Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Mostanában sokat hallani arról, hogy Izland milyen menő és hipszter hely – nincs ez másképpen az izlandi irodalommal sem.
Bár a címben megidézett regény nem Izlandon, hanem Norvégiában játszódik, úgy tűnik, hogy - az elmúlt hetek Panama-botránya ellenére is – Izland a világnak egy különös, de kifejezetten kellemes szeglete. A városokat élhetőség tekintetében rangsoroló listákon a hipszter-fővárosnak kikiáltott Reykjavík rendre az élmezőnyben végez, arról nem is beszélve, hogy Izland a legfeministább ország a világon.
Izlandon az irodalmat – és az írókat – nem néhány bölcsész fölösleges szórakozásának, hanem egyenesen kúl dolognak tartják, sőt, még élni is lehet belőle. Izlandi irodalom már a kora középkorban létezett, a honfoglalási sagákat a 13. századtól kezdve le is jegyezték. Ahogyan a Könyvesblog is megírta, az alig 300 ezer lakosú szigetországban rengeteg író él, nagyságrendileg minden harmadik ember publikált már valamit. Ehhez képest Magyarországon viszonylag kevesekhez jut el az izlandi irodalom, pedig a népszerű skandináv krimi-tematikán belül ugyanúgy tudnak remeket alkotni, mint például a költészetben.
Gyógyír északi szélre
Izlandon az intézményrendszer viszonylag rövid múltra tekint vissza, a 20. század közepéig Európa egyik legszegényebb országa volt. Nem csoda tehát, ha az irodalomban erősen jelen vannak a varázsmesék, mítoszok és legendák. Izlandon mindenki mesemondó – tartják sokan, és belegondolva a soha véget nem érő éjszakákba, a kívülállók szemében elviselhetetlen időjárási viszonyokba, ez nem is tűnik lehetetlennek. A gleccserfürdők gőze, a hideg óceáni levegő és a zöld dombokon előbukkanó világítótornyok éppen ideális díszletet szolgáltatnak az izlandi boszorkányoknak, tündéreknek, mitikus lényeknek és állatoknak. A történetmesélésnek általában nagy hagyománya van az elzárt közösségekben, hiszen ezeken a történeteken keresztül nemcsak magukat, de a világot is jobban megértik – vagy éppen fordítva: a világ megismerése meséken keresztül rövidebb út lehet az önmegismerés felé.
A macskaróka
Mára persze a százezer író országában nemcsak meséket, hanem élvonalbeli kortárs irodalmat is találunk. Az egyik legismertebb izlandi író és költő Sjón, aki egyébként Björk haverja és punkrajongó. Az izlandi mítoszokat is feldolgozó A macskarókacímű kisregénye letehetetlenül megrázó, szikár próza egy korról és egy tájról, amelyet alig tudunk elképzelni. A 19. század végi Izlandon játszódó történet főszereplői egy pap, egy gazda, és egy Down-kóros lány, és anélkül, hogy lelőnénk a történet fő poénjait, már ebből is sejthető, hogy nem túl vidám, viszont nagyon hangulatos olvasmány.
Öreg hölgy a garázsban
A macskarókánál valamivel hosszabb terjedelemben, ám hasonlóan kemény történetet dolgoz fel Hallgrímur Helgason A nő 1000 fokon című regénye, amely – a címével ellentétben – nem önsegítő könyv, még csak nem is pornó, vagy életmód-tanácsadás, hanem az egyik legjobb történelmi- és családregény, amit az utóbbi években olvastam. A legkülönösebb persze az, hogy ugyanilyen erővel az egész szöveg mindezek paródiája is – miközben a kevéssé ismert izlandi 20. század epizódjairól olvasunk, nem tudunk elvonatkoztatni attól sem, hogy az elbeszélő egy 80 éves néni, aki egy garázsban él, és halálra szívatja az alkalmazottait és megmaradt családtagjait. A cím arra utal, hogy az évtizedek óta folyamatosan haldokló Herra időpontot foglal magának a krematóriumban, hogy a családtagjainak erre már ne legyen gondja – ez a bizarr felütés is mutatja, hogy a regény legerősebb minősége a groteszk. Közben pedig igencsak súlyos kérdéseket is feltesz, hiszen náci kollaboráció és nemi erőszak ugyanúgy megjelennek benne, mint egy család széthullása, vagy egy gyermek elvesztése – miközben Herra tulajdonképpen kivételezett helyzetben van, a családja a politikai elithez tartozik, sőt, a nagypapáját elnökké is választják. Mint rendesen a történelmi regények, A nő 1000 fokon is azt a kérdést teszi fel, hogy mennyiben felelős az egyén a vele történekért, és mennyiben lehet csupán a körülmények, vagy a történelem áldozatának tekinteni. A könyv Izlandon a beszámolók szerint elég nagy társadalmi vitát kavart (jó, hogy vannak ilyen országok) egyrészt a politikai áthallások, másrészt pedig a női tapasztalatok férfiközpontú ábrázolása miatt – Helgason azt nyilatkozta, hogy a könyv alapvetően feminista narrációval dolgozik.
„Reggel van, és tavasz, a sarkvidéken”
Az izlandi irodalomnak pedig immáron magyar vonatkozása is van. Dunajcsik Mátyás – akinek nagyszerű Balbec Beach című regényéről ebben a cikkben írtunk – két éve reykjavíki lakos. Amellett, hogy egyetemre jár Izlandon, blogot, borzongatóan szép verseket és fordításokat is publikál a szigetországból. Nem ritka, hogy egy író életművére nagy hatással van egy másik kultúra megismerése, izlandi és magyar szövegek azonban valószínűleg ennyire még sosem folytak egybe. Az izlandi varázsmesék motívumai, rókák, hollók, tündérek és egy reykjavíki black metál együttes dalszövege válnak egyszerre a magyar és az izlandi irodalom részévé. Elképzelem, elolvasom és megismerem – egy ilyen távoli, misztikusnak és lehetetlennek tűnő hely nem is kerülhetne ennél közelebb, bele, egyenesen a szövegbe.
