Ezt a hat színt inkább hagyd a hálószobán kívül

GettyImages-102284500

A pihentető alvást nem csak a napközben elfogyasztott koffein mennyisége, testi-lelki állapotunk, a hálószoba hőmérséklete és a vacsoránk befolyásolhatja. Az alvás minőségéhez hozzájárulhat az is, hogy milyen színű a hálószobánk fala. A színek ugyanis befolyásolhatják a hangulatunkat, egyáltalán nem mindegy, hogy milyen színnel vesszük körül magunkat, amikor szeretnénk kikapcsolódni vagy pihenni.

A hálószoba talán a lakás egyetlen olyan helyisége, ahol jobb, ha nem esztétikai szempontok, hanem a praktikum jegyében választunk színeket, legyen szó a fal színéről, a bútorokról vagy akár a kiegészítőkről. Ugyanis vannak színek, amelyek ellazítanak, míg mások akár stimulálhatják is az elmét, ezáltal pedig éberebbé tesznek.

Nem minden szín segíti az elalvást

A hálószoba az otthonunk szentélye, ahol meghittségre, kényelemre vágyunk, hogy a lehető legpihentetőbb alvásban legyen részünk. Akár hisszük, akár nem, a hálószoba színvilága nagymértékben befolyásolhatja, hogy mennyire tudunk egy mozgalmas nap végén megnyugodni, és milyen jól tudunk pihenni az éjszaka folyamán. Éppen ezért a szakértők szerint vannak olyan színek, melyeket jobb, ha távol tartunk a hálószobánktól.

A pasztellárnyalatok mindig jó választásnak bizonyulnak a hálószobában
A pasztellárnyalatok mindig jó választásnak bizonyulnak a hálószobábanJoe Schmelzer / Getty Images Hungary

Nem kell tartózkodnunk azonban a világos pasztellszínektől. Ezek közül is akkor választunk a legjobban, ha a kék vagy a zöld kellemes árnyalata mellett tesszük le a voksunkat, hiszen ezek segíthetnek leginkább abban, hogy reggelente kipihenten ébredjünk. 

Ám vannak olyan színek, amelyeket jobb, ha a hálószobán kívül hagyunk. Nézzük, melyek ezek, és miért jobb, ha lemondunk róluk.

Fekete

A sötét színek, így a fekete is azt az illúziót keltheti, hogy a szoba kisebb, mint amilyen valójában. Bár a sötétség segíthet az éjszakai elalvásban, de gátolhatja a reggeli ébredést. Miután a sötét színnek energiacsökkentő hatása is van, jobb, ha nem mind a négy falat, hanem csak falrészleteket festünk fekete színűre, kombinálva egy pasztellárnyalattal.

A sötét szín, így a fekete is, csak kisebb felületeken jelenjen meg a hálószobában
A sötét szín, így a fekete is, csak kisebb felületeken jelenjen meg a hálószobábanRoger Brooks / Getty Images Hungary

Neon

A neonszínek, például az elektromos lime vagy a bíbor izgatottá és energikussá tehetnek bennünket. Ezek a vibráló színek mindenképpen megnehezítik a pihenést, ezért sokkal jobban tesszük, ha a hivalkodó reklámszínek helyett a szürke és a bézs világosabb árnyalatait választjuk a hálószobába. Ezek a színek melegek, segítenek a testnek ellazulni, mire eljön az alvás ideje.

Az élénk neonszínek aktivitásra ösztönöznek
Az élénk neonszínek aktivitásra ösztönöznekBrigitte Stanford / EyeEm / Getty Images Hungary

Sárga

A sárga egy erősen stimuláló szín, miután a fényt, a világosságot leginkább a nappalhoz és a reggelekhez kötjük, amikor a legéberebbek vagyunk. Bár a vidám tónus kiváló lehet egy olyan helyiségben, ahol a nap nagy részét töltjük, a citrom árnyalatait ne vigyük be a hálószobába, mert nagy valószínűséggel megnehezítik majd az éjszakai elalvást.

A sárga segíti a reggeli ébredést, de az elalvást megnehezítheti
A sárga segíti a reggeli ébredést, de az elalvást megnehezíthetiImage by Marie LaFauci / Getty Images Hungary

Piros

A sárgához hasonlóan a piros is egy kifejezetten feltűnő szín. Bár a merész színek, különösen a meleg tónusú vörösek és az élénk rózsaszín valóban stílusosak lehetnek, ugyanakkor nyugtalanságot és izgatottságot is kelthetnek. Nem véletlen, hogy ezeket a színeket gyakran használják marketingeszközként, hiszen serkentik az érzékszerveket, felkeltik az érdeklődést, és nem hagyják az embert elaludni. 

Jobb, ha a hálószobában kerüljük a vöröset és a pirosat, mert nyugtalanná tehet
Jobb, ha a hálószobában kerüljük a vöröset és a pirosat, mert nyugtalanná tehettugcemelisa / Getty Images Hungary

A pirosat, a vöröset és a rózsaszínt hagyjuk meg inkább az aktivitásra ösztönző helyiségeknek vagy a közösségi tereknek.

Jó választás lehet például egy edzőteremben, egy kávézóban, egy klubszobában vagy egy nappaliban. 

Narancs

Ha a falra festett narancsszín nem is annyira élénk és telített árnyalatú, mint általában a gyümölcs héja, a szoba még lámpafénynél is világosnak tűnhet annak ellenére, hogy besötétítettünk. Ez az élénkítő, nappalra emlékeztető hatás elalvás előtt egyáltalán nem ideális.

Ha túl nagy felületen kapnak helyet a sötét színek, komorrá tehetik a hálószobát
Ha túl nagy felületen kapnak helyet a sötét színek, komorrá tehetik a hálószobátCatherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

Barna

A szín sötétsége a nehézség és a komorság érzetét kelti, ami csökkentheti a reggeli ébredést. Ha azonban mindenképpen szeretnénk becsempészni a hálószobába, válasszuk egy kellemesebb, telítetlenebb árnyalatát a barnának, de visszaköszönhet egy-két kiegészítő színeként is.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra