Ez a rákkeltő vegyszer a te otthonban is ott van

takarit-tisztitoszer
Olvasási idő kb. 4 perc

A formaldehid több rákot okoz, mint bármely más mérgező légszennyező vegyszer, ennek ellenére világszerte keveset tesznek annak érdekében, hogy csökkentsék ennek a kémiai vegyületnek a használatát. A korlátozás mindenképpen indokolt lenne, hiszen a vegyszer oly annyira elterjedt, hogy egy új elemzés szerint mindenki ki van téve a rák kockázatának függetlenül attól, hogy hol él. A formaldehid ugyanis ott van mindannyiunk otthonában. Éppen ott, ahol az emberek a legnagyobb biztonságban szeretnék érezni magukat.

A formaldehid szennyezi a levegőt, amelyet belélegzünk, hiszen kiszivárog a termékekből még jóval azután is, hogy azok bekerültek az otthonunkba. A vegyszer az építőanyagokban és háztartási termékekben is megtalálható, így gyakorlatilag mindenhol ott van, ahol a mindennapjainkat éljük.

Rákkeltőnek minősítették a vegyszert

A formaldehidet igen sok mindenre használják. Egyebek között hasznára van a temetkezési vállalkozásoknak és a tudománynak, miután fontos szerepet játszik a szövetek állagmegóvásában, de megköti a forgácslapokat a bútorokban, építőelemként szolgál a műanyagban, és a káros, veszélyes vegyi anyag a tisztítószerekben is jócskán megtalálható, miután jó fertőtlenítő- és tartósítószer. A formaldehid egészségkárosító hatása nem csak azokra veszélyes, akik a munkájuk során találkoznak a vegyszerrel. 

A rákkeltő vegyület mindenki egészségét veszélyezteti
A rákkeltő vegyület mindenki egészségét veszélyeztetibrizmaker / Getty Images Hungary

A formaldehid mindenkit fenyeget, amikor az általa szennyezett levegőt belélegezi. A vegyszer azonban a bőrön keresztül is felszívódhat, vagy étellel és itallal is bejuthat.

De mi is az a formaldehid? A formaldehid színtelen, szúrós szagú, szobahőmérsékleten gáz halmazállapotú szerves vegyület, amely számos más vegyület előállításához is szükséges. Az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Hivatala 2004-ben emberi rákkeltő hatású anyaggá minősítette, az Európai Unió pedig több alkalmazását is tiltja.

Így mérgezi meg az otthonunkat

A vegyszert számos építőanyagban és háztartási termékekben tartósítószerként is használják, ami ezután gáz vagy gőz formájában kerül a levegőbe. Formaldehid keletkezik a földgáz, a benzin, a fa, a kerozin vagy a dohány égetésekor is. A legtöbb ember nem tapasztal egészségügyi problémákat, ha alacsony formaldehidszintnek van kitéve. Ennek ellenére még kis mennyiségben is irritálhatja a szemet, a torkot, az orrot, a légutakat és a bőrt. 

A rákkeltő vegyület a tisztítószerekben is megtalálható
A rákkeltő vegyület a tisztítószerekben is megtalálhatóKatarzynaBialasiewicz / Getty Images Hungary

A sok éven át tartó, nagyon magas formaldehidszintnek való kitettség pedig komoly egészségügyi problémákhoz vezethet, és rákot is okozhat.

A formaldehid általában megtalálható a ragasztókban, az olyan préselt fatermékekben mint a rétegelt lemez, a forgácslap és a farostlemez, a szigetelőanyagokban, a műtrágyákban, a gyógyszerekben, a kozmetikumokban, a tisztítószerekben, a cigarettában, a bútorokban, de a padlóburkolatokban, a nyomtatótintában, valamint a gáztűzhely és a nyitott kandalló füstjében is ott van.

A formaldehid bizonyítottan rákot okoz

A formaldehid hatásait tekintve a legnagyobb kockázatnak a kisgyermekek, az idősek, valamint az asztmában vagy egyéb légzési betegségben szenvedők vannak kitéve. A formaldehid okozta közegészségügyi kockázat azonban nagyobb és gyakoribb, mint azt gondolnánk.

A formaldehid a légzőrendszert is megbetegíti, valamint rákot is okozhat
A formaldehid a légzőrendszert is megbetegíti, valamint rákot is okozhatAndreyPopov / Getty Images Hungary

A szemnek láthatatlan gáz ugyanis bizonyítottan jelentősen növeli a rák kialakulásának esélyét.

Kutatások igazolják, hogy a munkahelyi nagy mennyiségű formaldehidnek való kitettség összefüggésbe hozható bizonyos típusú rákbetegségekkel. Ilyen például az akut mieloid leukémia, ami a vérképzőrendszerből kiinduló daganatos betegség, melyre az abnormális mieloid előalakok akut felszaporodása jellemző a vérben és a csontvelőben. 

De az embereken elvégzett vizsgálatok összefüggést mutattak a formaldehid-kibocsátás, valamint az orrmelléküreg és az orrjáratokat a légzőrendszer többi részével összekötő üreges csőben kialakuló rák között is. 

Vannak olyan szavak és kifejezések, melyeket kerülniük kellene az orvosoknak akkor, amikor az állapotukról tájékoztatják a betegeket. Ha szeretnéd tudni, mik ezek, kattints ide. 

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek