A tökéletes almás pite, öt generáció óta változatlanul

Olvasási idő kb. 3 perc

Az almás pite volt az első süti, amit egyedül is el tudtam készíteni tízévesen, a recept kőbe van vésve, ezzel nem variálok. Még eltűnne a megszokott íz.

Van olyan süteményreceptjük, amit álmukból felébresztve is tudnak? Nem azért, mert olyan egyszerű, hanem mert annyira finom, és olyan gyakran készítik közkívánatra - mint én ezt a sütit. Ez az almás lepény recept a családunkban anyáról lányára öröklődik, nem csoda, hogy ez volt az első sütemény, amit egyedül is el tudtam készíteni már tízéves koromban. Viszont nem volt még senki, aki kóstolás után ne kérte volna el a receptet.

Ez egy vasárnapi sütemény. Ennek neki kell állni, ezt nem lehet tíz perc alatt összedobni. Annyira vasárnapi egyébként, hogy rend szerint hétfőre már nem is marad belőle egy morzsa sem.

DSCF3428

A hozzávalók is kőbe vannak vésve, soha nem cserélem a margarint vajra, és nem teszek bele vaníliás cukor helyett vanília kivonatot – mivel a nagymamámnak alighanem sosem volt otthon vanília kivonata. Ha bármit változtatnék, eltűnne biztonságos, megszokott íz, és ezt nem kockázatom meg. 

A híres almás pite recept:

Hozzávalók:

A tésztához

50 dkg finom liszt
1 ek/cs. vaníliás cukor
1 cs. sütőpor
15 dkg kristálycukor
1 csipet só
25 dkg margarin (oké, aki nem a családunk tagja, használhat vajat)
1 tojás
és annyi tejföl, hogy összeálljon a tészta, és ne morzsálódjon.

A töltelékhez:

1,5 kg savanykás alma
20 dkg kristálycukor
1/2 evőkanál őrölt fahéj
fél marék búzadara

A kenéshez
1 tojássárgája

1. A szárazanyagokat (liszt, cukor, vaníliás cukor, sütőpor, só) kimérem egy tálba, jól összekeverem
2. Összemorzsolom a margarinnal
3. Beleteszem a tojást, és annyi tejfölt, amennyitől összeáll. Ez a konyha hőmérsékletétől és a liszt minőségétől is függ, a semennyi és a két púpozott evőkanál között szokott változni.
4. Ha összeállt a tészta, kész is van. Letakarom, és beteszem a tállal együtt a hűtőbe.
5. Közben elkészítem a tölteléket. Az almát meghámozom, majd lereszelem. Nem szoktam felvágni, hanem körbereszelem a csutkáját, úgy sokkal gyorsabban megy. Mire ezzel elkészülök, a tészta ki is pihente magát a hűtőben. Bekapcsolom a sütőt 180 fokra, légkeveréssel.
6. A tésztát kettéosztom, és az egyik felét deszkán, sodrófával tepsi méretűre nyújtom. A kinyújtott tésztát rácsavarom a sodrófára és áthelyezem a tepsire úgy, hogy pont befedje. Ha nem jött össze, nem baj, odanyomkodhatjuk a kezünkkel is, vagy kipótolhatjuk a túlcsorgó részekkel. Végső esetben kilisztezett sütőpapíron is nyújthatjuk a tésztát, akkor azzal együtt fordíthatjuk bele a tepsibe, majd a papírt lehúzzuk a hátáról, mint egy matricát.
7. A tésztát egyenletesen megszórjuk a búzadarával, ez fogja felszívni az alma levét.
8. A reszelt almából kicsavarjuk a levet a markunkkal, és egyenletesen eloszlatjuk. Az almalevet igazságosan elosztjuk a jelenlévők között, és megisszuk.
9. Az almára egyenletesen rászórjuk a 20 dkg kristálycukrot, majd rászórjuk a fahéjat is. A fehér cukorágyon szépen látszik, hogy hova jutott már a fűszerből.
10. Kinyújtjuk a tészta másik felét is, és befedjük vele a sütit. A tetejét megszurkáljuk, hogy a gőz el tudjon távozni, és megkenjük tojássárgájával.
11. 180 fokon, légkeveréssel az én sütőmben nagyjából 25 perc alatt sül meg.
12. Hagyjuk kissé hűlni, és csak azután szeleteljük. 

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek