A mesefigurák egészen új értelmet nyernek, ha viselkedés- vagy éppen idegrendszeri zavarral összefüggésben kerül elő a nevük. Három szindróma, melyek közül az orvostudomány csak egyet ismer el, talán joggal.
A Hamupipőke-komplexus
A gyakran Hamupipőke-szindrómaként is leírt tünetegyüttes orvosi értelemben nem nevezhető szindrómának, inkább egy egyre gyakoribb generációs jelenség összefoglaló neve. Elsőként Colette Dowling használta az elnevezést könyvében, melyben az olyan nők félelmeit írta le, akik rettegnek a függetlenségtől, és valójában arra vágynak, hogy egy erős férfi viselje gondjukat. Míg az ő elképzeléseik meleg fogadtatásra találtak volna akár csak 60 évvel ezelőtt is, ma már a társadalom fiatalabb tagjainak többsége inkább gyengének és szánalmas tartja, hogy nem kívánnak megállni a saját lábukon, így általában titkolják vágyaikat. Sok nő számára a nyomás, hogy nőként ugyanúgy helyt kell állni, mint a férfiaknak, elviselhetetlen, így kapcsolatból kapcsolatba szállingóznak, vagy képesek évekig (vagy egy életre) egy rossz házasságba zárva élni, csak hogy ne kelljen önmagukról gondoskodniuk.
Pán Péter-szindróma
Ugye mindenki emlékszik arra a médiatörténeti pillanatra, amikor Michael Jackson halálosan komolyan válaszolta Oprah Winfrey kérdésére, miszerint olyannak tartja-e magát, mint Pán Péter, ezt: Nem, én vagyok Pán Péter, majd dalra fakadt (ami - eltekintve a bizarrságától - persze szép volt). A popsztár személyében minden megvolt, ami leírja a populáris pszichológiában elfogadott szindróma tüneteit. Azokat az embereket, akik úgy érzik, egyáltalán nem sikerült felnőniük, és hogy egy felnőtt testébe zárt gyerekként kell élniük, gyakran kihasználták kiskorukban, akár szexuális zaklatásról van szó, akár lelki vagy testi fenyítésről, akár arról, hogy játék helyett csak dolgozniuk volt szabad. A túlzott gondoskodás, a szülők helytelen magatartása is okozhatja, így például ha minden problémát megoldanak helyette és minden konfliktust helyette vívnak meg.
Ha elmaradnak azok a fejlődéshez elengedhetetlen szakaszok, tevékenységek, melyek segítenek felnőni, komoly személyiségzavarok léphetnek fel. Szinte természetes, hogy a felnőtt - természetesen már mindhiába - megpróbálja átélni azokat az élményeket, melyek gyermekkorában elmaradtak. Dan Kiley, a Pán Péter szindróma c. könyv szerzője felállította a szindróma klinikai diagnózisát is, ezek szerint ezek a fő jellemzők:
- Túlzott és elfojtott érzelmek
- Dühkitörésig fajuló harag
- Hisztériába forduló öröm
- A kudarcélmények önsajnálathoz és depresszióhoz vezetnek.
Betegségként a WHO továbbra sem fogadja el, de a nők körében ismert a férfitípus - mi azt javasoljuk, a kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágyók ne engedjenek anyai ösztöneiknek, és kerüljék messziről a Pán Pétereket.
Alice Csodaországban szindróma
Az AIWS-nek rövidített, Todd-szindróma néven is ismert idegrendszeri állapot általában gyilkos migrénnel jár. Az agy bizonyos területei nem megfelelően működnek, ennek köszönhetően a betegek nagy része az alábbi tapasztalatokkal gazdagodhat (drogok fogyasztása nélkül!):
Látászavar: Az érzékelési zavar miatt a tárgyak számára nagyobbnak vagy éppen kisebbnek, távolabbinak vagy közelebbinek tűnnek, mint valójában.
- Testképzavar: Az egyes testrészeket is rosszul látja, így hosszabbnak vagy rövidebbnek, mint amilyenek azok igazából.
- Anyagészlelési torzulások: A padlót akár szivacsnak is érezheti, de egy szatén lepedő is tűnhet márványpadlónak.
- Időtorzulás: Az egyik legbizarrabb tünet: a beteg néha úgy érzi, az idő hirtelen felgyorsult vagy éppen nagyon is lelassult.
- Érzelmi viharok: A legparább érzés lehet, hiszen ilyenkor masszívan hatalmába keríti őket az érzés, hogy zaklatják őket. A félelem, amit ilyenkor éreznek, leírhatatlan.
- Hangészlelési téveszmék: Normális hangokat, zajokat úgy hallanak, mintha azok nagyon távolról jönnének, de nagyon hangosan és agresszívan (mint például egy mennydörgés sok-sok kilométer távolságból).
- A fentiek is erősen hajaznak egy félresiklott tripre, de ezekhez adódnak a hallucinációk, így a tévképzet, hogy ismeretlen tájakon járnak, vagy hogy alteregójuk létezik a világban, és mivel ezek népszerűtlen felvetések az emberek között, általában hallgatnak róla, így teljesen magányosan küzdenek félelmeikkel. Az egyébként főként gyerekeket és tinédzsereket érintő betegség neve az 1955-ben kórképet felállító pszichiáter, John Todd nevéhez fűződik.
