Hogyan készítsük fel a gyereket az iskolai bántásokra?

Természetes, ha a szülőben van egy kis drukk azzal kapcsolatban, iskolássá váló gyermeke hogy fogja magát ott érezni, szívesen jár be vagy gondjai lesznek. Kérdés, hogyan birkózik meg a feladatokkal, a követelményekkel, ki fog-e jönni a tanítókkal, és be fog-e illeszkedni a gyerekek közé, lesznek-e barátai. Azzal együtt, hogy az iskolakezdő korban lévő gyerekek felnéznek a tanítókra, és áhítják a dicséretüket, elismerésüket, legalább ennyire meghatározó, hogy a diáktársak hogyan fogadják őket.

Sok szülő számára a gyerek kiközösítése a legfélelmetesebb. Ha a tanulmányi eredménnyel van gond, lehet neki segíteni a tanulásban. Ha egy tanítóval került konfliktusba, azt is meg lehet beszélni az érintettel, el lehet simítani a problémát. De mi van, ha a gyerekek bántják a csemetét? Ezért érthető, ha felmerül a szülőben: szeretné előre felkészíteni a gyereket, amennyire lehet, elkerülni, hogy ilyen helyzet alakuljon ki.

Érthető dilemma a szülők részéről, ha azon morfondíroznak, mennyire hozzák előre szóba: az iskolában bizony fájdalmak, bántások is érhetik az embert. Nem akarnak ráijeszteni a gyerekre, de szeretnék felkészíteni. De mire is kell felkészíteni, lehet-e egyáltalán, és ki számít veszélyeztetettnek piszkálódások szempontjából?

shutterstock 132104969

Hogy egy gyerek elfogadott lesz-e a társai között, teljes biztonsággal nem lehet megjósolni, de sejteni lehet. Az egyik fontos kockázati tényező, ha nagyon szorongó. Ennek van alkati gyökere is, de a nevelésből is következik. Jellemzően szorongóbbak a túlvédett gyermekek, ami nem csoda, ha arra gondolunk, a túlóvás mögött szülői szorongás rejlik. A szülő azt közvetíti a gyermeknek, hogy a világ veszélyes, vigyázni kell, mert mi, mert te nem tudsz elbánni a nehézségekkel. A másik szülő attitűdje, jöhetnek bajok, problémák, majd reagálunk rá, amikor eljön az ideje, majd csak megoldjuk! Az ilyen szülő sokkal inkább meri beleengedni a gyereket új helyzetekbe, miközben ott áll mögötte, és besegít, ha szükséges. És ritkábban szükséges, mint a szorongónál, hiszen a gyerek is magáévá teszi az attitűdöt: ha valami nem megy elsőre, majd megy másodikra.

A szorongás olykor ördögi körré alakul: akit piszkálnak, feszültté válik, és „idétlenül” kezd viselkedni. Kívülről, felnőttként könnyű mondani, ha leperegne róla a beszólás, és legközelebb is kedvesen, normálisan menne oda, akkor valószínűleg leszállnának róla. De erre csak a magabiztos, jó társas képességekkel rendelkező gyerek képes, aki természetesnek veszi, hogy ő is aktívan alakítja a helyzeteket, és hogy ő jó, szerethető, alapvetően jól kijön a környezettel, és biztos csak valami átmeneti gikszer miatt nem fogadták szívesen a közeledését legutóbb. Ez az „OK vagyok, OK vagy” pozíciója. Ha egy gyerek tartósan a peremre szorul, a mondat egyik vagy mindkét fele megváltozik. Azaz saját magát érzi értéktelennek, nem okénak, vagy a többieket undoknak, butának, ellenségesnek.

Hogy hogyan lehet erre előre készülni? Legfőképp úgy, ha a gyermekkel „OK vagyok, OK vagy” módon bánunk, azaz, még ha vannak is súrlódások (és hogy ne lennének), az alapvető hangulat otthon, hogy rendben vagyunk, elfogadjuk, szeretjük egymást. A súrlódásoknak pedig örülni kell, mert védettebb lesz az a gyerek, aki látta kiborulni, majd megnyugodni a szülőt, és megbeszélték utólag, mi történt, a szülő is elmondta, mitől akadt ki, mint az a gyerek, akinek anyja, apja fogát összeszorítva is halkan, kedvesen beszél, csak éppen belül robban, amit persze érez a gyerek. Azaz, aki gyerekként megéli, hogy a másiknak is vannak szempontjai, adott esetben dühös, de ez nem végzetes, és megéli, hogyan lehet kijönni egy ilyen helyzetből, tisztázni, bocsánatot kérni, az a társaival is ügyesebb lesz, mint ahol el vannak fedve az érzelmek. Ez része a társas kompetenciának, ami még sokféle formában megjelenik, nemcsak a konfliktusokban. Abban, hogy egyezkedni tud a gyerek, tud kérni és meghallgatni stb.

shutterstock 161656751

Az igazi készülés az iskolára tehát a születéskor indul, és folyamatosan zajlik. Mégis, mi az, amiről konkrétan beszéljünk a gyerekkel, méghozzá úgy, hogy ne ijesszük meg? Szerencsés, ha az időzítés valamihez, például egy közösen megnézett filmhez kapcsolódik. Ez jobb, mintha leültetnénk a csemetét, és belekezdenénk „figyelj, az iskolában történhetnek rossz dolgok is”. Nem kell hangsúlyozni, hogy ez akár vele is megeshet, de egy film, vagy olyan példa kapcsán, ami mondjuk egy ismerőssel esett meg, beszélgethetünk ezekről a helyzetekről. A legfontosabb annak megértése, hogyha valakinek rossz élményei vannak, arról nyugodtan beszélhet otthon. Ha valakit csúfolnak, valakivel undokok, az nem szégyen, nem az ő szégyene. A legtöbb gyerek nem szívesen beszél róla, hogy bántják az osztályban, mert maguk is szégyellik ezt. Sok gyerek elhiteti otthon, hogy minden rendben van, barátként mesélnek arról a gyerekről, akivel egyszer két szót váltottak, mert érzik, hogy ez az elvárás, vagy, mert nem akarnak szembesülni a szülők tehetetlenségével. Ha a gyerek megérti, hogy semmilyen helyzetben nincs egyedül, nem hagyják magára, akkor nagy baj már nem lehet. Ennek két része van: hogy minden kétséget kizáróan mellette fogunk állni. Akkor is mellette állunk érzelmileg, ha szerintünk is elszúrt valamit. A másik része, hogy nem adjuk fel, addig keressük vele együtt a megoldást, amíg meg nem találjuk.

A megoldás nagyon sokféle lehet a helyzettől függően. Közelíthetünk a többi gyerek felől, megpróbálhatjuk a velük való barátkozást segíteni, például közös programok szervezésével. Nem feltétlenül az „ellenségeket” kell meghívni, hanem a semlegeseket, és ha már kialakul egy baráti társaság, az egyes gyerekek védettek lesznek a piszkálódással szemben. Közelíthetünk a gyermek felől, és az ő képességeit is fejleszthetjük. Sok esetben elég lehet egy jó tanács, adott helyzetben hogy reagáljon, de ha úgy látjuk, valami komolyan hibádzik, felmerülhet külső segítség, például gyermek pszichodráma. A lényeg az, hogy a gyermek azzal a biztos tudással kezdje és élje meg az iskola éveit, hogy otthon garantáltan védelemre, elfogadásra talál.

Cziglán Karolina pszichológus

Oszd meg másokkal is!
Mustra