Forrónadrágban jobban tapad a rúd

Olvasási idő kb. 3 perc
Hámori Barbara
Hámori Barbara

Nemrég kipróbáltuk, hogy milyen is az, ha az edzőterem cirkusszá válik, vagyis ha légtornászok módjára acélosíthatjuk testünket. Új vendégszerzőnk, Hámori Barbara, a Move it, Blondie! blog alapítója egy hasonló edzést tesztelt le, ami már nem újdonság, viszont egyre népszerűbb: nem más ez, mint a rúdtánc. Ha továbbolvas, megtudhatja, honnan ered ez a sport és mire kell felkészülnie annak, aki rúdtáncra adja a fejét.

A rúdtánc az 1920-as évek körül alakult ki, amikor az utazó cirkuszok táncosai a sátor tartórúdját használták előadásuk kellékeként, és csak az 1950-es években jelent meg a bárokban, valamint klubokban a szórakoztató műsorok részeként. A mozgásformával sokaknak előítéletei lehetnek vagy erkölcsi értelemben kifogásolhatónak tarthatják, hogy egy órán keresztül forrónadrágban, bártáncosoktól látott mozdulatokat hajtsanak végre egy rúdon. Én is ezt a tábort erősítettem, de otthon hagytam az előítéleteimet, elmentem, hogy megismerjem a minden férfi fantáziáját megmozgató rúdtáncot.

A Kolosy térnél lévő Artpole Stúdióba belépve családias hangulat fogad, nyoma sincs a fitnesztermek nyüzsgő világának és a morajlásnak. A jobbra lévő szobában öltözködöm, majd a stúdió rúdtánctermébe tartok. Forrónadrággal felszerelkezve (amire azért van szükség, hogy jobban tapadjon a combunkhoz a rúd) mindannyian bemelegítünk nyújtásokkal, a testtájak (karok, lábak, hátsó részek) átmozgatásával 10-12 percen keresztül, mialatt az edző, Vincze Tímea megfigyeli, ki mennyire hajlékony. Mielőtt bármibe belekezdenénk, a rudat mindenki maga tisztítja le egy tisztítószerrel lepermetezett törülközővel higiéniai és baleset-megelőzési okokból. Ezután már csak a magnézium hiányzik a kézre – az első próbálkozásoknál sokan izgulnak és emiatt izzad a tenyerük. A megfelelő kéztartások elsajátítása csak a kezdet, ezután három mozdulatot tanulunk meg: a tűzoltót, a napraforgót és a pillangót.

rudtanc hb
Németh Balázs

A rúdtánc nehézségi szintjeit 1-től 5-ig osztályozzák. Csak akkor lehet feljebb lépni egy szintet, ha az előző lépcsőfok összes lépése és gyakorlata jól megy. Készüljön fel arra, hogy a lába, karja, combja, válla fájhat kicsit, netán kicsit foltos lehet az első edzések után. Ide azt a klisét is írhatnám, hogy olyan testrészei fognak fájni, amelyekről eddig nem is tudott, ám a későbbi élmények kárpótolnak.

Ha kíváncsi arra, hogy pontosan hogyan is zajlott az óra és milyen pontszámokat kapott vendégszerzőnktől ez a mozgásforma, akkor kattintson ide, itt az egész beszámolót elolvashatja.

Hámori Barbara

A Move it, Blondie! sportblog főszerkesztőjének a mozgás csupán pár éve lett az élete szerves része. Olyannyira, hogy úgy döntött, hétről hétre újabb sportokat próbál ki, amelyekből szubjektív beszámolókat ír, ezzel rálátást adva az olvasóknak az óratípusokra és azok részleteire. Az általa készített sztárinterjúkból pedig kiderül, melyik híresség hogyan tartja formában magát és a sportedzők is mesélnek a saját óráik részleteiről. Hámori Barbara fő célja és mozgatórugója, hogy motiváljon mindenkit, aki még nem találta meg a saját sportját.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek