A mikroműanyagok már a vízben, a levegőben és a talajban is jelen vannak, ezért szinte elkerülhetetlen, hogy a szervezetedbe kerüljenek. Hogy ott hosszú távon milyen hatásuk lehet, azt csak mostanában kezdte vizsgálni a tudomány. Egy biztos: a szervezetedben is képesek felhalmozódni, és az állatkísérletek azt mutatják, hogy emésztési problémákat, sőt akár bélgyulladást is okozhatnak. A jó hír, hogy ha máshonnan nem is, legalább a vízből eltávolíthatod őket.
Ennyi mikroműanyag van a vízben
Egy új tanulmány megállapította, hogy a boltokban kapható palackozott vizek a korábban becsült mértéknél legalább tízszer, de akár százszor több műanyagot is tartalmazhatnak. A Columbia Egyetem kutatóinak vizsgálatában egy liter palackozott víz átlagosan
240 000 részecskét tartalmazott hétféle műanyagból, ezek 90 százalékát nanoplasztikként azonosították, a többi pedig mikroműanyag volt.
A csapvíz ilyen szempontból sokkal biztonságosabb – kiváltképpen Magyarországon. A magyar csapvíz ugyanis felszín alatti vízforrásokból származik, ahová nem kerülhetnek szennyezők – derül ki a Magyar Vízközmű Szövetség közléséből.
Knisz Judit, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem víztudományi karának tudományos munkatársa ugyanakkor az InfoRádiónak adott korábbi nyilatkozatában arról beszélt, hogy bár a felszín alatti vizek valóban sokkal kevésbé érintettek, de azokban is megtalálhatók bizonyos szennyezők.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy az ivóvízben a tisztítás során ezeknek a viszonylag alacsony koncentrációban megtalálható szennyezőknek a mennyisége tovább csökken. Ezért az ivóvízbe valóban nagyon-nagyon alacsony mennyiségben juthatnak be.
Ha ez nem nyugtat meg, vagy inkább palackozott vizet szoktál fogyasztani, a kutatók szerint az alábbi módszerrel szabadulhatsz meg a mikroműanyagoktól.
A forralás a megoldás
Egy új tanulmányban, amelyet az Environmental Science and Technology Letters című tudományos folyóiratban publikáltak, a kutatók azt vizsgálták, hogy létezhetnek-e olyan otthoni módszerek, melyekkel a mikroműanyagok eltávolíthatóak lehetnek az ivóvízből. Az egyik kérdés, ami különösen foglalkoztatta őket, az volt, hogy a forralás alkalmas lehet-e a célra.
Miután a mintákat 5 percig forralták, majd hagyták lehűlni, a kutatók a mikroműanyagok mennyiségének drasztikus csökkenését észlelték.
A keményebb vízben közel 90 százalékkal csökkent a mikroműanyagok mennyisége, mert a benne lévő kalcium-karbonát magasabb hőmérsékleten megszilárdult, csapdába ejtve a műanyag részecskéket.
A kutatók megjegyezték, hogy ha ezt a módszert egy egyszerű kávészűrővel kombinálva alkalmazod, hogy felfogd a megszilárdult kalciumot, az egyszerűen kivitelezhető lehetőséget teremt arra, hogy eltávolítsd a vízből a potenciálisan egészségkárosító hatású részecskéket.
Ha bővebben is érdekelnek a mikroműanyagok veszélyei, akkor ide kattintva olvasd el korábbi cikkünket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés