A teremtményt, akiről Mary Shelley Frankenstein, avagy a modern Prométheusz című regényének főszereplőjét mintázta, George Fosternek hívták. Gyilkos volt. A feleségét és a lányát fojtotta bele egy londoni csatornába. Legalábbis ezért ítélte el egy 19. századi londoni bíróság és ezért kötötték fel 1803. január 18-án, épp időben ahhoz, hogy holttestét aztán egy olasz tudós, Giovanni Aldini felhasználja az orvostudomány addigi legizgalmasabb demonstrációjához. Hogy mi köze van ennek a pszichológiához? Rengeteg. Aldini ugyanis ekkor bizonyította be a nagyközönségnek az emberi idegek és az elektromosság közötti kapcsolatot, nagy lökést adva ezzel nemcsak az agykutatás fejlődésének, de a pszichológia, mint tudomány létrejöttének is.
„A művelet első alkalmazása során a halott bűnöző arca és állkapcsa remegni kezdett, a környéki izmok durván eltorzultak, az egyik szeme még ki is nyílt. A művelet későbbi szakaszában a jobb kéz felemelkedett, megrándult, és a lábak is mozogni kezdtek" – olvasható egy beszámoló Aldini bizarr bemutatójáról, ami valójában nem volt más, mint a holttest izmainak elektromos ingerlése. Azt pedig, hogy ez az ingerlés izomösszehúzódással jár, a fizikus professzor nagybátyjától és nénjétől, Luigi és Lucia Galvanitól tanulta meg.
Az elektromosság menő
A 18. századi tudósok körében az elektromosság tanulmányozása abszolút slágertémának számított. Fizikusok, biológusok, orvosok egyaránt lelkesen vizsgálták és alkalmazták, ahol csak lehetett. Például a testi és lelki betegségek kezelésében. Így vált az elektroterápia a bénulások, az epilepszia, a vakság, a rendszeres fejfájások és az akkortájt csak őrületnek címkézett mentális betegségek népszerű gyógymódjává is. A korabeli gyógyítók szerint nem kellett más az agynak, csak egy kis elektrosokk, és rögtön helyreállt a rend. Legalábbis elvileg.
Luigi Galvani, a bolognai egyetem anatómus professzora feleségével, Luciával az 1780-as évektől kezdte tanulmányozni az idegek és az elektromosság közötti kapcsolatot. Például úgy, hogy megfigyelte, mit tesz egy felfüggesztett békacombbal az, ha elektromos szikrával vagy fémekkel ingerlik. Rángatózni kezdett. Galvani feltételezte, hogy az idegek irányítanak minden fiziológiai folyamatot a születéstől a halálig, és úgy vélte, az agyban keletkező speciális életerő (amit ő állati elektromosságnak nevezett) az idegeken keresztül jut az izmokba. Bár nem sokkal később Galvani fizikus kortársa, Alessandro Volta bebizonyította, hogy a békás kísérletekben az áram valójában a tartó, érintkező fémekből indult ki, a bioelektromosság tanulmányozása így is elterjedt az orvostudományban, megalapozva ezzel mindent, amit ma az agy alapvető működéséről tudunk.
Az agyműködés feltérképezése pedig nem választható külön a pszichológia fejlődésétől sem. Az agy és a lelki jelenségek kapcsolatára például már Galvani korában is születtek elméletek, ilyen volt a frenológia, ami a koponyán lévő dudorok alapján igyekezett megtippelni, milyen képességekkel bírnak az emberek. Aztán ott van Freud, aki maga is neurológusként kezdte, vagy Wilhelm Wundt orvos és filozófus, aki elsőként alapított kísérleti lélektani laboratóriumot Lipcsében, és aki elsősorban az érzékelést és az észlelést vizsgálta.
A tudomány és Frankenstein
Giovanni Aldini, aki a kísérletek idején rokonai jegyzeteit rendezgette, továbbvitte a Galvanik elképzelését, és bebizonyította, hogy az állati elektromosság emberi testeken is kimutatható. Éppen erről szól az a demonstráció, amit a legnevesebb londoni sebészeknek tartott, meg persze mindenki másnak is, akit érdekelt a téma. Például a médiának. A halála után is mozgó, látszólag életjeleket mutató gyilkos pedig nagy vihart kavart a korabeli közvéleményben, és évtizedekre beleégette magát a műveltebb nép agyába. Így eshetett meg, hogy a demonstráció idején csupán 5 éves Mary Shelley tizennégy évvel később, egy állítólagos rémálom és az Aldani-féle kísérlet keverékéből megalkotta Frankenstein doktor balsorsú lényét. És így profitálhatott egyszerre egy fura fizikai kísérletből az agykutatás, a pszichológia és az irodalom is. Köszi, Aldini.
