Könnyen sapka nélkül maradhatnak a válogatósok

Nehéz dolga van annak, aki férfisapkát szeretne január végén: egyrészt az amúgy is szegényes kínálatot az egy hónapja tartó leárazások során rendesen lefosztották, másrészt ne várjuk azt, hogy a boltokban már megjelent új, tavaszi-nyári kollekciókban találkozunk téli darabokkal. Mi azért tettünk egy próbát és ellátogattunk öt olyan budapesti boltba, ahol reményeink szerint maradt még pár darab belőlük. Szerencsére nem tragikusan rossz a helyzet, de a válogatósak könnyen csalódhatnak.

H&M

Körutunk első állomása a Vörösmarty téri H&M volt, itt ért minket az első sokk: az amúgy rendkívül változatos kínálattal rendelkező üzletben mindössze kétféle sapkát találtunk. Kérdésünkre az eladó azt válaszolta, hogy érdemes ellátogatni azokba a boltokba, ahol van Divided (fiataloknak szóló, olcsóbb) részleg is – ilyen például a Westendben újonnan nyílt, illetve található még a Blaha Lujza téri Europeumban és a Pólus Centerben is. Át is ugrottunk a Nyugati térre, viszont ott is csak 2-3 darabot találtunk. A belvárosi üzletben kizárólag a Pál utcai fiúkéra hajazó tányérsapkákat találtuk – és ezeket ajánljuk is, amennyiben nem a fülmegóvás az elsődleges cél.

New Yorker

Ezután a majdnem szomszéd New Yorker következett, ahol a két véglettel találkoztunk: vagy a teljesen sima, ún. beanie (kötött) fazont választjuk vagy a feliratosat (pl. SMOG). Inkább az a jellemző, hogy kevés fazon van, de azok nagyon sok színben, így mind a neon, mind a visszafogott színek kedvelői boldogok lehetnek. A tábla szerint már 1490 forinttól kaphatók sapkák, ez igaz is, mi is találtunk ennyiért, sőt, a legtöbb ennyibe kerül. A legdrágábbért 3 ezer forintot kell otthagynunk. A képen látható szürke rendkívül univerzális, beleillik egy sportosabb, pufidzsekis szettbe és egy elegánsba is, ha éppen szövetkabáthoz van kedvünk.

Zara

Kötött sapkák terén a Zara volt leginkább lefosztva, viszont ami maradt, az egész vállalható. Átlagosan 2 ezer forintot kérnek értük, egy külön állványon pedig a különlegesebb sapkákat, kalapokat találjuk, ezek valamivel drágábbak. Itt tavaly találtunk méregzöld, vadászkiegészítőre hajazó darabokat fácántollal díszítve, bár ezekkel most nem találkoztunk, de érdemes benéznie annak is, aki kimondottan elegáns kalapot keres - a szaküzletekben található árak töredékéért juthat hozzá.

Tipp: Ha átlagos vagy kis feje van, nézzen el a gyerekosztályra, ott a sapkák alapára is olcsóbb, mint a férfirészlegen, akciósan pedig pláne. Ugyanez a helyzet a sálakkal is, hosszra is tökéletesek, nem rövidek.

Reserved

Szerencsére betértünk a Reservedbe is, a legtöbb sapkát itt találtuk, legtöbbjük 1290 forintba került. Akadtak ezen kívül kesztyűk is, azokat kétezer forinttól szerezhetjük be. A kötött-bélelt usánkákból a C&A mellett itt találja a legnagyobb választékot, ha valaki ilyet szeretne, annak ajánljuk a Váci utcai boltot.

A kiegészítőkön kívül pulóverekből (3 ezer forinttól), farmerekkel (4 ezer forinttól) és ingekkel (2500 forinttól) is találkoztunk. Átlagos méretekből is akad szép számmal, de annak is érdemes benéznie, aki XL-es vagy annál nagyobb ruhát hord, sok 2-3-4 XL-es inget, pólót és pulóvert is láttunk.

C&A

A C&A-nál az ár és a kínálat fordítottan arányos egymással: már ezer forintért találunk sapkát, cserébe nagyon át kell válogatni, ha szépet szeretnénk. Legalább 3-4 helyen találtuk meg őket, így érdemes a bolt minden szegletét átkutatni, kincsekre bukkanhatunk!

Tipp: vásárlás előtt érdemes végiggondolnia, hogy milyen okból szeretne sapkát. Ha csak a feje teteje fázik, akkor jó szolgálatot tehet egy tányérsapka, de ha nagyon fázós és leginkább a füle, akkor az usánka a nyerő. A legszerencsésebb (a leggyakrabban hordott) télikabátjával együtt próbálni, hiszen akkor látni fogja, hogy passzolnak-e egymáshoz. Ha úgy spekulál, hogy februári-márciusi havat vár, akkor is érdemes most beszereznie a sapkáját, hiszen ha elfogynak az akciós darabok, akkor a nyári kollekcióban nem biztos, hogy talál majd újat.

Oszd meg másokkal is!
Mustra