Kiborított a munkám, ezért már reggel berúgtam mindig

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Szerintem én olyan típus vagyok, aki minden nehézségben az alkoholra fog gondolni először, amíg él - osztotta meg velünk történetét egy férfi. Egy felmérés szerint a munkahelyük miatt jobban aggódnak a magyarok, mint az egészségük vagy a szeretteik iránt, és ha stressz éri őket, inni kezdenek. Hazánk az egymillió alkoholproblémával élők országa. A nők szorongásaik miatt, a férfiak a boldogtalan magánéletük miatt is isznak.

Akik nagyvállalatoknál dolgoznak, nem keresik a megoldást a problémáikra, inkább isznak – állapítja meg az Értéktrend friss stresszfelmérése. A kutatás adataiból kiolvasható az is, hogy a legtöbb stresszt az elmúlt két évben a munkahelyi problémák okozták, megelőzve ezzel minden egyéb családi, társadalmi, egészségügyi gondot.

Ivás nélkül nem bírom a tempót

„Évekig napilapos újságíró voltam, majd pr-os lettem. A napilapozás úgy nézett ki, hogy reggel értekeztünk, kaptam egy csomó melót, amiről tudtam, hogy a felét sem tudom megcsinálni aznap, akkora tempó, meg hajtás volt, úgyhogy mielőtt nekiálltam volna, lementünk a kocsmába a kollégáimmal, két gin-tonik után (azért gin-tonik, mert az az egyetlen, amitől nem alszom be délelőtt, valamelyest felpörget) elmúlt a másnaposságom, berúgtam, nekiálltam telefonálgatni az interjúalanyoknak, délutánra összedobtam valamit, amit persze a rovatvezetőm szétszedett, és megalázott párszor. Ez volt a napi rutin, minden nap egy merő gyomorgörcsöm volt nekem. Este lazításképp söröztünk, rövideztünk, ami jött, nagyon jó volt a csapat. Éveket töltöttem ebben a fajta társasági alkoholizmusban, de egyszerűen nem tudtam volna anélkül bírni a tempót. Amikor pr-os lettem, sem változott a ritmus, mert ha jó akarsz lenni, mindenütt ott kell lenned. Akkor viszont már nem volt olyan rovatvezetőm, aki miatt délelőttönként is innom kellene, szóval rászoktam az esti, alkalmankénti ivásra. Szerintem én olyan típus vagyok, aki minden nehézségben az alkoholra fog gondolni először, amíg él” - mondta el saját történetét a Díványnak Róbert.

Fura, hogy a munkahely van az első helyen

A stressztréningek mintegy 300 résztvevőjének a megkérdezése alapján kiderül, a munkahely életünk legnagyobb stresszforrása, még a családtagok és a közeli hozzátartozók miatti aggodalmakat is háttérbe szorítja.  A szakemberek meglepetésére azonban a stresszorok listájának végén kullognak az olyan tényezők, mint a nyugdíjba vonulás, a válás vagy házasságkötés, illetve a kórházi kezelést igénylő, súlyos betegségek.

„Mi sem természetesebb, minthogy gazdasági válság idején a munkájuk vagyis a megélhetésük miatt szoronganak legtöbben. Az azonban már különös, hogy ez még a nagy családi traumák okozta gondokat is háttérbe szorítja” - értékelt ifj, Serényi János, az Értéktrend tanácsadó szakpszichológusa.

Először isznak, majd megoldást keresnek

Évi 20 milliárd euró a stresszért

Európában is hasonló a helyzet stressz tekintetében. A Regus 13 országban, 11 ezer válaszadó körében végzett felmérése szerint, a gazdasági visszaesés hatására a vállalatok 58 százalékánál érzékelhető mértékben megugrott a munkahelyi stressz. Az ennek következtében beálló egészségromlás pedig - becslések szerint - évi 20 milliárd euró költséget jelent az unióban.

