Felhívás: ismét Szupertanárt keresünk!

Úgy döntöttünk, idén sem kezdődhet el a tanév anélkül, hogy ne tudnánk, ki a legszuperebb tanár Magyarországon. Úgy érzed, benned is megvan mindaz, ami ennek a címnek a birtoklásához kell? Jelentkezz!

Tavaly a LIDL és a szerkesztőségünk arra vállalkozott, hogy megkeressük azt a tanárt, aki új, egyedi, szuper módszerekkel csepegteti bele a tudást diákjai fejébe, emiatt a gyerekek imádják az óráit, és persze az eredmények sem maradnak el. A pályázók közül Számadó László, a zsonglőrködő matematikatanár került ki győztesen, aki nemrég el is mondta nekünk, hogyan ment sorsa az elmúlt egy évben.

Mivel ez a projekt nagyon a szívünkhöz nőtt, úgy döntöttünk, ismét belevágunk, ám ehhez természetesen szükségünk lesz lelkes jelentkezőkre is. A videóban minden fontos információt megtalálsz, ha úgy érzed, hogy benned is megvan a szükséges plusz, illetve ha ismersz olyan pedagógust, aki szerinted megérdemelné, hogy ő viselje az Év Szupertanára címet! 

Oszd meg másokkal is!
Mustra