Így teheted a lakás legizgalmasabb részévé ezt a bútort

GettyImages-1306220828

Sok családban, főleg ahol testvérek is vannak, a behatárolt rendelkezésre álló tér eleve elrendeli, hogy emeletes ágy legyen a gyerekszobában. Ezt a gyerekek egyáltalán nem szokták bánni: a felső hely kellemesen privát tud lenni, az alatta kialakuló tér pedig barátságos kuckó. Az emeletes ágy adta lehetőségek kreatív megoldások kialakítására adnak alkalmat.

1. Az emeletes ágy jó lehetőséget kínál, nemtől függetlenül egy játékos, mesés környezet kialakítására. Az ágyszerkezet átváltozhat űrhajóvá, vagy kalózhajóvá fiúknál, lányoknál Barbie vagy egy királykisasszony romantikus várává, de lehet az egész egy nagy fa, kisebb odvakkal és sok benne élő kisállattal. Ahhoz, hogy ezeket a mesebirodalmakat kialakítsuk, használhatunk olyan elemeket, vastag, csomózott köteleket például, amelyek védelmi rendszerül is szolgálhatnak a játék hevében, vagy az alvás közben legurulni készülő gyerkőc megmentésére. 

Így észrevétlenül leplezzük a funkcionalitást, és nem sérül a kreatív gyerekvilág látványa sem.

Ráadásul egy kicsit kopottabb ágy is megteszi, amit nem sajnálunk erre a célra beáldozni, mert a siker garantált.

2. Az emeletes ágy lépcsősora, vagy inkább létrája és a fenti ágy rácsozata a kis Tarzanoknak ráadásul kiváló alkalmat kínál a nap 24 órájában mászókázásra, kapaszkodásra, erősítésre. Persze leesésre is, ezért erre fokozottan érdemes figyelni. Babzsák, nagy plüssök a lépcső körül például nyújthatnak némi védelmet.

Elég hozzá a szobának egy sarka is akár… Getty Images Hungary
Elég hozzá a szobának egy sarka is akár… Getty Images HungaryThe Washington Post

3. Az emeleten lévő ágy rácsozata jó hely egy kisebb hinta, nyugágy, gyerek bokszzsák felfüggesztésre is akár. Az erős vászon nyugágyak akár fotel formában is biztonságosak lehetnek így felfüggesztve, mert az emelet alatti ágyról könnyen rá- vagy belemászhatnak a kisebbek is, és az alatta lévő ágy miatt a leeséstől sem kell annyira tartani.

Hinta és bordásfal: mindkettő könnyen megoldható így
Hinta és bordásfal: mindkettő könnyen megoldható ígySanyaSM / Getty Images Hungary

4. Egy ügyes apuka vagy szakember könnyen megoldhatja, hogy az emeletes ágyra való feljutást egy bordásfal (darab) is lehetővé tegye. Ez újabb játéklehetőség, észrevétlenül is erősíti és ügyesíti a gyerekeket, így egyszerre jópofa és hasznos megoldás.

5. Fényfüzér a felső ágy aljára, akár egy karácsonyi izzósor, ami beteríti az egész alsó részt, és a csillagos égbolt mesés benyomását kelti az alul alvó feje fölött.

Még több fény még varázslatosabbá teszi a kuckót
Még több fény még varázslatosabbá teszi a kuckótAnastasia Dobrusina / Getty Images Hungary

6. Ha a hely megengedi, akár csúszda is erősíthető az ágy oldalához, ami vidám otthoni szórakozást ígér, és amikor kinövi vagy megunja a gyermek, akkor leszerelhető, és az ágy felnőttesebb formában tovább használható.

7. Ha oldalról beterítjük lepedőkkel baldachinszerűen az alsó részt, akkor onnan kifelé bábszínházazni is kiválóan lehet. Bábokként szolgálhatnak a feltehetően nagy számban sorakozó plüssök, de hideg téli estéken vagy nyári vakáció túl meleg napján a befüggönyözött szobában is jó családi program lehet akár saját bábocskák elkészítése is. A lepedőkkel a színház függönyét ki lehet alakítani, és akár egy nagy kartonlap vagy asztal is szolgálhat színpadul. A nézők a függöny előtt pár széken helyet foglalva pazar előadás tanúi lehetnek. Kis fényfüzérekkel, izzósorokkal tovább lehet hangsúlyozni a színpadul szolgáló teret és fokozni a drámai hatást.

Egy kis előadás jó közös program lehet a család minden tagjának
Egy kis előadás jó közös program lehet a család minden tagjánakDisney Junior / Getty Images Hungary

8. Ha vastagabb plédet használunk a lefüggönyözéshez, akkor akár nappal is kiváló hely kínálkozik egy kis retró programra. Ha megvan még a régi, vagy szert tettünk egy retró darabra, esetleg új változatot használunk, szuper diavetítős kuckó és délután kerekedhet az aprócska, de meghitt térben.

9. Végül egy praktikus tanács az örökösen rakodófelület- és helyszűkétől szenvedő családok számára. Az emeleti ágy rácsairól gusztusos egyforma zsákocskákat lehet lelógatni, amik még bőven olyan magasan fognak csüngni, hogy nem zavarják a lent alvó felet, az így kapott kis lomnyelő zsákocskák pedig elnyelhetnek sok játékot, plüssöket, de akár az egyikben a gyermek zoknijai, a másikban alsóneműi is helyet foglalhatnak. A kreatívan kialakított játszótérszerű emeletes ágy tematikájába illeszkedőre is varrhatjuk házilag a zsákocskákat: a kalózhajó gyomrában ezek lehetnek kincseszsákok vagy a fa odvában különböző kisállatok búvóhelyei.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra