Ágyban, párnák között
Nem árulok el nagy titkot, ha elmondom, jó esetben életünk egy jelentős idejét alvással töltjük. Ahhoz, hogy ez a folyamat jól, hasznosan menjen végbe két dolog biztosan elengedhetetlen: ágy és matrac. Míg előbbi beszerzése nem igényel túl sok erőfeszítést, az utóbbi kiválasztása már nehezebb feladat. Természetesen első körben a méretet érdemes meghatározni, fontos, hogy a keret kompatibilis a betéttel. A matrac kiválasztására érdemes úgy gondolni, mint egy hosszú távú befektetésre, hiszen minden napunk azon kezdődik, majd ér véget. Emellett alváshigiéniai esettanulmányozásokba sem kell bocsátkoznunk, hogy tudjuk, milyen élettani hatásai vannak ránk nézve egy jó- illetve egy rossz alvásnak. Nagyon fontos, hogy olyan helyet, atmoszférát teremtsünk magunkat – hívjuk hálószobának –, ahol teljes nyugalom vesz minket körbe.
A jó matrac egy kiváló előrelépés, viszont sokan beleesnek abba a hibába, hogy akár szabadnapjuk jelentős részét az ágyban töltik, mindenféle más elfoglaltsággal, mint az alvás. Az ágy elsősorban alvásra való, nem pedig heverészésre, a telefon nyomkodására, tv nézésre. Ezeket a tevékenységeket igyekezzünk lakásunk más helyiségeiben végezni. Amennyiben olykor álmatlanság üti fel a fejét, jobb, ha egy rövid időre elhagyjuk a hálószobát, és akár iszunk egy pohár vizet, olvasunk pár oldalt egy könyvből, újságból. Nem tanácsos ilyenkor az ágyban maradni, mert óhatatlanul azon kezdünk el kattogni, hogy mikor alszunk már el, ami tovább akadályozza alvást. Valamint még nagy hiba ilyenkor a telefon felé nyúlni, ugyanis a fények sincsenek pozitív hatással az agy működésére, azaz a félig nyugvó állapotból egy sokkal élénkebb fázisba esünk vissza.
Zavar a rendszerben
Insomnia, hypersomnia, parasomnia. Mindhárom esetben alvászavarról beszélhetünk. Talán nem is kell őket bemutatni. Az insomnia és a hypersomnia tünetei az alvás folyamatos megszakadásában jelentkeznek, de az egész éjszakán át tartó ébrenlét is gyakori. Míg a parasomnia ezekkel ellentétben a túlzott alvásigényben jelentkezik – délutáni ledőlés a.k.a kajakóma. Ezek persze bizonyos esetekben betegségek szövődményei is lehetnek, de mielőtt bármit is diagnosztizálnál magadon, csekkold a körülményeket.
De olyan hamar megnőnek, most mekkorát vegyek?
Teljesen megváltoznak a viszonyok, ha gyermekünknek kell matracot választani. Egy korábbi cikkünkben () már említettük, hogy mennyi alvásra van szüksége egy gyereknek: 3-12 éves korig a napi 10-11 óra a legideálisabb, ehhez azonban biztosítanunk kell a lehető legmegfelelőbb körülményeket, ami a gyerekmatracnál kezdődik. Mielőtt vásárlásba bocsátkoznánk, szükséges felmérni a területet, és az anyagi lehetőségeket. Mivel a csecsemő hamar kinövi a bölcsőt, érdemes már abban a fekvőhely területben gondolkodni, amit majd következő gyerekágyával töltünk meg. Egy nagyobb méretű gyerekágy 70*140 cm, olyan két éves korukig. Majd következik a kiságy, ami 80*160cm, ezzel már 5-7 éves korukig is lehet számolni. A kiságy után már gondolkodhatunk felnőtt méretben, ami a 90*200 cm-nek felel meg, ez alkattól függően már 6-8 éves kortól is igénybe vehető.
Ágy, asztal, TV
Ugye mindenkinek ismerős a sztori, amikor a szülők lepattannak nyaralni, és te mész a nagymamához megőrzésre. Két dolog kitörölhetetlen: a szabadság mámoros, zamatos baracklekvár illatú szele és a rugós ágy. A rugós ágyat az 1800-as évek közepén találták fel, ami igen nagy áttörést jelentett. Nem sokkal ezután már jöttek az egybefüggő acélhuzalos matracok, majd a 1900-as évek elején a zsákrugósak.
Most akkor nem csak egyféle matrac van?
Szerencsére már nem csak egy-két választási lehetőségünk van, amikor vásárlásra szánjuk el magunkat. Az évek során a rengeteg fejlesztésnek köszönhetően különféle eljárással és anyagokból készült matracokból válogathatunk tulajdonképpen alkatra és alvási szokásokra szabva. Elsősorban persze az a fontos, hogy a matrac kényelmes legyen, viszont ez nem feltétlenül jelenti azt is, hogy jót tesz, ha az ágy csak úgy magába szív. Hogy valóban mit tud, az ébredés pillanatában derül ki, és az eredmény nem mindig megnyugtató. A hangsúly kortól és nemtől függetlenül a tartáson van, magyarul a legalapvetőbb elvárás, hogy a matrac 100%-os alátámasztást biztosítson.
