semmi sem történt volna, kedveskedik. Gyakran a legdurvább kitörése után közösülni akar velem, amitől én rosszul vagyok. Számtalan kedves, figyelmes megnyilvánulása van. Házasságunk 36 éve tart. Sok esetben követett el házasságtörést, a gyerekekkel is gyakran goromba, agresszív. Én rengeteget szenvedtem és szenvedek miatta. Számtalanszor ki akartam már házasságomból lépni, de ő mindig megfélemlített, mivel nagyon ragaszkodik hozzám. Én sajnos mindig gyenge voltam a sok lelki bántalmazás miatt. A gyerekek is megszenvedték, egyik fiam pánikbeteg lett, sajnos gyógyszert kell szednie. Én vastagbél rákot kaptam, amit szerencsére idejében vettek észre, és remélhetőleg gyógyult vagyok. Mindenesetre én is gyógyszert kaptam a sok szorongás miatt. Az eddigi pszichiáterem szerint mi vagyunk a tünet hordozók, és aki a beteg, nem kezelteti magát. És itt van a fő probléma, hogy minden kérlelésem ellenére nem hajlandó segítséget igénybe venni. Én már a válást fontolgatom, ami egy nagyon kemény játszma lesz, mert nagyon bosszúálló és anyagilag tönkre fog tenni, de úgy érzem, az életemről van szó, hiszen biztos vagyok benne, hogy az állandó rettegés indikálta a betegségemet. Szeretném, ha tanácsot adna, kihez fordulhatnék segítségért, aki meg tudna erősíteni, hogy véghez vigyem a válással járó procedúrát. Kérnék segítséget férjemnek is, de úgy gondolom, ő nem lesz hajlandó orvoshoz fordulni. Én már a tűrőképességem határán vagyok. Kitartottam mellette, bizonyítja a 36 év szenvedése. Már nem bírom tovább. Én nem akarok okoskodni, hiszen laikus vagyok, de nagyon sok szakmai cikket elolvastam, és férjemnek a tünetei tipikus borderline-hoz hasonlítanak. Szinte minden sorban ráismerek, annyira tipikus reakciókat tapasztalok. Nagyon várom mielőbbi válaszát előre is köszönettel!

Kedves levélíró!

Bár nem írt pofonokról, verésről, de a leveléből egyértelműen egy bántalmazó kapcsolat képe bontakozik ki. Az erőszak és bántalmazás egy kapcsolatban nem csak fizikai, de szóbeli, lelki-érzelmi, gazdasági, vagy szexuális eszközökkel is „megvalósítható”. A szex kényszerítése az ön akarata ellenére, a gorombaság, és agresszivitás, amit a gyerekek is megkaptak, a félelem, és az érzelmi szenvedés más jelei mind-mind a bántalmazás eszközei. És most leginkább ez a fontos. Arról nem szeretnék véleményt mondani, hogy a férje valóban a borderline személyiségzavartól szenved-e. Ezt az erőszak módjából, és jeleiből nem lehet eldönteni, hiszen ennek számos más oka is lehet. Ezt eldönti majd egy szakember, ha a férje valaha mégis hajlandó lesz segítséget kérni a saját bajának megoldásában. 

Meddig kell kitartani?

Kívülállóként nehéz megérteni, miért tűrte mindezt 36 évig. De nem csak az ön esetében, hanem a bántalmazó kapcsolatok többségében előfordul, hogy a szenvedő fél indokolatlanul sokáig tűr. Ennek számos különböző oka lehet:

• Társadalmi elvárás, a „kultúra parancsa”. Férfiközpontú világban élünk. A családon belüli bántalmazások 95%-át a férjek, a férfi partnerek követik el a nők ellen. Az áldozatok pedig nagyon sokszor kapják azt a kimondott, vagy kimondatlan üzenetet, konkrét tanácsot, hogy „ki kell bírni”. „Egy rendes asszonynak az a dolga, hogy elviselje a férjét”.
• Félreértett empátia. Az együttérzés persze nagyon fontos egy kapcsolatban. De ha valaki azért viseli el az erőszakot, mert úgy érzi, hogy a másiknak is nagyon nehéz lehet, mert „biztosan ő is szenved”, azzal csak felmenti a bántalmazót. Ezzel az áldozat maga szolgáltat indokot és felmentést az erőszakhoz.
• Áldozatszerep. A tartós kiszolgáltatottság és félelem végzetesen elbizonytalanítja az áldozatot. A gyötrelmek hatására szép lassan „megtanulja”, hogy ez ellen nincs mit tenni, és elhiszi, hogy nincsenek eszközei, és ha akarna, sem léphetne ki ebből a helyzetből. Ez a tanult tehetetlenség, és ennek kialakulásáért a bántalmazó is mindent megtesz. Az érzelmi zsaroláson túl az erőszakos kapcsolatokban gyakori az anyagi, egzisztenciális függés fenntartása is.
• A következményektől való félelem. Az áldozatszerep és a függés hatására az áldozat retteg attól, mi fog történni, ha mégis megpróbál kilépni. Ez a félelem részben jogos is, mivel a bántalmazók gyakran fenyegető zaklatással válaszolnak a kilépési kísérletekre. Ez a zaklatás az érzelmi zsarolástól a telefonálgatáson és követésen át a manipulatív békülési kísérletekig terjed.

