Miért van az, hogy olyan szenvedélyesen tudunk szapulni egy közszereplőt, akinek a létezése igazából nem oszt-nem szoroz? Talán, mert amit önmagunknak bármikor elnézünk, azt egy celebnek sosem bocsátjuk meg. Attól pedig végkép rettegünk, hogy valaki tükröt tartson elénk... pedig tetszik vagy sem, mindenkiben van egy kis Kiszel Tünde.
My Fair Lady: Gáspár Evelyn
A napokban belebotlottam a Facebookon egy interjúba, amit kihagyhatatlannak ítéltem meg. A hangzatos címből kiderült: Gáspár Evelyn hazatért Miamiból, ahol "teljesen megváltozott". Na, mondom, megvan a napi agyhalálgenerátor, lássuk! Klikkelés után egy dögös, magas, fényes, hosszú hajú, vörös rúzst viselő nőt láttam. "Na" - mondom magamban - "A magyar Juanita Solisból lassan Gabrielle Solis lesz!", és hátradőltem, hogy élvezzem a mozit. Az interjút nézve kicsit úgy éreztem magam, mintha a My Fair Lady híres lóverseny-jelenete elevenedett volna meg előttem. A virágáruslány megtanult ugyan hercegnőként öltözködni, de elég, ha kinyitja a száját, már el is árulja magát. Ezzel persze nincs is semmi gond, hiszen Evelyn gyakorlatilag még félúton sincs a felnőtté válás rögös útján - engedtessék meg neki, hogy a saját tempójában váljon azzá a nővé, aki lenni akar.
Lássuk be, nehéz keresztet cipel. Biztos nem könnyű egy olyan családban felnőni, ahol az apa foglalkozása hivatásos celeb. Azonban kommenteket olvasva a videó alatt az volt az érzésem, hogy az emberek nagyrésze az empátia legcsekélyebb jelét sem mutatja, ha egy hírességet tárgyal ki. A "Kilóg a kapa a szájából!" a legfinomabb sértés volt, de akadt olyan is, aki kijelentette: nyilván azért ment Miamiba, hogy kitanulja az "ősi mesterséget". Azon gondolkoztam, vajon miért érzik úgy ezek az emberek, hogy ők - hogy bárki - olyan sokkal külömb Gáspár Evelynnél. Miért szapulják őt olyan könnyen azok az emberek, akik sírva fakadnának, ha valaki az ő beszédhibájukat/túlsúlyukat/pattanásaikat tárgyalná ki a lehető legérzéketlenebb módon? És ami a legfurcsább: miért imádjuk gyűlölni a "semmirekellő, tehetségtelen" celebeket, amikor nyilvánvaló, hogy az égvilágon semmit sem tudunk róluk?
Van, aki csak oravecznórául ért
Fogalmunk sincs például, hogy ki az az Oravecz Nóra, csak azt tudjuk, hogy nagyon felkapták, a HVG egy cikke alaposan ki is cikizte őt (és a Dívány se fogja betenni műveit a könyvajánlójába). Az újságíró a "jelenséget" tehetségtelen, középszerű íróként jellemezte, aki banális életvezetési tippekkel mondja meg a tutit a legbutábbaknak. Új céltábla született, és most több tízezren csóválják a fejüket: "Ilyen oravecnórák vezetik a könyveladási listákat!" Közben pedig a fejcsóválók nagy része egyrészt egy sort sem olvasott a szerzőtől, a másik fele pedig lehetne annyira empatikus, hogy megérti: nem mindenki vágyik Tolsztojra vagy Steve Jobsra, vannak, akik könnyedén szeretik. Ha valaki leírja, hogy "Az élet olyan, mint egy nagy utazás", meg hogy "A boldogságot nem a párkapcsolatodtól, hanem önmagadtól kaphatod csak meg", amik lehetnek ordas közhelyek, de - ahogy mondani szokás - egy újszülöttnek minden vicc új. Millió és millió, spirituálisan zéró szinten álló ember van, akinek ha csak annyit mondanánk: "Te is különleges ember vagy, szeresd önmagad!", már fel is ragyogna a szemük. Miért baj az, hogy valaki azokat is megszólítja, akiknél az életvezetés fő pillére eddig a napi szoláriumlátogatás volt?
