„Gyakran azon veszem észre magam, ha nem figyelek oda, hogy a jobb kezemmel háromszor megkopogtatom a jobb combomat” – meséli Zoltán (37), aki állítása szerint évek óta enyhébben kényszeres. „Általában ezt kizárólag akkor csinálom, ha ideges vagyok. Ennek a mozdulatnak a párja, hogy néha a két karomat teljesen a törzsemhez szorítom pár másodpercig. Az az abszurd gondolat társul a mozdulathoz, hogy valami ilyenkor besurranhat a hónom alján lévő kapun, ha nem szorítom össze egy gyors mozdulattal, ezzel elvágva egy rossz valami útját."
A kényszerbetegséget sokáig ritka tünetcsoportnak tartották, ennek oka elsősorban az volt, hogy csak a nagyon súlyos, feltűnő esetek kerültek az orvosok elé. A széles körű felvilágosítás eredményeképpen ma már egyre többen keresnek pszichiátriai segítséget. A statisztikák szerint a hazai lakosság mintegy 2-3%-a érintett a betegségben. A kényszerbetegség (OCD - obsessive compulsive disorder) egy szorongásos zavar, az érintett betegek állandóan ismétlődő mintázatokat követnek, melyeket nagyon nehéz felülírni. Ha a tünetek kezelés nélkül maradnak, hamarosan a személy életének irányítóivá válhatnak.
Rettegés a baktériumoktól, kényszeres számolás
Az OCD tünetei az enyhétől a súlyosig terjednek. Ha nem foglalkoznak vele, a súlyos OCD meggátolhatja a személyt abban, hogy ellássa munkáját, otthoni teendőit vagy eleget tegyen az iskolai követelményeknek. A kényszerbeteg ember folyamatos szorongáskeltő gondolatoktól vagy rögeszméktől szenved, és hajlamos a rituális és kényszeres cselekvésekre, amelyeket képtelen kontrollálni. Valaki folyamatosan ellenőriz dolgokat, vagy éppen kényszeres gondolatok foglalják le a tudatát, mint például a gyors és értelmetlen kérdésekre történő válaszkeresés. A kényszeres számolás is gyakran megfigyelhető.
"Néha az is előfordul, hogy páros dolgokat rendezek magam mellé, például az értekezleten a mappám közepén kell lennie a mobilnak és a tollamnak, hajszálra egymással párhuzamosan - folytatja Zoltán. "A mai napig szokásom az elém kerülő 3-4 jegyű számokat fejben összeadni. Ezt viszont gyerekkorom óta csinálom. A járdán lévő repedésre, illesztékre sem szeretek rálépni. Ezek miatt nem tartom magam betegnek, nem is fordultam vele sehova, hiszen ha odafigyelek rá, akkor nem csinálom. Ezek csak rossz beidegződések, amik irányíthatók.”
Szertartásosan ismétlődő kényszercselekedetek
A kényszerbetegség körülírása és kezelése a mai napig kihívást jelent a pszichiátriai kutatás számára. A betegség sokkal gyakoribb, mint azt korábban gondolták - ennek oka, hogy sokan szégyellik és titkolják tüneteiket, nem mernek orvoshoz fordulni. A betegséggel együtt lehet élni, a kényszermozgást követően pedig a beteg úgy érzi, helyreállt a világ egyensúlya. Emellett kiszámítható biztonságérzetet ad a betegnek, hiszen úgy érzi, ezek a cselekvések körvonalazzák létezését és megerősítik őt.
Kálmán (32), aki jógaoktatóként dolgozik, még a barátnője szekrényét is átrendezi saját kényszeres gondolatai miatt. "Nem bírom elviselni, ha azonos színű pólók vannak egymás fölött a szekrényben, ezért mindig ügyelek arra, hogy ilyen véletlenül se forduljon elő. Mikor egyedül éltem, ezt könnyebben tudtam kontrollálni, de mióta barátnőm van, arra is kell vigyáznom, hogy ez az ő ruháival se forduljon elő. Volt már rá példa, hogy amikor elindultam dolgozni, akkor kezdte el a ruhákat a szekrénybe pakolni, és láttam, hogy két fehér felső egymásra került. Szólni nem mertem, de egész nap azon gondolkodtam, hogy fogom tudni észrevétlenül ez megszüntetni, ha hazaérek."
Kényszeres gondolatai mindenkinek lehetnek
„A kényszeres zavarok alapvetően kétfélék lehetnek. Kényszergondolatok és kényszeres cselekvések" – meséli Füredi Krisztián pszichológus. "Kis mértékben mindenki találkozik ezekkel, amikor bizonytalanok vagyunk abban, hogy kihúztuk-e otthon a vasalót, vagy odafigyelünk arra, hogy bizonyos cselekvéseink ugyanúgy történjenek: ismétlődően. Enyhe mértékben ezek a rituálék hasznosak is. A fülünkbe mászott dallam ismételgetése megnyugtató lehet, egy kabalaállat jelenléte egy vizsgán megnyugtatóan hathat. A kényszeres tüneteket akkor nevezhetjük kórosnak, ha mindezek a tünetek túlzóak, értelmetlenek, nem a helyzethez illőek, ha képtelenek vagyunk megszabadulni tőlük, ha túlzottan időigényesek, illetve ha akadályozzák a normál életvitelünket.”
