Nyári hajápolás: a nap károsabb, mint a szőkítő

Olvasási idő kb. 4 perc

Bár közeledünk a nyár végéhez, a napsugarak még mindig igénybe veszik hajunkat. Ilyenkor nem elegendő a haj szokásos ápolása, szüksége van regenerálódásra is. Összegyűjtöttük, mitől lesz matt a haj nyáron, hogyan színeződik el - például hogyan lesz a szőkéből a termálfürdő után zöldes -, és mivel építhetjük újjá a szálakat.

A hajnak élettani szempontból három dologra van szüksége: élelemre, folyadékra és levegőre. Ha valamelyiket nem kapja meg, nem működik optimálisan. Ugyanakkor hajunk képes regenerálni magát, ha megfelelő segítséget kap hozzá.

A nap erősebb, mint a szőkítő

A nap ultraviola sugarai nemcsak a bőrt, de a hajat is alaposan megviselik, kétszer olyan károsan hat, mintha szőkítést kérnénk fodrászunktól. Ezt leginkább a nem festett, természetes hajszínnel rendelkezők tapasztalhatják, akik nyár végére jól láthatóan tincsekben kiszőkülnek. Az UV-sugarak hatására ugyanis a víz mintegy hidrogén-peroxidként, azaz fehérítőként viselkedik. Szétroncsolja a színpigmenteket, ezért a haj elveszíti színét, fakóvá és rugalmatlanná válik. Nem véletlenül érezzük sprődnek, száraznak sem, hiszen a nap kivonja a haj keratinjában (hajszálat felépítő fehérje) tárolt nedvességet is, ennek következtében pedig kiszárad. Még intenzívebb hatóanyagok ápolására van szüksége azoknak, akik festik vagy szőkítik a hajukat.

Jó tanács!

Tűző napon használjunk hajunkra UV fényvédő sprayt, de ne alkoholtartalmút, mert az még fokozottabban szárítja a hajat! Nemcsak a káros UV-A és UV-B sugaraktól véd, de hidratálja a hajszálakat is.

A fénytörés miatt látjuk mattnak a hajat

A sós tengervíz is először a haj külső, majd a belső rétegét roncsolja, s az egy-kéthetes nyaralás során, amikor naponta több órán keresztül érte a nap a fejünket, szépen lassan hajunk fényét is elvesztette. Ennek oka érdekes, de egyszerű fizikai jelenség: a roncsolódott szálszerkezeten megtörik a fény, más szögből esik a hajra, s mivel nem képes a fényt visszaverni a már nem egyenletes hajszálfelület, ezért azt elnyeli, s emiatt matt hatásúvá válik a haj.

Jó tanács!

Tengervíz mellett ajánlott minden egyes vízből való kijövet után ivóvízzel leöblíteni a hajat, s egy újabb adag ápolóanyagot felvinni.

Ha szőke vagy, óvatosan a termálvízzel

Bár a strandidő lassan végét járja, a gyógyfürdők, termálvízek látogatása nem szezonfüggő. A kén-tartalmú termálvízben való fürdőzésre vigyázni kell a szőkéknek, ugyanis hajuk kékes-zöldes árnyalatúvá színeződhet el. A vörösek és barnák is elvesztik hajuk fényét, s noha a feketéknek nem okoz különösebb problémát, minden színnél attól függő a változás, hogy milyen alapminőségű és színű, a festék alatti haj.  A legjobb védekezés, ha a klóros vagy kéntartalmú vízbe csak nyakig merülünk el.

Samponváltás évente kétszer

Mivel ilyenkor gyakrabban mosunk hajat, fontos ehhez a megváltozott szokásunkhoz igazítani a samponunkat. A sampont soha nem töményen, hanem mindig vízzel felhígítva kell a hajra tenni, majd annak alapos belemasszírozása után, érdemes legalább három percig a hajon hagyni, hogy kifejthesse hatását. A hajmosás végén a hideg vízzel való öblítés felfrissíti, és fényt ad a hajnak. Évente kétszer érdemes sampont váltani, hogy mindig új hatóanyagok érhessék a hajat. Míg nyáron a hidratálás és fényvédelem, ősszel már a táplálás, regenerálás legyen a cél.

Hidratálás

A nyári időszak után minél hamarabb vissza kell pótolnunk a haj elvesztett nedvességtartalmát. Ilyenkor a haj annyira sprőddé válik haja, hogy formázhatatlan, kezelhetetlen lesz, ezért hidratálni kell azt. Ilyen kiváló hidratáló anyag a vízben oldódó B5-vitamin D-panthenol provitaminja, vagy a protein, amely a haj legfőbb újraépítő-anyaga. Ha ezt találod a hajápolód összetevői listáján, jól választottál.

A megfáradt színtelen hajvég pedig ammóniamentes színezőkkel ápolható. Ilyenkor a hajban lévő sérült, hiányos részeket a fodrász hidralizált-keratinnal tölti fel, s így egyenletes hajfelületet tud képezni. Ezt gyakran folyékony hajnak is mondják. Az ebben található méhviasz a haj fényét adja vissza, miközben a színpigmentek a haj színét biztosítják.

Hajszín-, és hullámvédelem

Nyáron, kora ősszel érdemesebb egy kicsit pihentetni a hajat. Két festés között, teljen el a szokásosnál hosszabb idő, inkább használjunk helyette színezőhabot, vagy színező bemosót. Nyáron minden vegyszeres kezelés jobban igénybe veszi a hajat, érdemes a tartós dauer helyett is inkább volumennövelést kérni, amely 6-8 hét után gyakorlatilag kimosható a hajból. Az eljáráshoz használt anyagban, ugyanis kevesebb az az anyag (tioglikolsav), ami átalakítja a haj szerkezetét, mint a tartós hullámban. A szálkásabb, fénytelenebb hullámosított hajat  hullámtápláló és hidratáló anyagokkal nagyon szépen lehet kezelni.

Hasznos ápolóanyagok a samponokban:

-glicerin: vízmegkötő hatású

-panthenol: legfontosabb tápláló és regeneráló a haj számára, újrastrukturálja a haj szerkezetét

-protein: könnyen kezelhetővé teszi a hajat és megelőzi az összegubancolódást

-búzacsíraolaj: B- és E-vitaminban, ill. esszenciális zsírsavakban gazdag, amely a haj töredezettsége és fénytelensége ellen hatásos

-avokadóolaj: kiváló táplálóanyag, javítja a hajcsúcs szerkezetét

-sárgabarackolaj: intenzív regeneráló, védi a hajszálat a kiszáradástól

-E- vitamin: a legerősebb antioxidáns, a vitalitás vitaminja

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.