5 ok, amiért jó néha a pillanatnak élni

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Most élsz, most örülj, hogy szép a nyár! – és ezt nemcsak Máté Péteren tanácsolja, hanem a life coach is.

Ha az ember eltölt egy hétvégét a SUN fesztiválon, aztán a következőt Ozorán, majd a Szigetről hazaesve arról talál egy cikket a Psychology Todayen, hogy miért jó, ha az ember megtanul a pillanatnak élni, akkor onnantól kezdve egyértelmű, hogy mi legyen a következő téma az Ego blog Life Coach sorozatában. Rengeteget merít az ember azokból az élményekből, amikor megszűnik a múlt és a jövő, és csak a jelen számít, de hogy pontosan mit is, azt jobb, ha a profi life coach, Marty Nemko segítségével mondom el, 5 pontba szedve.

Természetesen kell annyi bevezető az egész elé a biztonság kedvéért, hogy ennek a cikknek nem az a célja, hogy bárkit is meggyőzzön, hogy teljesen felejtse el a múltat és egyáltalán ne foglalkozzon a jövővel. Nyilván nagyon fontos, hogy tanuljunk a múltból, és korábbi énünkhöz képest tudjunk fejlődni, és ugyanilyen egyértelmű, hogy esztelenség úgy élni, hogy az ember egyáltalán nem tervez előre. De közben meg az életet akkor éli az ember igazán, amikor az idő dimenziója eltűnik egy-egy végtelen pillanatra. Íme néhány válasz a miértekre és hogyanokra.

1. Ha az ember a pillanatnak, vagyis inkább a pillanatban él, akkor Nemko szerint könnyebb újrakezdeni, továbblépni. Kicsit a hakuna matatára emlékeztet ez a filozófia, de azért van benne valami: a múlt hibáit és traumáit fel kell dolgozni és aztán el kell engedni, nem szabad, hogy ezek határozzanak meg minket. Ahogy a szakértő édesapja, egy holokauszt-túlélő fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy miért beszél olyan keveset világháborús élményeiről: „öt évet már elvettek a nácik az életemből. Nem vagyok hajlandó többet áldozni rájuk egy percet sem”. A fő üzenetét ennek a pontnak így lehetne összefoglalni: dolgozza fel a múltat és tanuljon belőle, de ne éljen benne!

2. Aki a jelenre fókuszál, az nem retteg a jövőtől, mondja a szakértő. Aki hajlamos arra, hogy folyamatosan azon stresszeljen, hogy jaj, mi lesz velem jövőre, hogy fizetem vissza a kölcsönömet, lesz-e valaha rendes tartós kapcsolatom, stb., annak különösen fontos, hogy megtanulja értékelni a jelent, és ne pazarolja az életét az aggódásra. Ez mellesleg nagyban összecseng azzal a keresztény tanítással, hogy az embernek úgy kell élnie, hogy fel van készülve rá, hogy a világnak bármikor vége lehet, és nem jön el a holnap. Ne aggódjon a jövőbeli megélhetésén és ne halasztgassa, ami igazán fontos: most legyen jó, most szeressen, most örüljön annak, amivel az élet megajándékozza! Mellesleg a környezetvédelem is lehet a jövővel való foglalkozás egy formája, de azt is meg lehet közelíteni úgy, hogy nem azért nem szennyezek, mert rettegek attól, hogy mi lesz a bolygóval száz év múlva, hanem azért nem, mert én most felismerem, hogy a felesleges szennyezés, a környezet visszavonhatatlan amortizálása rossz, én pedig nem szeretnék részt venni benne. Keresse a jelen szépségeit, így nem fogják annyira nyomasztani a jövő nehézségei!

3. Aki a jelenre fókuszál, az nem fogja úgy érezni, hogy összecsapnak a feje felett a hullámok. Mindig csak a mostani, vagy maximum az azután következő lépésre koncentráljon, ne az egész maratonra, amit még le kell futnia, el kell végeznie vagy végig kell dolgoznia. Az összes elvárás egyben emberfeletti méretűnek tűnhet, lépésről lépésre lebontva viszont meg lehet őket oldani. Csak arra figyeljen, amivel éppen foglalkozik, persze anélkül, hogy a célt szem elől tévesztené.

4. Az tudja csak az élet élvezeteit értékelni, aki fel tud oldódni a pillanatban. Sokszor szokták tanácsolni azt, hogy az ember ne folyamatosan videózzon meg fotózzon valami eszközzel, hogy meglegyen a jövőben is az a bizonyos pillanat, hanem tegye el a kütyüket, és éljen benne a pillanatban. (Aztán persze mégis mindenki folyamatosan fényképezget.) Az ízeket, hangulatokat, élményeket, zenéket csak akkor tudjuk teljes pompájukban értékelni, ha közben nem foglalkozunk semmi mással, főleg nem a múlttal meg a jövővel. Még akkor se gondoljunk a jövőre, ha az nem aggasztó, hanem éppen, hogy további élvezeteket fog hozni, nyaralás közben is mindig annak örüljünk, ahol éppen vagyunk, ne azon filózzunk, hogy esetleg másnap egy még szebb helyre jutunk el. Ha azt szeretné, hogy legyen öröm az életében, tanuljon meg a pillanatban élni.

5. Nem sok fogódzkodót ad a szakértő ahhoz, hogy hogyan sajátítsa el az ember mindezt. Egy jó módszer lehet talán az, ha az ember keresi az olyan élményeket, amik annyira magával ragadóak, hogy hatásukra különösebb koncentrálás nélkül is elfelejtjük a jövőt és a múltat. Ilyen élményt nyújtanak például a ParaPark kitalálójának szándéka szerint a kijutós játékok, de még inkább a nyári fesztiválok, különösen a bevezetőben említett két goafesztivál. Ezeken ugyanis tényleg nincs egy darab reklám se, nincs politika, nincs semmi, ami negatív, csak közösség, ünneplés és természet. Az ilyen helyeken van valami a levegőben, ami pontosan arra tanít, hogy az ember élvezze és megélje a pillanatot. Néhány ilyen élmény után könnyebb a hétköznapi életben is felfedezni a szépséget, azokat a dolgokat, amik miatt érdemes a jelenre koncentrálni.

Írjon nekünk ön is!

Ön hol találja meg azokat az élményeket, amik miatt érdemes a pillanatban feloldódni? Vagy esetleg nehezére esik az ilyesmi, mert van valami a múltjában vagy a jövőjében, ami szüntelenül nyomasztja, bármit is csinál? Írjon nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi reagálunk rá itt az Ego blogban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.

Steiner Kristóf a fenti témán kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Gyulai Bence
Gyulai Bence
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.