Noha Quesnel Forks ma már csupán egy elfeledett falu Brit Columbia északi részén, valaha az aranyláz egyik legfontosabb központja volt. A területet 1859 nyarán európai és ázsiai aranybányászok fedezték fel, akik a Quesnel folyón utazva bukkantak az arannyal borított, gyönyörű völgyre. Miután aztán az aranyásók elárasztották a vidéket, a picinyke település virágzott: 1860 és 1862 között évente kétezer vagy még annál is több bányászt és úgy százfős lakosságot szolgált ki.
Virágzott az élet a maroknyi településen
A különleges terület aztán a környező aranybányák ellátótáborává vált. Fénykorában a városnak négy vegyesboltja, szállodái, hentesüzletei, piacai, gyógyszertárai, orvosai és egy órásmestere is volt. Ami pedig a lakosságot illeti, a bányászok sem voltak egyedül: a településen és környékén három őslakos közösséggel is osztoztak. Ám a már korábban is itt élő északi carriereknek, a déli shuswapoknak és a nyugati chilcotiniaknak nem volt természetes immunitásuk az odaérkezők vírusaival szemben, így amikor himlőjárvány tört ki, az őslakosok közül sokan meghaltak.
Multikulturális hely lett
Noha ez akkoriban nem ismert kifejezés volt, Quesnel Forks egy multikulturális település volt, ahol együtt éltek a hawaii bevándorlók, a zsidók, a felszabadított fekete rabszolgák, az európaiak és a kínai bányászok. Utóbbiak az első aranyásók nyomában érkeztek, akik
megőrizték mind saját nyelvüket, mind pedig hagyományaikat és kultúrájukat, ennek ellenére ritkán volt ellenségeskedés a csoportok között.
Nem ritkán dolgoztak naponta 12-14 órát, szabadidejükben pedig szerencsejátékoztak, dominóztak és rizsbort ittak.
Így ürült ki Quesnel Forks
1875-re, amikor végeztek a Quesneltől Barkerville-ig vezető Cariboo szekérút építésével, Quesnel Forks lassú hanyatlásnak indult. Ennek oka nem más volt, minthogy Barkerville vált a Cariboo aranymezők fő központjává.
Tíz évvel később The Forksnak már csak körülbelül 200 lakosa volt, szinte mind kínaiak.
Nem túlzás azt állítani, hogy az 1930-as években Quesnel Forks a végét járta: mindössze körülbelül 30 ember maradt a településen. Néhány bányász egészen 1942-ig kitartott, ekkor azonban a szövetségi kormány törvényt hozott arról, hogy
az aranybányák nem alkalmazhatnak katonai szolgálatra alkalmas férfiakat.
Emiatt jelentősen lecsökkent aztán a területen élő bányászok száma, és már tényleg csupán néhányan maradtak. Aztán jött a második világháború, amely után csak nagyon kevesen tértek vissza.
1954-ben a településnek már csak egyetlen lakója maradt.
Titokzatossá lett az egykori nyüzsgő település
Quesnel Forksban ezután megállt az élet, a legutolsó lakosának halálával megszűnt létezni a település. Nem olyan sokára azonban a fosztogatók felfedezték maguknak a területet, akik szó szerint kiürítették az épületeket, vittek minden mozdíthatót, és hatalmas károkat okoztak a falakon belül és kívül is.
A betolakodók még a temető sírjait is feltúrták a testtel elhantolt értékek után kutatva.
Temető is őrzi a régmúlt emlékeit
Egy temetőtársaságnak és az önkénteseknek, valamint az állami örökségvédelmi támogatásoknak hála, helyreállították Quesnel Forks megmaradt épületeit. Volt, amelyeket csak megerősítettek, de szép számmal akadtak olyanok is, amelyeket újjáépítettek vagy épp elmozdítottak az erodáló folyóparttól. Ezért, aki arra jár, visszarepülhet az időben egy évszázadot, és elképzelheti, milyen volt az aranytermő vidék a több ezer lakójával.
Ha szeretnéd megismerni a világ legérintetlenebb szellemvárosát, amely ugyancsak az aranya miatt lett híres, olvasd el a Bodie-ról szóló írásunkat is!
Megjelent az új Dívány-könyv!
A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés
