Olvasónk hároméves kapcsolatában felbukkant egy másik nő. Csak beszélgettek, de úgy érzi, beleszeretett, és mélyen mardossa a bűntudat azért, amiért szeretné jobban megismerni, holott közben kapcsolata van. A Dívány Life coach címére küldött levelében olvasónk erre a helyzetre keresi a megoldás. Mi a teendő ilyen helyzetben? Engedjen a vágyainak vagy inkább nyomja el az érzéseit? A levél beküldőjének ezúton is köszönjük, hogy megosztotta problémáit, a Life coach csapat szerzője, Gyulai Bence válaszát pedig alább, a kérdés után olvashatják.
Kapcsolatban lettem szerelmes, már ezért szégyellem magam
„Nemrégiben, úgy érzem, szerelmes lettem valakibe. Tinis fellángolásnak tűnik, pedig azon a korszakon már régen túlvagyok. Máskor is előfordult, hogy megtetszett valaki más, de sosem éreztem azt, amit most. Hogy szeretném megismerni az illetőt, és hogy a meglévő kapcsolatom (3 éves) akadályoz ebben. Amikor erre gondolok, akkor szörnyen szégyellem magam.
Tudniuk kell, hogy a párkapcsolatom jó. A párom egy csodálatos nő. Csinos, okos és figyelmes. Az utóbbi időben kicsit elfordultunk egymástól, de úgy érzem, ez is nagyobb részben az én hibám. Tudtunk beszélni erről és igyekeztünk sok mindenen változtatni. Több programot szervezni, jobban figyelni egymásra, erre megtörtént, ami megtörtént. Találkoztam ezzel a másik hölggyel. Nem vagyok csalfa, nem lépek félre. Most sem volt semmi bűnös szándék bennem.
Csak beszélgettünk, de éreztem valamiféle szikrát. A levegőt is nehezen vettem mellette. Láttam a szemében, a mosolyában, hogy kölcsönös, de annyira megzavarodtam az egésztől, hogy a számát sem kértem el. Elsüllyedtem volna szégyenemben, mert az már valamiféle lépés lett volna, és ezt helytelennek éreztem.
Csakhogy azóta nem tudom őt kiverni a fejemből. Miközben tudom, hogy otthon kellene rendbe tennem a dolgokat, és ezen vagyok, egy megmagyarázhatatlan erő mindig eszembe juttatja ezt az egyébként teljesen ismeretlen nőt. A lelkiismeretem nem hagy nyugodni, bűntudatot érzek. Teljesen befordultam. Volt olyan, hogy konkrétan fizikai fájdalmat éreztem belül a bennem levő ellenmondások miatt. A párom elől nem is tudom és nem is akartam titkolni, hogy valami nincs rendben, de az igazi okot nem voltam képes elmondani. Mégis mennyire bántanám meg vele?
Beszéltünk sok mindenről. Őszintén. Az nagyon jót tett a lelkemnek. Úgy éreztem, tudnia kell, hogy nincs minden rendben. Sok minden történt az elmúlt években, és számíthattunk egymásra. Ő biztos bennem, velem akar lenni.
Most próbálok egy kicsit lélekben magam lenni, hogy átgondoljam a dolgokat. Talán így tisztán láthatom, hogy mi miért történik, de a helyzet az, hogy csak a kérdéseim szaporodtak meg ettől. Higgyék el, hogy tényleg nagyon mélyre tud kerülni az ember, miközben egy szép és sikeres életet tudhat magáénak. Egy szerető partnerrel megosztva.
Csak nem tudom, mit tegyek. Bármit lépek, valakit megbántok, de így nem tudok élni. Járjak a végére a dolognak? Az sok hazugságot jelent. Ebben pedig sosem voltam jó. Vagy tegyek tönkre mindent egy fellángolás miatt, ami lehet, nem is valós, hisz a másik nőt nem is ismerem. Még az is lehet, hogy családja van. Tudom, hogy csak én oldhatom ezt meg, de életemben először úgy érzem, hogy ha nem járok a végére, akkor még sokszor felteszem majd magamnak a kérdést, hogy mi lett volna, ha...? Pedig életemben nem tettem még ilyet.”
Ellenállt, hát legyen büszke!
