Mit mondjunk a gyászolónak? Hogyan dolgozzuk fel a halált? Tényleg csak az idő segít? Válaszokat kerestünk.
Bár a gyógyszeripar sok mindenre képes gyógyírt adni, de a gyászra, a szerettünk elvesztése miatti fájdalomra nem. Nem is igen tudunk mit kezdeni vele. Még akkor is nehéz, ha másnak kell néhány együttérző szót mondani, vagy mellette állni.
Egy szeretett személy halálát nehéz feldolgozni. Sokszor évekkel később is könnybe lábad az ember szeme, ha egy régi emléket felidéz valaki. Ez persze teljesen rendjén van, de kivülállóként nehéz kezelni.
Felmenőink a gyászidőszakot meghatározott keretek között élték, a szokás- és szertartásrendszer adott volt. Minden vallásban meghatározott szabályok voltak, melyek segítettek, hogy az ember könnyebben elviselje ezt a fájdalmas folyamatot. Az ősi szokások végigvezették az embereket a gyászolás útján, mindennek rendelt ideje volt és a rítusok támogatást adtak.
A gyász folyamata
A gyász szakaszait a pszichológusok rendszerbe foglalták. A halállal való szembesülés után általában az alábbi sorrendben követik egymást az érzelmi állapotok, bár nem mindegy, hogy valakit hirtelen veszítünk el, vagy fel tudtunk rá készülni, idős vagy fiatal, netán gyerek volt az illető.
Megelőző vagy anticipációs gyásszal azokban az esetekben találkozunk, amikor a halál még nem következett be, de tudjuk, hogy hamarosan eljön. A szembesülés ténye még azelőtt elkezdődik, hogy a halál ténylegesen bekövetkezne. Ebben az esetben a hozzátartozók könnyebben viselik a gyászt, hiszen felkészültek rá.
A sokk időszakában egyfajta érzelmi bénultság vesz az emberen erőt. A gondolatok nem tiszták, képtelen a koncentrációra, a test ugyanúgy ledermed, mint a lélek.
A tagadás fázisában a gyászoló hárít, nem fogadja el a veszteséget. Bár tudja, mi történt, nem hajlandó szembenézni a történtekkel. Ez az időszak néhány perctől akár hetekig is tarthat, majd felváltja a gyász következő szakasza. Egyes esetekben a tagadás fázisa kitolódik. Ez attól is függ, hogy a gyászolónak milyen a viszonya a halállal, milyen lelki állapotban volt, milyen a szociális környezete, és hogy vallásos-e vagy sem.
Kontrollált szakasz az, amikor az ember intézi a temetést, de szinte kívülállóként szemléli az eseményeket, nem kerül bele a saját életébe. A túlzott aktivitás és passzivitás is jellemző. A szakaszt a temetés zárja le, mert ezen a ponton mindenki szembesül a távozás véglegességével.
A düh és harag követi ezt, ami kivetülhet a külvilágra, illetve a gyászolóra magára is. Keresi a felelőst, akár az elhunytat is hibáztatja azért, ami történt. Ez a felszakadó érzelmek stádiuma, melyet a külvilágnak nehéz elviselnie, a gyászmunkában viszont nagyon fontos. A bűntudat főleg akkor jellemző, ha konfliktusos volt a viszony az elhunyttal. Az ebben a fázisban megrekedőket leteríti és nyomasztja a bűntudat.
Tipikus gyászreakció a sírás, az álmatlanság, a külső megjelenés elhanyagolása, a mellkasi szorítás. Ebben a szakaszban erőteljesen kell támogatni a gyászolót, kritika nélkül mellette állni és elfogadni esetleg furcsa viselkedését is.
A belenyugvás időszakára a testi tünetek megszűnnek, a gyászoló nem áll már harcban sem a világgal, sem önmagával. A szeretett személy már nem mint külső személy jelenik meg, hanem belsőként. A gyászoló ebben az időszakban képes a külvilág felé fordulni, és elindul a "gyógyulás."
Feldolgozás
Van, hogy az ember elakad a gyászmunkával, vagy elsiratni sem képes a szeretett személyt. Ebben az esetben akár egyéni, akár csoportos segítséget ajánlott kérni. Számos gyászfeldolgozó csoport létezik – vallási alapon, vagy aszerint, hogy gyermek vagy felnőtt volt az elhunyt. Hívőknek érdemes felkeresni a lelki vezetőjüket, aki sokat tud segíteni támogatásával.
Aki nem érzi még azt, hogy kimozdulna, számos ezzel a témával kapcsolatos könyvet találhat. Az egyik legismertebb magyar szakember Polcz Alaine volt, aki több könyvet is írt a halálról, illetve foglalkozott a gyászrítusokkal is.
Singer Magdolna is hasonló empátiával fordul a gyászolókhoz – 2006-ban megjelent könyve a magzatukat vagy újszülött gyermeküket elvesztő szülöknek íródott.
Hogyan viszonyuljunk a gyászolóhoz?
Mindenki ismeri azt az érzést, amikor szíve szerint mondana valamit a gyászolónak, de csak közhelyek jutnak eszébe, vagy ha egy gyerek hal meg, meg sem tud szólalni, ezért inkább kerüli a találkozást a szülővel?
A legfontosabb, hogy hallgassuk meg a gyászolót. Őszintén nyilvánítsuk ki az együttérzésünket, így a gyászoló döntheti el, hogy akar-e beszélni az őt ért veszteségről.
Jó, ha meglátogatja a gyászolót, és vele van, segít neki, és ha kell, vigaszt nyújt. Az is segítség lehet, ha átvállalja bizonyos ügyeit, áttekintik a számlákat együtt, besegít a vásárlásban vagy főz neki. Ebben az időszakban a legtöbb ember nem is igen képes enni, főleg egyedül nem.
Az sem baj, ha valaki úgy érzi, nem képes felvállalni a bajban lévő barátja, rokona terhét. Részvétet nyilvánítani és az együttérzést kifejezni azonban a legelemibb emberi és udvariassági kötelességek közé tartozik. Ha közhelyesnek tartjuk is a kész mondatokat, nem szabad elmulasztani.
