A középkori kis jégkorszakra jellemző farkasordító hideg próbára tette az emberek tűrőképességét és leleményét.
II. Erzsébet mindig is nagyon aggódott testvéréért, Margit hercegnőért, és minden oka meg is volt rá.
Haszontalan építmény vagy a modern világ szimbóluma az Eiffel-torony?
Ezekre a helyekre nem léphet akárki: közülük többet csak a térképen találhatunk meg, vagy még ott sem.
Az életveszélyes kertbe, a mérgező növények közé özönlenek a látogatók.
Az átjáróban két óceán találkozik, randevújuk pedig rengeteg veszélyt tartogat.
Több tízezernyien élnek Afrika egy kevéssé ismert részén, magukat a mai napig, évszázadok után is magyarnak vallják.
Az ismert szobor apró mozaikjait egyesével ragasztották a nők az alkotásra.
A budapesti téli 1–2 fokos mínusz semmi ahhoz képest, ami ebben a fővárosban mindennapos.
Tovább hosszabbodik a NASA űrhajótörött pilótáinak kálváriája.
Látványra semmivel sem különb, mint bármelyik rokona.
Mindentől elzárva épültek meg a balatonaligai pártüdülők: a szocializmusban itt töltötte idejét Kádár ás Aczél is.
Ha nincsenek ezek az útvonalak, sok minden másképp működne a világban.
Ez a 10 legszörnyűbb szó a világon, amitől mindenkit kiver a hideg veríték.
Kétségtelen, hogy ezek a világ legviccesebb települései.
Tojásos kávé? Így isszák a kávét a föld különböző részein
A páneurópai eszme megalkotója egyetlen országot hozott volna létre Európában – így szüntette volna meg a nacionalizmust és a háborúkat.
A legenda szerint a hunok rettegett uralkodója arany-, ezüst- és vaskoporsóban fekszik valahol a Tisza mélyén – de mi lehet az igazság?
Kádár János és felesége negyvenes éveikben találtak egymásra, kapcsolatukat pedig igencsak megtépázta a történelem.
A Dunába veszett az egész sziget, a teljes mesevilág.
Oroszország 30 éve indított háborúja vereséggel végződött.
A túrázó az olasz Alpokban bukkant különös nyomokra, amelyek egy 280 millió éves elveszett világ titkait tárták fel.
Egy uralkodó, akit alig említ a történelem, és akinek a sorsa mindössze 9 nap alatt pecsételődött meg. Árulás, hatalom és egy tragikus vég – ismerd meg a történetét!
Titokzatos, csillogó koponyákra leltek a barlangban.
Saját élete problémáira nem talált megoldást, újságíróként azonban olvasók millióinak volt a szerelmi tanácsadója.
Bár lenyűgöző az ókori Róma civilizációja, volt néhány olyan gusztustalan szokásuk, melyek sokkal inkább elrettentők, mintsem vonzóak.
A királyi család ezzel a titkos jelnyelvvel gyakorol hatást támogatóira és ellenségeire is.
A propagandaminiszter istennek képzelte magát.
Megdöbbentő képre bukkant a Google segítségével.
Az egerszalóki "sódomb" állapotának romlása miatt került be a hírekbe, most szakember tisztáz vele kapcsolatosan egy fontos tévedést.
Mindennapi tünetek jelentkeztek a fertőzötteknél, láz, fejfájás gyötörte őket, a kór végzetes is lehet.
Rákosi felesége, Feodora Fjodorovna Kornyilova magyarul tanult és narancsot osztott, aztán vizet hordott és tűzifát hasogatott.
A világon nem egy olyan sziget létezik, ahová kész életveszély belépni.
A Habsburg-átok nyomai II. Károly arcán és sorsán is nyomot hagytak.
Dél-Amerika legfélelmetesebb hangszerének tartották e sípot, amelyről most különös dolgokat derítettek ki a kutatók.
Örökké akart élni az első kínai császár, de éppen ez lett a veszte.
Titkos akciókban akarták bevetni a kémmacskákat, de csúfos bukás lett a vége.
A vágyott személy megszerzése érdekében az emberek varázsigékhez, bájitalokhoz és titkos rituálékhoz fordultak.
Lehet, hogy a matriarchátusok jobban működnek az európai társadalmaknál?
Első felesége rengeteget tett Kodály Zoltán karrierjéért: múzsája, lektora, titkárnője is volt.
Az első űrhajós, Jurij Gagarin biztos volt abban, hogy nem ér földet élve.
Szovjetellenes szabadságharcos, a halál angyala, Mongólia legfőbb hadura is volt egyben az egykori Véres Báró. Magyar származására is büszke volt.
Sok ország nem kér a magyar csirkehúsból.
Vajon valóban több ezer kilométernyi alagút hálózta be a kontinensünket egykor? A történészek szerint más az igazság.
Egészen 2011-ig azt hitték, a földönkívüliek készítették a különleges formákat.
Rejtélyes betegség következtében fogyott alig húszkilósra az amerikai férfi, akit élő csontvázként mutogattak a cirkuszi közönségnek.
Egykor Napóleon is ebben, a ma már lerobbant állapotú épületben élt, noha akkor ez még nem elmegyógyintézetként működött.
Rengeteg orvosnál járt, míg kiderült, mi okozza a hasi fájdalmakat.
Állami kézben levő ingatlanokon kívül pincék és garázsok is szóba jöhetnek mint óvóhelyek.
Pápák és uralkodók sötét titkai: még a középkor erkölcseit is próbára tették. Vajon mik lehettek ezek a botrányok? Fedezd fel a történelem sötét oldalát.
Fiúruhában várták férjüket a nászéjszakán a spártai nők.
Elfeledett női harcosok az első világháború frontvonalán: fedjük fel azoknak a nőknek a történetét és életét, akik titokban harcoltak a hazájukért!
Cicciolina és Henger Éva idehaza nem találta meg a számítását, Olaszországban viszont elképesztő karriert futottak be.
A farkasok által nevelt fiú történetét egy valódi eset ihlette, Dina Sanichar, a vad gyerek élete azonban kevésbé vidám, mint a filmbeli Mauglié.
Egy titokzatos légikalóz, egy merész ugrás és egy máig megoldatlan rejtély: ismerd meg a Boeing 727-es gép eltérítőjének történetét, amely máig lázban tartja a világot!
Dél-Koreából ered a mozgalom, amit most már Amerikában is követnek a nők.
A világ tengerpartjain néha egészen furcsa dolgokat mos ki a víz. Íme, 6 szemléletes példa.
A 82 éves Kossuth Lajos Napsugárnak becézte Zeyk Saroltát, akinek a nagyapja lehetett volna, mégis beleszeretett.
A mai napig rengeteg titok lappang a második legfiatalabb amerikai elnök halála körül.
A hatalmas lyukhoz még csak hasonló sincs a Földön: akkora, hogy még az űrből is látszik.
A sokak által kedvelt alkalmazás valójában veszélyes kémprogram, ami a kétfaktoros hitelesítő kódokhoz is hozzáfér.
A középkori kis jégkorszakra jellemző farkasordító hideg próbára tette az emberek tűrőképességét és leleményét.