Jó de akkor most melyik a legjobb?
Manapság már zavarba ejtően nagy választékból tudunk szemezgetni, ami egyáltalán nem csoda, ugyanis az ismereteink alapján extra odafigyelést igényel ez a folyamat. Egy gyereknél számtalan olyan tényező van, ami megzavarhatja őt nyugodt alvásában.
Többek között trendinek mondhatóak a kókuszból készült bölcső-, és gyerek matracok. Ezek a típusok például nem tartják magukban a nedvességet, szellőzőképességének köszönhetően a baktériumok kevésbé tudnak megtelepedni benne, valamint az igen elterjedt allergiás megbetegedések korában sem utolsó, hogy nem egy poratka kolónia él a matracban. Kiemelten fontos, hogy kemény legyen a matrac, hogy hason feküdve is nyugodtan tudjon lélegezni a baba. Szempont még a könnyen moshatóság is, ami gyerekek említett korosztályában gyakori műveletnek mondható.
A fejlődés szakaszai
A legnagyobb növekedés és fejlődés a csecsemőkorban zajlódik le, ami az első életévig tart. Ezután következik a kisgyermekkor, ez a hetedik életévig tartó szakasz. Ebben a szakaszban lassul a növekedés üteme, valamint a napi alvásigény is. Ezután következik a kölyökkor, ami alatt megint csökken az alvásigény, de nem jelentős mértékben, valamint a mozgásigény erősödik. Ezt követően jön a serdülőkorszak.
A különböző méretű kókuszmatracok mellett, már kókuszpólyát is tudunk vásárolni, ami a csecsemő tökéletes gerincfejlődésért felelős. A kókuszmatracok klinikailag igazoltan talán a legjobb tartást biztosítják, ami a kókuszfilc stabilitásának köszönhető. Anyaga 6-10 cm vastagságú rugalmas, latexált rostokból épül fel.
A kókuszmatracokon kívül mainstream-ek még a sűrű hideg habból készült matracok, melyek könnyűségükről, légáteresztésükről híresek, valamint formájuk stabilitásáról. Viszont sokkal lassabban száradnak ki, és nehezebben is tisztíthatók. De ahogy említettem, számos lehetőség közül válogathatunk kedvünkre: a biomatracok habosított kaucsukból készülnek, legfőbb tulajdonsága az arányos alátámasztás, magyarul a különböző testrészek alatt más a felület keménysége. De ott van még a memory matrac, ami hőre lágyul, jót tesz a vérkeringésnek, ami csökkenti az alvás közbeni mozgolódást. Ezen kívül még megannyi matrac áll rendelkezésünk, mint például a vákuummatrac, rugós matracok, latex matracok.
Milyen magas lesz a gyerek?
Habár biztos módszerek nincsenek jelenleg arra, hogy megtudjuk, milyen magas lesz a gyermekünk, mégis vannak praktikák, amikkel meg tudjuk saccolni a magasságot. Például, ha kétéves korban beduplázod a gyerek magasságát, kijön, hogy mekkora lesz felnőtt korában. Vagy van egy olyan kalkuláció is, hogy ha összeadod a szülők magasságát, és elosztod kettővel, kijön egy átlagmagasság, ehhez még hozzá kell adni négyet, hogy megtudjuk, mekkora lesz a fiú, vagy elvenni négyet, hogy mennyi a lány.
Matracvásárlás előtt mindenképp érdemes jól körüljárni a témát, ahogy láthattuk megannyi lehetőségünk van, valamint a vásárlást megelőzően szakember segítségét is kérhetjük, hogy biztosra menjünk. Viszont, mivel gyerekeinknek vásárolunk, akiknél gyakran a fantázia kiüti a valóságot – vagyis az ágy különböző filmbeli események helyszínének felel meg – nem árt még tisztázni a garancia és a szavatosság jelentését a vásárlás előtt, ugyanis nagyon sokan összekeverik a két fogalmat. A garancia egy, a gyártó/eladó által meghatározott időszakra utal, ami alatt, ha a termék meghibásodik, a gyártó kötelező jelleggel helytáll. A szavatosság viszont a jótállást követő időszak, amikor a tulajdonosnak kell bizonyítania, hogy a termék önhibáján kívül károsodott, így még mindig van esély javításra.
Ha tudatában vagyunk, milyen fontosak életünk minősége szempontjából az ágyban töltött órák, az attitűdünk is megváltozik, és nem csak egy kötelező, de elhanyagolható tevékenységként fogunk az alvásra gondolni.
A cikket a Brand & Content készítette a 100 éves Cardo gyár megbízásából, nem a Dívány szerkesztősége. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.