Az idei évadotok úgy indult A döntéssel, hogy felvettétek az első előadást. Mi volt az apropó?
Tenki Réka: Szeretnénk kiküldeni Edith Eva Egernek, hogy lássa, ez a könyvének egy méltó adaptálása. Remélem, sikerül.
Csányi Sándor: Korábban úgy volt, hogy hazajön Magyarországra, de most, hogy már 96 éves, nem ül repülőre, ezért kitaláltuk, hogy megvágjuk, összerakjuk, fényeljük és elküldjük neki. Úgy tudom, nem készült ebből a regényből színházi verzió, úgyhogy ez lesz az első, amit látni fog. Klassz lenne, ha tudnánk utána beszélni vele, vagy küldene videóüzenetet, amit le lehetne játszani a nézőknek.
Tenki Réka: Az Sanyi ötlete volt, hogy az előadás végén kérjük meg a nézőket, ha van üzenetük, azt mondják fel Evának, mi pedig azt is kiküldjük neki.
Először 2022. április 29-én játszottátok A döntést. Az azóta eltelt több mint két évben mi változott bennetek a darabbal kapcsolatban?
Csányi Sándor: Amikor az ember először csinál valamit, más, mint amikor 65-ödjére. Már egyszer elmondtam ezt a történetet, amit most fogok, de a házasság is nagyjából arról szól, hogy az ember ugyanazokat a történeteket hallgatja a másiktól éveken keresztül.
Tenki Réka: És a másik csendben marad, és végighallgatja.
Csányi Sándor: És csendben szenved. Ez a házasság. (nevet) De visszatérve a történetre… Egy faluban lakunk, itt próbáltuk A döntést. Mindenki nagyon helyes volt, kedves, segítőkész, csak ugye ennek a művelődési háznak van egy programja, és időnként a legnagyobb dráma közepén kopogtak, hogy „bocsánat, kisállatbörze lesz”, úgyhogy egy teremmel odébb kéne mennünk folytatni. Átmentünk, ott viszont egy fél óra múlva baba-mama torna kezdődött, végül az alagsor egy kis helyiségében találtunk helyet. Elképesztő érzés volt ilyen nomád körülmények közül egyszer csak eljutni a nagyszínpadra, ahol hatszázhatvan ember ül a nézőtéren.
Én ezt nagyon szerettem, az egésznek volt egy főiskolás fílingje.
Mert amúgy ahogyan halad előre az ember ebben a szakmában, egyre több luxust és egyre több kényelmet kap a színháztól. Van egy öltöző, egy öltöztető, kivasalja a próbaruhát, bekészíti a kelléket, a világosító beállítja a fényeket, minden arra szolgál, hogy neked csak a darabbal kelljen foglalkoznod. A döntésnél mindezt elengedtük, és úgy csináltuk, mint régen a főiskolán:
bejöttünk reggel a helyi művelődési házba, fölpakoltuk a székeket, a padot, átöltöztünk, és nem volt asszisztens, súgó, csak mi ketten Rékával.
Ettől lett pluszenergiája az egésznek, ez a lelkesedés, ez a kedv van az előadásban is, ami nem lenne ilyen, ha minden profin történik.
Tenki Réka: Bennem, szerintem a két év alatt semmi nem változott azon kívül, hogy ugyanúgy fontosnak tartom azt, amiről beszélünk. Ugyanúgy megérintenek azok a dolgok, mint amikor legelőször olvastam a könyvet. Ugyanúgy fontosnak tartom, hogy dolgozzak saját magamon is, hogy példaként legyen előttem Eva sorsa, hogy bármi történhet veled, az a te döntésed, mire hogy reagálsz. Teljesen mindegy, hogy mekkora a tragédia, te döntesz arról, hogyan éled a mindennapjaidat, ezt a kis időt, amit kaptál itt, a földön. Ezen mindennap dolgozni kell.
Videónkban hallhatod és láthatod is a színészházaspárral készült beszélgetést:
Úgy fogalmaztatok, hogy ez a darab különleges helyet foglal el a szívetekben. Miért?