A stresszben élők a feszültséget a megszokott módon vezetik le. A válaszadók az első két helyen egyértelműen az alkoholt és a dohányzást jelölték meg. Csak ezután gondolnak arra, hogy megoldást keressenek a problémákra. A válaszok közt az oly sokat propagált módszerek, mint a sport és egyéb stresszkezelő eszközök még csak az első tíz között sem szerepelnek – vagyis az egészségnevelés ezen a téren gyakorlatilag hatástalan volt az elmúlt években.

A stresszkezelési módszerek között a legutolsó helyen szerepel a segítségkérés. Ez azt jelenti, hogy a legtöbben maguk próbálnak megbirkózni a  legnehezebb időszakokkal. Az Értéktrend pszichológus szakértői egyébként hangsúlyozták, hogy egy ennél szélesebb körű felmérés  minden bizonnyal még szélsőségesebb arányokat eredményezne. E kutatás alanyai ugyanis a magasabb képzettségű és társadalmi pozíciójú munkavállalók köréből kerülnek ki.

Nők is szorongásokat oldanak

Három típusú ivás

Három ivás típust lehet megkülönböztetni Dr. Bodrogi Andrea addiktológus, pszichiáter szerint. A manapság egyre jellemzőbb férfias ivás-kategóriába tartoznak a nem családos, leginkább menedzser típusú nők, akik rendszeres "üzleti" ivást is folytatnak, sokszor férfiakkal együtt. A háziasszony típusú ivó, titokban, egyedül iszik, elégedetlen az életével, a házasságával, a munkájával, és zugivóként tagadja rendszeres ivását, szégyelli magát. A Binge-drinking, azaz rohamszerű-ivásnak fordítható típus az egyhuzamban, hatalmas mennyiségben, rövid idő alatti (2 óra) fogyasztás, már a középiskolás fiatal lányok körében is jellemző. 

Az alkoholizmussal nemrég több cikkünkben is foglalkoztunk, mivel hazánk az egymillió alkoholproblémával élők országa. Nemrég a Kék Pont Alapítvány által megrendezett nyilvános "női" esten vettünk részt, ahol ketten vállalták, hogy tabuk nélkül beszélnek alkoholista éveikről. A történetekből kiderül, a nők is nagy részben a szorongásaik oldására isznak.

Tari Annamária pszichoterapeutával is beszélgettünk az alkoholizmusról, ezen belül is a női alkoholizmusról. A menedzserek körében tapasztalható társasági ivást a pszichoterapeuta szerint jobban toleráljuk, mint a társadalom alsó rétegének az alkoholizmusát.

„Bocsánatos bűn, sőt a munka velejárója lehet tehát az ivás a magasan kvalifikált pozíciókban, miközben ugyanezt a jelenséget a szegényebb rétegeknél a deklasszálódással, a munkakerüléssel és hanyag életvitellel magyarázzuk”- állítja. Tari Annamária szerint alkoholizmusba csúszni manapság igen könnyű, mivel legtöbben bizonytalan helyzetben érzik magukat.

Nem trendi visszautasítani

„Manapság nehezíti a helyzetet az egzisztenciális bizonytalanság, a párkapcsolati nehézségek és általában a fogyasztói társadalom problémái. Sokkal könnyebb becsúszni olyankor az alkohol vonzásába, ha például valakinek a környezete (munkahelye, családja, baráti köre) olyan, amelyikben tényleg csoportnorma az ivás. Olyankor - bár felnőttek vagyunk - mégis "kínos" lehet, ha valaki visszautasít, mert nem trendi.

Az alkoholizmust azonban nem írhatjuk csupán az egzisztenciális bizonytalanság számlájára. A férfiaknál is előfordul, hogy szeretethiányból iszik, illetve azért, mert nem tudja jól kezelni a párkapcsolati konfliktusait, és a társadalom elvárja tőle, hogy mindig a helyzete magaslatán legyen, ugyanakkor ne vállalja nyíltan az érzelmeit.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.