Ha körülnéz az ember, és meglátja, hány menhely létezik ma Magyarországon, hány kutyát kénytelenek összezsúfolni egyre kisebb helyekre, és hány kutyát tesznek ki, ajándékoznak el egykori gazdik, akkor be kell, hogy lássa, hogy nincs. Sőt! Aki kutyát szeretne, kénye-kedve szerint válogathat a menhelyiek közül, mert a kínálat igen nagy. Még azok is találhatnak megfelelőt, akik ragaszkodnak egy-egy fajtához, mert már rengeteg fajtamentő egyesület létezik.
Menhelyről vagy tenyésztőtől hozzunk el kutyát?
Rengeteg tévhit él az örökbefogadásra váró és a tenyésztőtől vásárolt kutyákkal kapcsolatban.
A legáltalánosabb az, hogy a menhelyiek kiszámíthatatlanok, és valami nagyon rosszat tehettek, amiért kirakták őket, tehát nem akarja őket senki. Ezzel szemben általános elképzelés, hogy egy pici kölyök mindig engedelmes kezesbárány lesz, és ha a szülei díjnyertesek, akkor ő is az lesz. (Ráadásul sokan ebben az esetben is az árat nézik, és könnyen pénzéhes, hozzá nem értő szaporítótól vesznek kutyát.)
Keverék vagy fajtatiszta?
Akik mégis menhelyi kutyát választanak, sokszor hihetetlen elvárásokat támasztanak velük szemben. A legtöbben kölyköt, legfeljebb 2-3 éveset, az első perctől barátkozós, makkegészséges, szófogadó kutyát akarnak. Sokan azzal sem tudnak megbarátkozni, hogy keverék legyen a kutyájuk. Pedig ez teljesen mindegy, ha annyi a cél, hogy olyan kutyánk legyen, akivel jó együtt lenni.
Ismét felmerül a kérdés, hogy ezek az örökbefogadók vajon mennyire fogják megbecsülni azt a kutyát, akire már az elején sem akarnak áldozni egy vasat sem. Lehet, hogy az első felmerülő problémánál vagy költségesebb betegségnél 
„visszaküldik a feladónak” az „ingyenkutyát”? A tapasztalatok azt mutatják, hogy sajnos igen. Alapvető emberi vonás, hogy amiért megküzd vagy sokat fizet az ember, azt jobban becsüli és óvja, mint azt, amit csak úgy kap.
Alapvető probléma az is, hogy amikor új kutya beszerzését tervezzük, csak kölyökre vagy fiatalra gondolunk. Eszünkbe sem jut, hogy például 8 kölyök világrahozásával hozzájárulunk ahhoz, hogy 8 menhelyen sínylődő kutya továbbra is ott maradjon vagy elaltassák. Ráadásul manapság, amikor az emberek döntő többsége legalább napi 8 órát dolgozik, nem a legjobb döntés egy kiskutyát beszerezni. Egy fiatal kutyát egész napi magányra ítélni kegyetlenség. A menhelyek mégis roskadoznak az idősebb kutyáktól, akiket mindenki úgy kerül, mint a pestisest. Általában azzal az indokkal, hogy azok nem taníthatók, nem fognak ragaszkodni, és különben is kevesebb ideig élnek. (Hozzá kell tennem, ez is csak akkor igaz, ha a fiatal kutyát nem éri végzetes baleset, vagy nem kap el egy halálos betegséget.) Viszont ahhoz, hogy egy kutya ragaszkodjon és szót fogadjon, foglalkozásra van szüksége, nem pedig arra, hogy bizonyos korú, fajtájú vagy szép legyen.
Bár hajlamosak vagyunk a kölyköknek csak az előnyeit, az időseknek pedig csak a hátrányait látni, ha logikusan végiggondoljuk, az idősebbeknek legalább annyi előnyük van, mint a fiataloknak.
(Folyt. köv.)
(Folytatásunkban tovább érvelünk az idősebb, korosabb kutyák mellett és felsorokaznak a kutyákkutyák előnyei is.)
Ha még több kutyás cikkre vagy kíváncsi, a Dívány a www.kutya.hu oldalt ajánlja figyelmedbe.
