Vulkanikus talajának, meleg éghajlatának és a Magdalena folyó közelségének köszönhetően a fővárostól, Bogotától több mint 160 kilométerre fekvő Armero a dél-amerikai ország legnagyobb gyapottermelő régiójának, valamint Tolima megye mezőgazdasági és gazdasági központjává vált. Az 1895-ben alapított, Fehér Városként is ismert településen virágzott az élet, lakóinak száma 1985-ben már elérte a 29 ezret.
Nem vették komolyan a tudósok figyelmeztetését
Ebben az évben a régiónak termékenyt talajt adó hatalmas, hóval borított vulkán, a Nevado del Ruiz kitöréssel fenyegetett. Noha a tudósok és nemzetközi megfigyelők több ízben is figyelmeztették a kolumbiai kormányt, hogy mielőbb fontos volna evakuálni a környező településeket, az ország vezetése – talán a Kolumbiát sújtó politikai és biztonsági katasztrófák miatt – nem tudta megfelelően közvetíteni a veszélyt a lakosság felé.
November 13-án este azonban megtörtént a vidék legnagyobb katasztrófája.
A végzetet hozó este
Aznap este a város polgármestere és a helyi lelkész is azzal nyugtatta az armeróiakat, hogy a vulkánból kiszálló füst és hamu ellenére is biztonságban vannak otthonaikban.
Este kilenc órakor azonban hatalmas erővel tört ki a Nevado del Ruiz, amely elképesztő sebességgel olvasztotta meg a csúcson található gleccsert.
Ez pedig egy vulkanikus iszapáradatot, úgynevezett lahart indított el, amely 60 kilométer/órás sebességgel zúdult le a hegyoldalon a Lagunilla folyó mentén egészen Armeróig.
A várost három egymást követő víz- és vulkanikus iszaphullám árasztotta el, amely percek alatt úgy 20 ezer embert nyelt el, de sokakat az otthonukban temetett maga alá. Az iszap oly sűrű volt, hogy a mentőalakulatok 12 órán át nem tudták megközelíteni a helyszínt, így
többen hiába élték túl a katasztrófát, az erejük nem bírta a hosszú ideig tartó megpróbáltatásokat.
A túlélők a kormányt okolták a tragédia miatt
A legtöbben a kormányt hibáztatták azért, amiért nem vették komolyan a tudósok figyelmeztetését, és az ország vezetőit sokan azzal vádolták, hogy el akarták kerülni a költséges óvintézkedéseket. Armero és a környező városok menekültjeinek ezrei ráadásul nem számíthattak és soha nem is kaptak semmiféle anyagi támogatást vagy kártérítést az államtól.
A következő évben, 1986-ban II. János Pál pápa is látogatást tett Armeróba és a közeli Lérida, valamint Guayabal menekülttáboraiba is. A legnagyobb katasztrófát átélő várost szent földnek nyilvánította, ahol tiszteletére egy imádkozó pápát ábrázoló szobrot is felállítottak.
Teljesen elhagyatott a katasztrófa sújtotta város
Ma a város teljesen elhagyatott, roskatag épületei köré fonta már magát a természet, a területet lassan visszahódítja a trópusi erdő. A főút mellett álló kórház máig felismerhető; azon a nagy sziklán pedig, amelyet a lahar sodort a városba,
az egykor ott élő családok nevei sorakoznak.
A felejthetetlen tragédia egyik áldozata különösen nagy figyelmet kapott a nemzetközi sajtótól: ő nem más volt, mint az a 14 éves lány, Omayra Sanchez, akit a vulkanikus iszap térdig eltemetett. Noha szabadulni nem tudott, halála előtt két napon át kegyelemmel beszélt és énekelt a mentőknek.
A kamasz nemzeti ikonná, Kolumbia állhatatosságának szimbólumává vált, aki tiszteletére egy emkékművet is állítottak halálának helyszínén.
Ha szeretnéd megismerni a hatvan éve lángoló bányászváros történetét is, ajánljuk figyelmedbe az erről szóló írásunkat is.
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