Álmodozás valakinek a haláláról
A kényszergondolatok esetében jellemző, hogy akaratlanok és tolakodóak, illetve énidegenek, és jelentős szorongást okoznak. Ha a személy igyekszik elkerülni ezeket a gondolatokat, akkor az egy ideig sikerül, de nem sokkal ezután jóval intenzívebben térnek vissza. A személy tisztában van azzal, hogy ezek a gondolatok nem megfelelőek, túlzóak, mégsem tud tőlük szabadulni.
A kényszergondolatok lehetnek:
Kívánságok, amikor valami konkrét szándék jelenik meg, például valakinek a halála.
Impulzusok, amikor valamilyen cselekvésre késztetnek, például trágárságra, káromkodásra
Fantáziák, az illető számára el nem fogadható cselekvés fantáziája, például szexuális vagy erőszakos tevékenységről.
Tépelődések, például arról, hogy a világ milyen veszélyes, illetve döntések miatti aggodalom.
Volt, hogy majdnem fellöktem valakit
„A kényszergondolatokban összességében nagyon gyakran előforduló téma a félelem a beszennyeződéstől, illetve a rend és rendetlenség, az erőszak és a szexualitás témakörei – folytatja a pszichológus. „A kényszercselekvések esetén maga a cselekvés szándékos, de az ettől szenvedő személyek ezt másképpen érzik. Félnek attól, hogy ha nem hajtják végre a kényszeres cselekvést, akkor valami baj, valami nagyon rossz dolog fogja őket érni. Általában tudják azt, hogy a félelmük és a viselkedésük túlzott, mégsem bírnak szabadulni tőle. Időnként megpróbálnak ellenállni a viselkedésnek, de az olyan mértékű szorongással jár, hogy mégiscsak visszatértnek hozzá, és ez feloldja a feszültségüket.”
"Úgy megyek az utcán, hogy folyton azt néztem, hova lépek" - mesélte Éva (28), aki évek óta kényszerbeteg. "Attól szorongok, hogy ha csatornafedőre lépek, akkor valami rossz történik velem, ha véletlenül mégis rálépek, akkor azzal tudom úgymond hatástalanítani a dolgot, ha a következőre ugyanazzal a lábammal sikerül rálépni. Volt, hogy majdnem fellöktem valakit az utcán, mert úgy ment előttem, hogy nem tudtam kikerülni a fedelet."
Pár percenként kézmosás, napi 8-10 zuhanyozás
A kényszeres cselekvések sorozattá, rituálévá állhatnak össze, amelyet a betegek minden alkalommal ugyanolyan módon, ugyanabban a sorrendben hajtanak végre, mert egyéb esetben szorongani kezdenek. A kényszercselekvés sokféle lehet. Nagyon gyakori változata a tisztasági kényszer, mely szerint a személynek folyamatosan nagyon tisztán kell tartania saját magát és a környezetét. Ennek során lényegében folyamatos cselekvésre kényszerülhet, például pár percenként újra kézmosásra, napi 8-10 zuhanyozásra stb. A kényszerbetegek rendszerint reálisan ítélik meg a világot és önmagukat, és tisztában vannak cselekedeteik irracionális jellegével.
Képes vagyok visszamenni az utcáról is
A kényszerek olyan elviselhetetlen mértéket is ölthetnek, amikor a beteg valóságészlelése látszólag megbomlik. Gyakori viselkedési kényszer, amikor folyamatosan figyelik azt, hogy adott dolgok rendben vannak-e, így jellemző az elzárt gáz, a bezárt ajtó, a kihúzott vasaló szigorú, igen gyakori ellenőrzése. „Előfordul, hogy valaki nem képes elindulni otthonról, mert 15-20 alkalommal kell visszamennie, és megnéznie, hogy tényleg bezárta-e az ajtót, illetve a mosakodási kényszer esetén a kézmosás folyamatos ismételgetése teheti lehetetlenné az otthonról való elindulást. A kényszeres viselkedések és gondolatok egymástól függetlenül is előfordulnak, de általában együtt járnak. Sokféle módon próbáltak már segíteni a kényszeres zavarokkal küzdőkön. A módszerek közt hatásosnak bizonyultak a viselkedésterápiás és a kognitív-viselkedésterápiás módszert alkalmazó pszichoterápiás kezelések, illetve létezik hatásos gyógyszeres terápia is a durvább tünetek féken tartására.”
Kata(32) számára egy gondatlan barátnő jelentette a kényszeres viselkedés kiindulópontját. "Tizenéves koromban történt, hogy egy barátnőm nálam volt, és nem oltotta el rendesen a cigit, a csikket besöpörtem a papírkosárba, és amíg lekísértem a buszhoz, majdnem teljesen leégett a szobám. Ezen a napon kezdődött a kényszeres ámokfutásom. Minden nap tíz percet rá kell szánnom az indulásra, hogy mindent ellenőrizzek: a villanyt mindenhol lekapcsoltam-e, a gázt eloltottam-e, nem csöpög-e sehol a víz, nem hagytam-e bent a konnektorban egy telefontöltőt, tudnom kell, hogy semmi nem maradt áram alatt, mert az felrobbanhat. Persze, tudom, hogy egy töltő nem robban fel, de azt, hogy milyen képek villannak be ilyenkor, nem tudom kontrollálni. Képes vagyok visszamenni azért az utcáról, ha a gondosan elnyomott csikket nem dobtam ki egy hatástalanító szertartás keretében. Ha tűzoltó autót látok a városban, mindig megrándul a gyomrom, és átgondolom újra, nem hibáztam-e. Úgy látszik, azóta is büntetem magam."