Tenki Réka: Arra tanít, hogy élni kell, élni tudni kell, humorral, és értékelni azokat, akik körülötted maradtak az évek alatt. Még ha vinned is kell egy puttonyt a hátadon, mert a tragédiákat nem lehet lerakni, meg lehet tanulni velük együtt élni – ennek a mondanivalója, a hite és az akarása, remélem, mindenkire olyan hatással van, hogy úgy megy ki a színházból, hogy átértékeli az életét és beszélgetéseket fog kezdeményezni.
Csányi Sándor: Talán blaszfémia azt mondani egy holokauszt-történetre, hogy szórakoztató, de szórakoztatni nem csak úgy lehet, hogy nevetünk. Szórakoztató meghallgatni egy élettörténetet, ami tele van mélységekkel, tragédiával és tanulsággal, és
nagyon kikapcsol meghallgatni egy olyan történetet, ami a túlélésről szól, és aminek a végén viszont azt érzem, hogy az egészet áthatja egy nagy életigenlés.
Ha ez nem lenne, biztos, hogy nem csináltuk volna meg. Az nem jó, ha csak nyomasztjuk az embereket, hogy megmutatjuk nekik, mennyi szörnyűség van a világban.
Az a jó darab, az a jó történet, amivel legalább kettőt lehet mondani: azt, hogy van egy szörnyűség a világban, de dönthetsz úgy, hogy boldog leszel a pokol kellős közepén is.
Tenki Réka: Kell a megoldás egy darabban. Ha lesokkolnak, és ott maradok azzal az érzéssel, akkor el is tartom magamtól, nem tudok vele menni. Ha viszont megmutatja az ő példáján keresztül, hogy tudott ebből kijönni vagy küzdeni egész életén át, az számomra egy megoldás, egy üzenet, amivel tudok mit kezdeni.
Együtt egy mozifilmben is
Tenki Réka és Csányi Sándor november 21-től egy filmben is látható lesz együtt az eddigi legsikeresebb cseh mozi, a Futni mentem magyar feldolgozásában, Herendi Gábor rendezésében. A történet Veráról és férjéről szól, aki közösen teljesít egy bakancslistát. Épp már csak egy kihívás marad hátra, amikor a férj váratlanul meghal. Az asszony azonban elhatározza, hogy az utolsó kívánságot is végrehajtja, és lányaival váltóban lefutja a maratont. A gond csak az, hogy egyikük sincs felkészülve erre, ám Vera nagyon eltökélt. A főszereplő, a Nemzet Színésze, a Kossuth-díjas Udvaros Dorottya mellett napjaink legnépszerűbb színészei játszanak, köztük a színész házaspár, Lovas Rozi, Trill Beatrix, Bányai Kelemen Barna, Ember Márk, Csuja Imre, Schmied Zoltán, Gálffi László, Hevér Gábor, Trokán Péter és Góg Anikó. Csányi Sándor a Coming out óta, 11 éve nem szerepelt mozifilmben.
Változtatott a kapcsolatotokon a közös színpadi munka?
Csányi Sándor: Majdnem elváltunk. Ez változásnak számít? (nevet) Igazából nehéz, mert konfliktusos. Gondolj bele, hogy van egy ilyen remek fickó, mint én, aki mindenbe beleszól…
Tenki Réka: …nem az a baj, hogy beleszólsz, hanem az, hogy otthon is és itt is. Oké, hogy néha igazad van, de nem kell mindig.
Csányi Sándor: Azért az nem könnyű, hogy elmegyünk otthonról dolgozni oda, ahol én vagyok a rendező, és megmondom, hova állj, mire gondolj, milyen tempóban, majd hazamegyünk, és folytatom ugyanezt.
Tenki Réka: Milyen jó, hogy így kívülről látod magad!
