A hivatalos definíció szerint azokat az épületeket nevezzük magasházaknak, amelyek esetében a legfelső emelet padlószintje meghaladja a 30 méteres magasságot. Arra azonban nincs általánosan elfogadott meghatározás, hogy mekkora épületet nevezünk felhőkarcolónak. Miközben a világban már az 1000 méteres magasságot ostromolják, Magyarországon az épületmagasságra vonatkozóan többszintű szabályozás van érvényben:
az önkormányzatok állapítják meg a helyi építési szabályzatban a korlátokat, amelyeknek természetesen összhangban kell lenniük az országos előírásokkal, vagyis legfeljebb szigoríthatnak azokon.
Budapesten a magasházak elterjedésének már 1914-ben gátat szabott az építési szabályzat, amely 25 méterben – vagyis 7 emeletben – maximálta az épületek magasságát a zárt beépítésű belső övezetekben. Az elmúlt hónapokban azonban a fővárosban elkezdődött azoknak a rozsdaövezeteknek a kijelölése, amelyekben a fejlesztések kiemelt nemzetgazdasági beruházásként valósulhatnak meg, ahol a kiemelés átvitt értelemben is értendő: az ottani épületeket a szabályozási körből is kiemelik, így a környezetükből is kiemelkedhetnek.
Régen is épültek felhőkarcolók Budapesten
„Nincs a városnak olyan pontja, ahonnan ezt az ízléstelen, hivalkodó, cifra tornyot ne lehetne látni, amelynek minden egyes téglájában a munkásnép életének és egészségének egy része van eltemetve” – elsőre valószínűleg mindenki arra tippel, hogy ez az idézet a nemrégiben átadott Mol-toronyról szól, pedig valójában majdnem 100 éve íródott a Népszavában az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) székházának kibővítése kapcsán. Az 1912–13-ban a Budapest Kerületi Munkásbiztosító számára emelt ötemeletes épületre eredeti tervezői, Komor Marcell és Jakab Dezső egy 73 méter magas, 18 emeletes tornyot álmodtak – a négy sarkán két emeletnyi szobrokkal –, amivel
1931-ben ez lett egész Európa legmagasabb középülete.
Bár a korabeli sajtóban megjelentekből is látszik, hogy az első pesti felhőkarcoló nagy vihart kavart, mégsem ezért kellett a tornyát visszabontani, hanem mert a bauxitbetonról, amiből épült, három évtized múltán kiderült, hogy az idő előrehaladtával instabillá válik. Látható tehát, hogy a korukat megelőző alkotásoknak megvannak a maga veszélyei. Természetesen ma már a mérnökök mindenféle számítógépes kalkulációval próbálják kizárni a magas épületek katasztrófáinak lehetőségét, de soha nem az efféle riadalmak szülték az ilyen monstrumokkal szembeni ellenérzéseket.
Ha arra gondolunk, hogy az 1930-as években a Margit híd pesti hídfőjénél épült Palatinus-házak, amelyek az akkoriban szokásos és a környékre jellemző egyszintes lakóépületekhez – például a Katona József utca nádfedeles parasztházaihoz – képest kiugróan magasnak tűntek, talán jobban megértjük a hivalkodó új dolgok miatti indulatokat.
De általában minden csak idő kérdése, a rakparti épülettömb is mára teljesen beleillik a környezetébe.
Persze voltak valóban őrültnek ható tervek már abban az időben is. A Deák téri evangélikus templom és a Rákóczi úti Rókus Kórház helyére is 80 méteres felhőkarcolót vizionáltak, de a budai Tabán lebontásra ítélt házait is valóságos űrvárosnak ható épületegyüttesekkel váltották volna fel. A legtöbb nagyszabású városrendezési terv a Duna partjaira készült, az újonnan épített Duna-hidak hídfői köré. Ilyen volt például a Szent István térre tervezett új Városháza, amelyet
Maróti Géza 32 emeletes amerikai típusú felhőkarcolóként képzelt el, míg a Lechner fivérek egy 50 méter magas minaretre emlékeztető toronyként.
