A furán öltözött néni, aki a buszon ülve megállás nélkül motyog maga elé. A szomszéd, aki folyton Bélával, a nem létező fickóval veszekszik fejhangon sipítva. A volt osztálytárs, aki a véletlen találkozáskor riadtan nézeget körbe-körbe, aztán valami világméretű összeesküvésről hadar és amikor előkapjuk mobilt, ő pánikba esve rohan el.
Nem kell hozzá sem tapasztalat, sem szaktudás, hogy tudjuk: ők nincsenek jól. Valami történt velük, valami, ami elszakította őket a valóságtól, valami, amitől egy saját világ kerekedett köréjük. Ezt a valamit pedig pszichózisnak hívják. Egy pszichotikus ember közelében lenni általában kényelmetlen, félelmetes, leginkább azért, mert a legtöbbünknek fogalma sincs, hogy mégis hogyan kellene ilyenkor viselkednünk. Mit mondhatunk és mit nem? Mit ért abból, amiről beszélünk? Mivel segítünk és mivel rontunk az állapotán?
Ezek a kérdések nyilván teljesen lényegtelenek akkor, ha messziről elkerüljük furán viselkedő embertársainkat, de vannak helyzetek, amikor ez nem opció. Például akkor, ha egy rokonunk, barátunk, ismerősünk kerül ilyen helyzetbe, vagy éppen akkor, amikor egyértelmű, hogy a másiknak segítségre van szüksége, és ezt a segítséget épp csak mi tudjuk megadni. Azért, hogy az ilyen szituációkban se álljunk lefagyva és a következményektől rettegve, összeszedtük, hogy mégis milyen egy lelki (vész esetén pedig a gyakorlati) elsősegély pszichózis esetén. Köszi, Schizophrenia Bulletin! Köszi, Mind Hacks!
Hogy mi az ördög az a pszichózis?
A pszichózis a realitás feletti kontroll elvesztése, az az állapot, amiben az embernek megszűnik a kapcsolata a valósággal, torzul az észlelés, az információfeldolgozás, nem képes megfelelően reagálni a külvilág ingereire. Ilyenkor gyakoriak a téveszmék, a hallucinációk vagy a saját belső világba való visszavonulás. Pszichózist kiválthat a túl sok drog, az öregedés, az agysérülés, de pszichózis kísérhet olyan mentális betegségeket is, mint például a skizofrénia.
Ebből mi, kívülállók leginkább a furcsa, meghökkentő viselkedést, a zavartságot, az érzelmi hullámzást láthatjuk, na meg azt, hogy a beszéd zavaros, a másik furán ugrál a témák között, oda nem illő dolgokra utal, és megesik, hogy jelen nem lévőkhöz, a valóságtól teljesen elrugaszkodott dolgokról beszél. És közben láthatóan nem jó neki sem. A pszichózis kezdeti szakaszában lévő ember ugyanis maga is ijedt, riadt, fogalma sincs, mi történik vele, és igénye lehet arra, hogy segítséget kérjen, hogy megossza a gondolatait másokkal.
Nyugalom és megértés, az kell
Az ideális az, ha az alapvető hozzáállásunkat a törődés és a kedvesség jellemzi, képesek vagyunk nem ítélkezni a másik felett, és maximálisan alkalmazkodni az ő igényeihez. Például nyugodt körülmények között beszélgetünk, kevés zavaró inger jelenlétében, nem erőltetjük a beszélgetést, ha ő nem akarja és nem érünk hozzá engedély nélkül.
Nem könnyű feladat, de meg kell próbálni tiszteletet tanúsítani a másik hiedelmei iránt, még akkor is, ha azok eszement badarságnak tűnnek. Hiába jönnek a hallucinációk, a fals hiedelmek, jobb, ha nem tagadjuk ezek létezését, nem vitatkozunk, nem nevetjük ki, nem mutatunk megdöbbenést, zavart. Nem segít. Számára ugyanis nagyon nehéz a valóság és a fantáziavilág megkülönböztetése. Szóval, nem segít a győzködés, ahogy nem segít a kritika, a felelősségrevonás és a szarkazmus sem. Az empátia azonban bizalmat ébreszt, a bizalom, az elfogadás és a nyitottság megnyugtat, a nyugalom meg növeli a komfortérzetet és így növeli annak az esélyét is, hogy a másik jobban kontroll alatt, jobban egyben tudja tartani saját magát.
Fontos ilyenkor észben tartani, hogy a másik éppen a megszokottól teljesen eltérő dolgokat él át a fejében, így máshogy viselkedhet, máshogy, más tempóban beszélhet, gondjai lehetnek a logikus gondolkodással, a figyelem fókuszálásával. De mindezek ellenére ő éppen olyan intelligens, mint korábban, egy felnőtt, akivel úgy is kell beszélni: nyugodtan, őszintén, tisztán, a saját tempónkban. Ha képes figyelni, meg fogja érteni, amit mondunk, bár valószínűleg lassabban reagál majd, és néha csak foszlányokra (ilyenkor érdemes megismételni a mondandónkat), és az is lehet, hogy kevés érzelmet fog kimutatni. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem él át intenzív érzéseket odabent.
De mit lehet mondani azon kívül, hogy empatikusan hallgatunk? Meg lehet kérdezni például, mit gondol, mitől érezné magát jobban, biztonságban, kontroll alatt, hogy volt-e így már másokor is, hogy mi segített rajta akkor. Meg lehet kérdezni azt is, kik azok a támogató családtagok és barátok, akikben bízik és hogy nincs-e rájuk szüksége. A másik állapota iránti aggodalmunkat finoman kifejezni ér, de sem elmebajról, sem konkrét diagnózisról nem érdemes beszélni, ez ugyanis a másik számára ijesztő lehet. Érdemes biztosítani a másikat arról, hogy itt vagyunk, hogy segítünk, és pedzegetni azt is, bizony vannak helyzetek, amikor egy hozzáértő, szakmai segítség rengeteg gyakorlati és érzelmi támogatást tud nyújtani.
Amikor nagy a baj
Pszichózisban nem mindig tűnik fel, hogy baj van. Még akkor sem, ha egyébként nagyon készen van az illető. Ő nyilván nem kér a segítségből. Ahogy gyakran azok sem kérnek, akik tudják, hogy baj van, ők egyszerűen nem akarják. Hogy mit lehet ilyenkor tenni? Nem sokat. Fenyegetni, nyomást gyakorolni káros, türelem kell és barátságosság minden helyzetben. Nyitottnak kell maradni és remélni, hogy a másik talán idővel megszokja a gondolatot, hogy segítségre van szüksége.
Ennél eggyel akutabb probléma, ha a beszélgetőtársunk nagyon rosszul van. Ilyenkor sem tehetünk azonban mást, minthogy minél kényelmesebb, nyugisabb környezetet teremtünk – ám ehhez nekünk is nyugodtnak, stabilnak kell maradnunk. Abban az esetben, ha a másik ön- vagy közveszélyesnek tűnik, akkor azonnal orvosi segítséget kell hívnunk. Ekkor jó, ha minden részletet elmondunk előre, és érdemes saját magunk számára is menekülőutat, biztonságos helyet keresni. Ha pedig megérkezik a külső segítség, meg kell próbálni elmagyarázni, hogy kik ők és hogy segíteni akarnak. Amennyiben erre van lehetőség, mindenkit, akiben a másik bízik, érdemes értesíteni, bevonni.
Alapvetően egyébként elég ritka, hogy egy pszichotikus veszélyes legyen másokra, előbb szoktak önmagukban kárt tenni. De egy nagyon kiélezett helyzetben, ahol a pszichotikus gyanakvó, ahol fél, bizonytalan, ott baj lehet. Különösen akkor, ha fenyegetőzik is ezzel. Ezért is fontos az, hogy ő minél inkább kellemesen, biztonságban érezze magát, és hogy mi minél nyugodtabban és kiszámíthatóbban tudjunk viselkedni. Még akkor is, ha ez mindennél keményebb feladat.