A celeb kertje mindig zöldebb
Az igazság az, hogy mindannyiunkban ott van egy kis Kiszel Tünde, Paris Hilton, Gáspár Evelyn, Oravecz Nóra, Justin Bieber, meg az összes többi, cikinek megbélyegzett celeb. Azért beszélünk megvetéssel és kíméletlen Ítélkezéssel róluk, mert olyan tulajdonságokat ismerünk fel bennünk, amelyek mindannyiunkban ott vannak - és utálunk szembesülni velük. Ugyanakkor persze titkon kicsit irigyeljük is őket, amiért ők meg merik tenni mindazt, ami mindannyiunkban ott van, de kőkemény munkánk van benne, hogy elnyomjuk magunkban. Tünci szemeibe pillantva saját önértékelési zavarunkkal és bizonytalanságunkkal szembesülünk. A szenvtelenség, az exhibicionizmus, a promiszkuitás - csupa olyan dolog, ami mindannyiunkat izgat. De ha egy dubajozós celeblány meg meri tenni mindazt, amit mi elutasítunk, nem fair megharagudni rá. És végkép nem fair továbbra is árgus szemmel követni a karrierjét, miközben azt hangoztatjuk, hogy mekkora ribanc.
Aki a "tisztes családi élet", vagy a "visszafogott profi" imázst választotta magának, és ebbe nem fér bele, hogy megtűrjön a magyar populáris kultúrában egy Kiszel Tündét, az baromi boldogtalan lehet. A Kiszel Tündék, Fekete Pákók, VV és BB Anikók és Évák ugyanis mind-mind jól megférnek egy világban Udvaros Dorottyával, Péterfy Borival vagy Karafiáth Orsival. Nincs médiadiktatúra, van választék, mindenki oda kapcsol, ahová szeretne.
A pletyka és a karma
Teljesen oké olyan celebritásokat értékelni igazán, akik a személyes értékrendünk szerint letettek valamit az asztalra, de nem oké nem elfogadni, hogy másoknak meg más az értékrendje. Celebeket pocskondiázni mindannyian imádunk, de ha mélyebben belenézünk a dologba, ugyanolyan gáz, mint zsidózni vagy buzizni.
A Kabbala Központban azt tanuljuk, hogy a gonoszkodó beszéd és a pletykálkodás negativitást hoz a pletykálkodónak, annak akiről pletykálunk, és annak is, aki odafigyel a pletykára. Yehuda Berg, a Kabbala Ereje című könyv szerzője szerint: "Minden alkalommal amikor valami negatív hagyja el a szánkat, negatív valóságot teremtünk, amely akkor ered a nyomunkba, amikor a legkevésbé várnánk." Lehet, hogy ez misztikusan hangzik, de könnyű lefordítani: ha valaki megengedi magának, hogy vadidegeneket pocskondiázzon egy újságcikk alapján, az ne lepődjön meg, ha a gyereke gátlástalanul cikiz másokat a suliban.
Bármilyen édes is a pletyka, csak ideiglenesen tölt el minket jó érzéssel - ahogy Berg írja: "Mások bajairól hallani olyan, mintha megfeledkezhetnénk a sajátjainkról. Ám a pletyka minket bánt végül, nem azt, akiről szól - minden visszaüt."
Minden celebben van valami jó
Mielőtt tehát lekurváznánk vagy ostobáznánk egy celebet, érdemes átgondolni: valójában csak egész apró, a televízióban és a magazinokban szerkesztők, vágók és képszerkesztők sűrű erdején átszűrődő halovány kis árnyat látunk abból, kik is ők valójában. Ha már valakinek az a stikkje, hogy azzal foglalkozik, melyik celeb kivel kavar és hány kiló, akkor az a minimum, hogy legalább annyi empátiával viszonyul hozzájuk, ahogy elvárná, hogy hozzá viszonyuljanak mások.
Érdemes akár csak egyetlen napra kipróbálni: nem beszélni össze-vissza másokkal kapcsolatban. Ha pedig valaki más kezd el pletykálni a környezetünkben, igazi kihívás lesz megfordítani a beszélgetést, és felhozni egy témát, amivel potitív fényben tűntetjük fel a plyeka alanyát. Gáspár Evelyn például kimondottan szép, Oravecz Nóra egy marketing zseni üzletasszony, Kiszel Tünde pedig egyedül neveli a lányát, és az ehhez szükséges anyagi alapot rendkívül kreatív módon teremti elő. Még Fekete Pákóról is elmondhatjuk, hogy viccesen rázza a seggét, a VV és BB lányok pedig legalább megpróbálták. Aki ennél többre vágyik, az ne az újságosnál, hanem a könyvtárban keresse az olvasnivalót. Bár ott se... valószínűleg ott is frászt kapnának Kelemen Anna és Zámbó Krisztián köteteitől.
