3 tuti tipp családoknak a nyári szünetre

Vészesen közeleg a gyerek iskolájában a nyári szünet, és még mindig nem foglalta le az idei családi vakációt? Ezúttal három belföldi szállástippel segítünk a döntésben. A következő hotelek nemcsak a felszereltségük miatt számítanak családbarátnak, hanem az itt szervezett programok tekintetében is. Kézműves foglalkozások, lovastábor, Kristály Torony várja a kicsiket és nagyokat. Mert sokszor az izgalmas programok többet érnek, mint a tengerpart.

Ha hazai családbarát hotelek kerülnek szóba, az alsópáhoki Kolping nevét biztosan az elsők között említik. A megújult szobákkal, kígyócsúszdával és spa-részleggel kiegészült szállodába már pár hónapos babával is el lehet menni pihenni úgy, hogy nem kell a bőröndbe tuszkolni a fél háztartást. De Bobóországban – mert így hívja magát a hotel – az óvodások és a nagyobb gyerekek is jól fogják érezni magukat. Egy átlagos nyári napon a legkisebbeket babaúszás és játszóház, az ovisokat kreatív kézműves foglalkozások, bábszínház, keresőjátékok, az iskolásokat ügyességi játékok, vízi vetélkedők, társasjátékok, a nagyobbakat és a felnőtteket gokartozás, kötélpálya és falmászás várja.

Aki nem akar a szervezett programokon részt venni, a szálloda tíz hektáros parkjában és a hatalmas családi élményfürdőben pihenhet. Ha ez nem elég, a közeli Keszthelyen és környékén is érdemes gyerekbarát programok után nézni: pocsék idő esetén számtalan múzeum várja az érdeklődőket a csigaparlamenttől az élménygazdaságig. Izgalmas kirándulási lehetőségek, családi hajózás és bringatúra is kiegészíti a környék kínálatát.

A rengeteg programlehetőség helyett inkább egy nyugodt, erdei búvóhelyet keres? Mindig is vonzotta, hogy a Büszkeség és balítélet világába csöppenjen? Hogy mint Elizabeth Bennet és Mr. Darcy lovagoljon be kedvesével a mezőről egy udvarház parkjába, majd a tóparton elfogyasztott tea után sétálhasson egyet a pompás virágos belsőkertben, szerelmes szavakat suttogva? Ha igen, akkor idén nyáron alighanem a Magas-Bakony erdőségeibe, a Kőris-hegy szomszédságába, az Esterházy család egykori ménesbirtokára, vagyis Szépalmapusztára, a Szépalma Hotelbe kell látogatnia!

Az egész éves fáradalmakat erdei sétával pihenheti ki az egész család, az állatbolond gyerekeket pedig az itt található mangalicák, szürkemarhák, mókusok és lovak veszik majd le a lábukról. Utóbbiakat nemcsak nézni vagy simogatni lehet, hanem akár lovagolni is indulhatunk. A 7-13 éveseknek lovastábort is rendeznek a nyáron, ahol a lovaglás és a lótartás alapjainak elsajátítása mellett sziklamászás, íjászat, csúzlikészítés, erdei táborozás, gombaszedés, kerékpáros ügyességi verseny, foci- és csocsóbajnokság, vadőrök és erdészek előadása is színesíti majd a programot.

A bükfürdői négycsillagos Greenfield Hotel Golf & Spa szintén a családosokat célozza meg idén nyáron. A soft all inclusive ellátás keretében háromszori svédasztalos étkezést és délutáni „édes pillanatokat” tartalmaz. A büféasztalon a gyerekek is biztosan megtalálják az ízlésüknek megfelelő ételt, hiszen a nyári szünetben külön gyermeksarkot alakítanak ki az étteremben, ahol gyerekmenüt kínálnak. Egész nap folyamán az alkoholmentes italok (gyümölcslevek, ásványvíz, tea) korlátlanul fogyaszthatók. A bevitt kalóriákat profi animátorok vezette játékos foglalkozásokon, vetélkedőkön dolgozhatják le a gyerekek, a felnőtteket pedig többek között vízi tornával várják. A nyári nagy melegben a szálloda 3500 négyzetméteres spa részlegének hat medencéje kínál enyhülést. Egy átpancsolt nap után jól jön egy frissítő masszázs: különlegesség, hogy itt a 8-16 éves kor közötti gyerekeknek is kínálnak speciális gyerekmasszázst.

A fentiek mellett Bükfürdőt és környékét is érdemes kerékpárral vagy elektromos kisvonattal felderíteni. Feltétlenül próbálják ki a bükfürdői Napsugárpark játszóházat, ahol 1700 négyzetméteren játszólabirintus, trambulinok, hinták, labdatenger, csúszdák és légvár várja a gyerekeket.  A bükfürdői Sportparkban különleges, szabadtéri fitneszteremben edzhetnek a felnőttek, míg a gyerekek a település legújabb és legmodernebb játszóterén őrjönghetnek.

Említést érdemel még a Magyarországon egyedülálló, kristályszerkezetű, háromszintes mászó- és kalandpálya, amin minden generáció megtalálja a számítását. Egy időben akár 120 fő is kalandozhat a Kristály Toronyban, ami a több mint egy kilométer hosszú pályavonallal, az óriáshintával és a közel 200 méteres Flying Fox csúszással kifejezetten alkalmas helyszín arra, hogy akár egy egész napot eltöltsön itt a család.

Cikkünk megjelenését a Kolping Hotel és a Greenfield Hotel Golf & Spa támogatta.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra