Ha kirándulást – vagy ahogy mi tettük, bringatúrát – szervez a Fertő tó köré, mindenképpen érdemes résztvenni egy kenutúrán a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. Először talán unalmasan, vagy akár ijesztően is hangozhat a dolog, főleg mikor az ember megtudja, hogy három órán át fog végigevezni kenuval egy vizes, mocsaras, nádas valamin. Viszont a túra tényleg érdekes, tényleg szép, és tényleg megéri elmenni, mert megtudhatja például, hogy a bölömbika az nem olyan pici, mint az ökörszem, vagy hogy van egy rejtélyes ház a tó “közepén”, amiben régen határőrök dorbézoltak.
A három napos, Fertő tó köré szervezett bringatúránk első estéjét Balf és Fertőrákos között kezdtük, egy körülbelül 8 fős kenuban, a Natura ökotúrák egyik vezetőjével, Molnár Balázzsal, aki nem csak a madarakhoz, de a borokhoz is nagyon ért. A kenutúrákat a nyári időszakban naponta kétszer indítják: egyet hajnalban, még napfelkeltekor, egyet pedig a kora esti órákban, naplementekor. Ebben a két napszakban a legszebb ugyanis a nádas, aminek élővilága ilyenkor a legélénkebb, vagyis nagyobb az esélyünk arra, hogy madarakat, vagy úszkáló pézsmapockokat lássunk. De ha egésznapos, madárlessel egybekötött túrára vágyik, arra is van lehetőség: az ausztriai Neusiedler See-Seewinkel Nemzeti Park szikes tavait is körbe lehet kerekezni, illetve Mörbischtől komppal átmenni Illmitzig, miközben még madarakat is nézeget.
Ha családja vagy baráti társasága nagyon lusta, akkor természetesen autóval is körbe lehet járni a Fertő tavat (németül Neusiedler See) aminek területén Magyarország és nagyobb részben Ausztria osztozik. De ha van 3-4 négy szabadnapja, jobban teszi, ha biciklivel vág neki az útnak, mert akkor nem csak a mozgást és a levegőt fogja élvezni, de úton átszaladó őzekkel és a levegőben, ökörnyálon szálldosó helyes kis pókokkal is találkozhat. Utóbbiakkal kerékpározás közben találkozni mondjuk nem volt annyira szórakoztató, de legalább tényleg éreztük, hogy most aztán nagyon benne vagyunk a természetben.
A Fertő tó egyébként a Balaton után Közép-Európa második legkönnyebben felmelegedő tava, ugyanis már most, április végén is körülbelül 17-18 fokos volt a vize, nyáron pedig a (már kevésbé vonzó) 30 fokot is elérheti a hőmérséklete. Szakvezetőnk szerint a nádasban található belső tavakból pedig még akár inni is lehet, de csak hűvösebb időszakokban, mikor még nem túl meleg a víz.
Ha ráveszi magát a kenutúrára, készüljön fel rá, hogy önnek is eveznie kell, ami csak az első fél órában mókás, később ugyanis kemény edzésnek fogja érezni, de addigra legalább már nem fog attól rettegni, hogy beesik a vízbe. Érdemes nem egy klasszik kenutúraként felfogni a dolgot, mert ha kurjongatni és énekelni kezd az ember, akkor a madarak inkább csendben megbújnak a nádasban, és akkor soha nem tudja meg, hogy a bölömbika olyan hangot ad ki, mintha valaki egy üres sörösüveget fújna éppen. A bölömbikát egyébként sokan hajlamosak összekeverni az ökörszemmel, de szakvezetőnk felvilágosított minket, hogy ez nem egy apró madár, hanem a gémfélék családjába tartozó gázlómadár, amit végül nem láttunk, csak hallottuk. Láttunk viszont vörös gémeket, ciripelő tücsökmadarat, nyári ludakat és úszkáló pézsmapockot, meg a víz felett köröző rétisasokat.
Ha az állatok nem hozzák annyira lázba, akkor a látvány miatt is érdemes beülni a kenuba, mert tényleg elképesztően szép a naplemente a nádas belső tavain, ahol van egy magasles is, meg egy nádfedelű házikó a tó "közepén". Igen, tényleg egy vizen "úszó" ház van a nádasban megbújva, ami mint kiderült, egykor a parton állt, és a határőrök dorbézoló lakja volt, a vasfüggöny lebontása után pedig megvették a halászok, és bevontatták a vízbe. Az épületet viszont évek óta senki nem használja, a természet pedig kezdi visszahódítani azt, így senkinek sem ajánlatos bemennie, mert a ház alapjául szolgáló fa már annyira korhadt, hogy nem egy életbiztosítás a rajta való sétálgatás. Persze szakvezetőnk engedélyével ettől függetlenül mi bemerészkedtünk, hogy egy picit rettegjünk, illetve hogy megnézzük, hogyan szedett szét darabjaira egy otthagyott matracot feltehetően egy menyét.
Természetesen mint minden lápvidékhez, így a Fertő tóhoz is sok legenda köthető. A szokásos lidérces meséken kívül a legismertebb talán Hany Istók története, akit a feljegyzések szerint 1749 márciusában egy mocsaras részen fogtak el kapuvári halászok. Az elvadult fiú 8-10 éves lehetett, beszélni nem tudott, meztelen volt, testét szőr borította, ujjai közt pedig állítólag kezdetleges bőrhártya feszült. A Wikipédia szerint a kapuvári plébánia egy latin nyelvű anyakönyvet is őriz akkoriból, ami feltehetően a megtalált árva fiú anyakönyve. Hany Istókot az Esterházyak kastélyába vitték később, és Rosenstingl Pál várnagy gondjaira bízták, két évvel később viszont megszökött, és többet nem látták. Alakját egyébként Jókai Mór is megírta a Névtelen vár című regényében. Molnár Balázs szerint amúgy később is sokan bujkáltak a nádasban, mivel a vasfüggöny a Fertő tavon keresztül húzódott, így jópáran itt próbáltak meg átjutni a határon. Legtöbbjük soha nem került elő.