Klebelsberg Kunó kultuszminiszter már 1926-ban megálmodta a Műegyetemtől a Déli vasúti összekötő hídig terjedő városrészre a mai Infopark elődjét, a budapesti egyetemek kutatóközpontjaként működő Fiatalság Városát, amelynek központjában állt volna a sci-fi filmek grandiózus díszletének is beillő kristályos formájú Tudomány Tornya. Lágymányos délebbi része pedig a 70 ezer fő befogadására képes Nemzeti Stadionnak adott volna otthont, körülölelve az elcsatolt országrészeket szimbolizáló, szállodaként működő négy 60 méteres irredenta toronnyal, az alagsorban pedig 25 ezer férőhelyes bomba- és gázbiztos óvóhellyel.
Az utópisztikus terveket végül megvalósult épületek követték szüleink fiatalkorában: 1967-re felépült a városmajori Budapest körszálló, majd egy évtizeddel később a SOTE Nagyvárad téri elméleti tömbje (NET), amely a maga 89 méterével 1978-ban az ország legmagasabb középülete lett. A jóval később, csak az ezredforduló előtt 3 évvel emelt Róbert Károly körúti rendőrpalota is csak az antennatornyával együtt győzte le 5 méterrel. A NET egyedülálló méreteit jól jellemzi, hogy a katasztrófavédők itt gyakorolják a Pokoli torony-szerű forgatókönyveket: az Országos Tűzoltó Lépcsőfutó Versenyen minden évben a közel harminc kilogrammos bevetési felszerelésben kell végigfutni a 22 emeletet.
Ezek az épületek azért nem szúrnak mégsem szemet, mert nem a városközpontban vannak. Sem az Országos Rendőr-Főkapitányság központja, sem a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubaj nem bontja meg az UNESCO világörökségének részét képező belvárosi Duna-part megszokott sziluettjét. Nem így a már cikkünk elején említett Mol Campusnak nevezett 28 emeletes torony, amely 143 méteres magasságával bőven lekörözi a Bazilikát és az Országházat (mindkettő 96 méter a honfoglalás évére emlékeztetve), és a Gellért-hegy relatív magasságával (139 méter) is konkurál.
A felhőkarcolók és tornyok sok világvárosban egyre inkább domináns elemmé válnak, háttérbe szorítva az addigi városképi elemeket. De míg az amerikai, valamint a közel- és távol-keleti nagyvárosok esetében maga a tornyok által alkotott skyline határozza meg a város jellegét, addig a nagy múltú európai városok sziluettje általában sík, a hangsúlyos elemek pedig ebből emelkednek ki, és általában nem céges székházak, hanem közcélú építmények, templomok és paloták. Ma már nem a felhőkarcoló a kuriózum, hanem a hagyományos európai város: Bécs a Stephansdom kupolájával vagy Párizs az Eiffel-toronnyal.
Ez a világ legje
A magasházak evolúcióját hasonló ábrán szemléltetik, mint az emberi törzsfejlődést, ahol minden egymást követő épület lepipálja az előzőt, csak annyi a különbség, hogy itt a határ lassan a szó szoros értelmében a csillagos ég: a mai rekorder a dubaji Burdzs Kalifa 828 méterrel, de már épül ugyanott a Dubai Creek, amely 1345 méteres magassággal készül letaszítani riválisát a dobogó első fokáról. A gazdag emirátusokkal ellentétben az öreg kontinensen a toronyházak nem a gazdasági-technikai fejlettséget akarták hirdetni, hanem
a lakáshiány enyhítését, a túlzsúfolt városközpontok fellazítását, valamint a városi terek megnövelését szolgálták.
Bár a magyar építészekre is hatottak a külföldi törekvések, nálunk sohasem volt olyan mértékű tőkekoncentráció, aminek a révén másutt az egekbe szöktek a felhőkarcolók. Idehaza a magántőke inkább paloták és bérházak építésében gondolkozott. Most viszont újabb felhőkarcoló van készülőben Budapesten az Árpád híd pesti hídfőjénél 90, 78 és 65 méteres tornyokkal. Ez lesz az MBH Bank új, hazai csúcsdöntő székháza, amely a fenti külföldi összehasonlításban még szerénynek is tekinthető.
Ha érdekel a legfuturisztikusabb megapolisz, ami jelenleg épül, ide kattintva erről is olvashatsz.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