Azt szokás mondani, hogy a kapcsolatok első nagy krízise a harmadik év után szokott jönni. Ez persze nem mindenkinél van így, de az én életemben így volt, és ezek szerint az önében is így van. Hogy a végére válaszoljak először: ezt tényleg csak ön oldhatja meg, én abban próbálok segíteni, hogy kicsit kívülről is lássa a helyzetet, és végül olyan döntést hozzon, amivel együtt tud élni élete végéig.
Szóval a rózsaszín köd típusú szerelem kb. három évig szokott tartani, és amikor ez elmúlik, gyakran csak akkor tűnik fel az embernek ismét, hogy léteznek a világban más potenciális partnerek is a három éve kiválasztott személyen kívül. Azt írja, folyamatosan eszébe jut ez a bizonyos másik nő, és emiatt bűntudatot érez. Azt lenne érdemes végiggondolnia, hogy miért van önben emiatt bűntudat. Hiszen ön is írja, semmit nem tett még az illető nővel azon kívül, hogy észrevette. Az észrevevés pedig nem bűn, hanem nagyjából a dolgok normális rendje.
Ez a bizonyos másik nő egyelőre csak a kísértés, a bűn pedig a félrelépés lenne – ha megtenné. De nem tette meg, mégis bűntudata van, pedig akármilyen erős az ember, a gondolatait nem tudja befolyásolni. Én rengeteg rosszat csináltam már életemben, és ezek miatt én is bűntudattal élek. Ha még a tetejébe amiatt is bűntudatom lenne, amikor nem is csináltam rosszat, csak megvolt a csábítás, azzal már valószínűleg nem is tudnék együtt élni, így nem csodálom, hogy önnek sem megy könnyen. Emiatt a nő miatt, vagy azért, mert gondol rá, ne legyen bűntudata, hiszen egyelőre ellenállt a kísértésnek. Sőt, pontosan ezért én az ön helyében inkább büszke lennék arra, hogy eddig ellenálltam, hiszen mások ilyen helyzetben már lehet, hogy rég félreléptek volna.
Nagyon sokszor az az érzésem, hogy az étkezés és a szex között remek párhuzamokat lehet vonni, döntse el ön is, hogy ez most jó párhuzam-e. Aki sok csokit eszik, elhízik. A csoki a kísértés, a bűn a csoki megevése, a következmény pedig (a bűntudaton kívül) az elhízás. Ha ön egyszer csak talál otthon a konyhaszekrényben egy tábla csokit, akkor ettől a ténytől nem fog automatikusan elhízni – csak akkor, ha megeszi. Lehet, hogy ön naponta többször is kivesz ezt-azt a konyhaszekrényből, ilyenkor mindig látja, hogy ott van az a tábla csoki, és minden alkalommal eszébe is jut, hogy de jó lenne megenni, ám végül mégsem eszi meg – ettől sem fog elhízni. Még akkor sem, ha naponta többször is eszébe jut, hogy jó lenne felzabálni az egész táblát együltő helyében. Ha ez egy jó példa, akkor ahogy a gondolatban felzabált csokitól nem fog elhízni, ugyanúgy a gondolatban megismert nő miatt sem kéne, hogy a bűntudat mardossa.
Amennyiben úgy érzi, hogy annyira sokat jár a fejében ez a bizonyos nő, hogy az már zavarja a normális életét, lehet, hogy tényleg érdemes kicsit utánamenni a dolognak. Elvileg az is előfordulhat, hogy tíz perc beszélgetés után már nem is találná vonzónak a hölgyet. Ennél fontosabb azonban arra gondolni, hogy a papírforma szerint ez csak az első ilyen eset, amit most az váltott ki, hogy a kapcsolatuk kezd egy új fázisba lépni. Nem lenne meglepő, ha ez a fellángolás idővel magától is csitulna, ugyanolyan hirtelen, ahogy jött. Szóval ez még simán lehet, hogy magától el fog múlni, jön helyette valami más.
Ez még csak a bemelegítés
Hiú reményekről azonban szó sem lehet, ugyanis azt szokták mondani, hogy az igazi krízisek a kapcsolat hetedik évében jönnek csak el, ilyenkor van a legtöbb válás, és például az én saját kapcsolatom eddigi tíz évéből is messze a hetedik volt a legnehezebb. Ha ön is úgy működik, mint a többség, akkor ez a mostani eset az ön kapcsolatában is csak egy bemelegítés ahhoz képest, hogy milyen gondok, gondolatok, vágyak és szituációk merülnek majd fel a jövőben. És az is lehet, hogy nem mindig ez a szerep lesz az öné, lehet, hogy egyszer azt is végig kell majd csinálnia, amit most az ön partnere él meg.
Általában azt szokták mondani, hogy egy kapcsolat akkor jó, ha a két fél mindent megbeszél egymással. Ez általában így is van, valószínűleg hasznos lenne, ha tudnák folytatni a párjával a párbeszédet, főként arról, hogy mi számít félrelépésnek, mik a határok, ebben ugyanis fontos, hogy megállapodás legyen a két fél között. Vajon a párja is úgy véli, hogy már önmagában az is bűn, ha egy másik nőre gondol? Vajon azzal bántja jobban a másikat, ha elmondja neki, hogy folyton egy másik nőre gondol, vagy azzal, hogy a háta mögött titkolózik? Biztos, hogy azért nem beszélt még a másik nőről a partnerének, mert őt szeretné kímélni? Esetleg az is benne van a pakliban, hogy önnek is borzasztó lenne a szituáció, azaz saját magát is kíméli egy potenciális konfliktustól? Tényleg mindent, a legintimebb gondolatunkat is meg kell osztanunk a párunkkal?
Írjon nekünk ön is!
Új sorozatunkban igyekszünk segíteni önnek, hogy kicsit rendbe rázza az életét. Legyen szó párkapcsolati parákról, általános céltalanságról, karrier tanács(talanság)okról, írhat nekünk a divanycoach@mail.index.hu címre, és mi válaszolunk itt, sorozatunkban, természetesen olvasóink névtelenségét megőrizve.
Steiner Kristóf a fenti témákon kívül örömmel válaszol külföldön új életet kezdők, spirituális útkeresők, étkezési zavarokkal küszködők vagy szexuális orientációjuk, származásuk miatt kirekesztett olvasók kérdéseire, kéréseire. A life coach csapat tagja továbbá Kuna Gábor pszichológus, tréner, család- és párterápiás tanácsadó, aki munkahellyel, munkahelyi konfliktusokkal és kudarcokkal, felnőttkori pályaválasztással és élethelyzeti döntésekkel, illetve családi krízisekkel kapcsolatban szintén szívesen válaszol. Vagy a poszt szerzőjének, Gyulai Bencének is írhatnak, ő jogi egyetemet végzett és ügyvédi szakvizsgával rendelkezik, de várja a kérdéseket a kivándorlással, párkapcsolatokkal, hittel, kereszténységgel kapcsolatban is.
Ne vágyjon az emberfeletti tökéletességre!
A gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy a tökéletességet a legritkább esetben sikerül megvalósítani. Legjobb tudomásom szerint nincs a környezetemben olyan pár, akik 100%-ban mindenben őszinték lennének egymással, mindegyiküknek rejtve marad néhány privát gondolata a másik elől. És valószínűleg a tökéletes hűséget sem sok mindenkinek sikerült évtizedeken keresztül tartó kapcsolatokban megvalósítani, már amennyiben a tökéletes hűség definíciója az, hogy eszünkbe se jut ránézni se senki másra a párunkon kívül. Az ember a szerelem kezdetén természetesen a tökéletességet tűzi ki célul maga elé, aztán kb. 3 év elteltével elkezdi ezt valahogy összehangolgatni a realitásokkal. Nem mondok újdonságot azzal, hogy aki az emberfeletti tökéletességet tűzi ki célul, az valószínűleg csak a kudarcélményt garantálja magának.
Közhely, de egy hosszú távú kapcsolat megtartásáért tényleg rengeteget kell dolgozni, és ez a dolgozás többek között pontosan az ilyen helyzetek végigkínlódását-feloldását is jelenti. Önnek kell eldöntenie, hogy tartja-e olyan értéknek ezt a kapcsolatot, hogy ennyit dolgozzon érte.