A kitartást, az indokolatlan tűrést szolgálja továbbá a partner kiszámíthatatlan viselkedése is. Egy bántalmazó tud néha nagyon kedves is lenni, megbánni, bocsánatot kérni, udvarolni. Ahogy a levelében ön is leírja, az ön férjének is van számtalan kedves, figyelmes megnyilvánulása. Sok áldozat szenved attól, hogy olyan, mintha két különböző emberrel élnének együtt. Melyik lehet vajon az igazi? Ezt könnyű megválaszolni: a bántalmazó. Ha az erőszak már ennyiszer (vagy akár csak egyszer is) előfordult, nincs rá garancia, hogy nem következhet be bármikor. Lehet, hogy most épp békés a hangulat, de ez egy pillanat alatt változhat. Az érthetetlen változékonyságra, és az udvarlás és bocsánatkérés rohamaira is úgy kell tekinteni, mint egy tünetre. Ez is a bántalmazó viselkedés része. Ha az erőszak bármikor is bekövetkezik, és bekövetkezhet a jövőben is, akkor az ellenkezőjére is csak érzelmi zsarolásként lehet tekinteni.

Ön is azt írja, a férje ragaszkodik önhöz. Furcsán hangzik ez a szó ebben a környezetben. Egy egészséges ember egészséges ragaszkodása egy kapcsolatban csak pozitív üzenetekben, és pozitív, a másikért, a másik boldogulása és biztonsága érdekében megtett cselekedetekben nyilvánulhat meg. Szomorú ezt kijelenteni, de a férje nem önhöz, hanem a bántalmazó kapcsolathoz ragaszkodik.

Bár ön már fontolgatja a válás gondolatát, mégis szeretném megerősíteni, hogyan lehet eldönteni, meddig kell elviselni ezt a helyzetet. Van néhány egyszerűen hangzó, de fontos kérdés, ami segíthet. 

1. Tartós, elviselhetetlen mértékű szenvedést él át? A leveléből látható, hogy nyilván igen. Az érzelmi következményeken túl az ön testi betegsége, és a fia pánikzavara is az erőszak eredménye. 

2. Van értelme tovább kibírni? A szenvedés eddigi elviselése javított a helyzeten? Segített abban, hogy a bántalmazó megküzdjön a saját problémájával, bármi is legyen az? Erre sajnos minden esetben „nem” a válasz. 

3. Várható-e változás? Történik olyasmi, ami a helyzet érdemi és végleges javulásához vezet? Hogy mi az, aminek ilyenkor történnie kell? Erre egyetlen jó válasz van: a bántalmazó szilárd és őszinte elhatározása arra, hogy gyógyulni akar, és ezért tesz is. Sajnos ez fordul elő a legritkábban, és ha ez meg is történik, az örömteli, de sokszor már ez sem segít. Egy hosszú bántalmazás után a kapcsolatban a bizalom már semmilyen módszerrel nem állítható vissza. 

Mi történik a döntés után?

Ha nincs miért tovább tűrni, és nem lesz változás, az egyetlen megoldás, hogy menekülni kell! Ha meghozta ezt a döntést, nem kell ezzel egyedül megküzdenie. Kérjen segítséget! Közvetlen hozzátartozók, rokonok, barátok is segíthetnek, ha van közöttük olyan, akiben megbízik, és ebben a döntésében ön mellé áll. Adhatnak szállást, anyagi segítséget, érzelmi támogatást, vagy átvehetik a férjével történő kapcsolatfelvétel és kommunikáció feladatát, ha erre szükség van. 

Ha ebből a helyzetből ki akar lépni, csak a teljes eltűnés, a tökéletes szeparáció az egyetlen jó megoldás. Ahogy fentebb írtam, ki lesz téve a zaklatásnak, és a manipulatív békülési kísérleteknek, amiknek mind fizikailag, mind lelkileg nagyon nehéz lenne ellenállni, ha elérhetővé teszi magát. 

Egy bántalmazó kapcsolatból való kilépés akkor is megoldható, ha a családban nincs olyan, aki ebben segíthetne. A családon belüli erőszak sajnálatosan gyakori jelenség, ezért is vannak olyan szervezetek, amelyek kifejezetten az áldozatok védelmével és támogatásával foglalkoznak. Ezek némelyike, például a NANE, vagy az OKIT ingyenesen hívható telefonszámokon segélyvonalakat is működtet, ahol konkrét, gyakorlati segítséget lehet kapni a biztonságos elköltözéshez, és távoltartáshoz. 

Ne felejtse el, hogy ebben a helyzetben önnek egyetlen dolga és felelőssége van, a saját biztonságának megteremtése, és megőrzése! Szembe kell majd néznie a fenyegetéssel, könyörgéssel, a bocsánatkérésekkel, és az érzelmi zsarolás más módjaival is. De higgye el, a férje számára is hasznos lehet, ha ön végre megteszi ezt a döntő lépést! Sokszor egy kényszerű krízis segít abban, hogy valaki szembe merjen nézni azzal, amivel eddig nem. A saját bántalmazó viselkedésének személyes okaival. 

Később, ha a lehetőségei már megengedik, érdemes egy a témában jártas pszichológus szakemberhez is fordulni, mert a fizikai biztonságon túl ezek után vissza kell nyernie a lelki egyensúlyát is. Ha a helyzetből szerencsésen ki is lépett, még mindig fennállnak a poszttraumatikus stressz tünetei, amelyek szintén beavatkozást igényelnek.

Tudom, hogy nagyon nehéz lehet most önnek, tudom, hogy az ön előtt álló akadályok riasztóak, hogy nyomasztó a bizonytalanság, de bízzon önmagában, és ne felejtse el, hogy egy jobb életért küzd! Sok erőt és kitartást kívánok önnek!