Csányi Sándor: Hát, ez a művészet lényege! Jó, persze most viccelődünk, de rengeteg konfliktus van egy ilyenben, egyszerűen felborulnak az erőviszonyok. Tényleg beledumálok mindenbe, de Réka egy nagyon erős ember, aki tudja, hogy miben kell engedni, és miben nem. Volt persze nehézség meg feszültség, ami nem feltétlenül baj egy munkában, mert az belekerül az előadásba is. A kapcsolat szempontjából is jó, hiszen megint csak egy olyan nehézség, amit, ha le tudunk győzni, tovább tudunk menni.
Tenki Réka: A közös munka igazolta azt, hogy a konfliktusok nem azért vannak, mert két külön irányba, hanem azért, mert ugyanabba az irányba megyünk. Azt is megmutatta, hogy mennyire egyet gondolunk a színházról, és arról, hogy azt hogy akarjuk kifejezni. Számomra nagyon jó volt, hogy itt is beigazolódott, hogy
nekünk nem csak akkor van közös véleményünk, amikor valamit megnézünk együtt.
Csányi Sándor: Más egy normál élet, amikor mindenfélét kell csinálni, és más az, amikor – még, ha munka is –, négy órát nyerünk kettesben. Vannak, aki múzeumba járnak, vannak, akik közösen olvasnak, vagy elutaznak...
Tenki Réka: Mi is elutaztunk. Auschwitzba.
Csányi Sándor: Igen, mert a tábort nem lehet kihagyni. Van ott valami szörnyűséges energia, amilyen borzasztót én még soha nem éreztem. Nem vagyok spirituális ember, de az nem lehet, hogy egy pici helyen meghal több mint egymillió ember, és nem érzed magad iszonyatosan rosszul. Ennek az érzésnek muszáj átjárnia ahhoz, hogy tudd, mit élt át az az ember, akiről te a színpadon beszélsz.
Az nem lehet, hogy ne töltsünk ott előtte pár órát és ne dermedjünk le az ott tapasztaltaktól.
Van egy nagyon szép rész a történet végén: azt mondja Edith Eva Eger, miután visszatér Auschwitzba, hogy rájött, mi zavarta annyira. Hogy nincsenek madarak. És tényleg nincsenek, valószínűleg a rengeteg elégetett ember füstje miatt elkerülték. Van viszont lakópark.
Tenki Réka: Gyerekekkel és játszótérrel – az élet megy tovább. Ez még inkább megerősít abban, hogy muszáj elmondani a mostani generációnak, mi volt, hogy volt holokauszt, hogy ne történhessen meg még egyszer. Én hiszek abban, hogy egy színház tud ezzel teremteni és beszélgetéseket kezdeményezni.
Csányi Sándor: Nem hiszem, hogy a művészetnek van ilyen ereje, de én is azt gondolom, hogy minden ilyen pici részlettel föl lehet nyitni az emberek szemét. Rengeteg beszélnivaló van még erről.
Edith Eva Eger életének több fontos helyszínén is jártatok.
Csányi Sándor: Elmentünk Kassára is, aminek gyakorlatilag semmi értelme nem volt. Leginkább kettesben akartunk lenni egy kicsit. Sétáltunk a városban, de megnéztük Edith házát a Kossuth Lajos utcában.
Tenki Réka: És sétáltunk a Hernád folyó partján, ahogy Edith és Erik tette.
Csányi Sándor: Az, hogy ott voltunk, nem tesz hozzá az előadáshoz, de jólesett odamenni és körülnézni úgy, hogy ez a történet a mindennapjaink része.
Tenki Réka: Amikor először mentünk Auschwitzba, nem maradt időnk arra, hogy elmondjam az egész előadást a barakkban. Azzal még adósak vagyunk, úgyhogy oda még visszamegyünk.
Csányi Sándor: Félelmetes a barakk is, van ott is egy olyan energia, hogy máshogy szólal meg az a monológ, ha egyszer elmondtad ott, a helyszínen.
Tenki Réka: Meg ezzel kapcsolatban van egy olyan teljesen értelmetlen gondolat a fejemben, hogy
ezzel üzenhetünk, emléket állíthatunk nekik, hogy gondolunk rájuk, nincsenek elfeledve.
A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából készített interjúnkat itt olvashatod.
