Amikor elpusztíthatatlan állatokról van szó, a legtöbb embernek általában a csótányok jutnak az eszébe. Vagy esetleg a túrázók kínzója, a szarvaslégy (bizonyos tájakon tehénkullancs néven ismerik). Ezeket az ízeltlábúakat valóban nem könnyű elpusztítani – a szarvaslegyet például hiába csapja le az ember, ilyen módszerrel szinte lehetetlen megölni –, ám ez csak azt mutatja, hogy a fizikai behatásnak ellenállóak. Az élőlényekre azonban más veszélyek is leselkednek, és a környezetük drasztikus megváltozásával csak a legszívósabbaknak sikerül megbirkózniuk. Íme négy állatcsoport, amely évmilliók minden viszontagságát túlélte.
Ezek voltak a legnagyobb természeti katasztrófák
Több száz millió évvel ezelőtt a Föld egészen máshogy nézett ki. Még a későbbi szuperkontinens, Pangea sem létezett, a Föld jelentős részét óceán borította. 450 millió évvel ezelőtt a szárazföldön lényegében még nem volt élet – az algák voltak az egyetlen többsejtű növények –, ám a vízben már rendkívül színes volt az élővilág, ekkor alakultak ki például az első korallzátonyok. Az akkoriban az óceánt benépesítő állatok 85 százaléka azonban ma már nem létezik: nagyjából 443 millió évvel ezelőtt ugyanis bekövetkezett a Föld történetének első úgynevezett kihalási eseménye. Az ordovícium földtörténeti időszak végén egy rövid, ám intenzív jégkorszak volt ezért a felelős, amelynek hatására drasztikusan csökkent az óceán vizének hőmérséklete.
A következő tömegkihalás 359-375 millió évvel ezelőtt történt, a devon földtörténeti időszak végén: ennek okában nem teljes a tudományos konszenzus, ám a legtöbb kutató azt gyanítja, hogy – vulkánkitörések és globális hőmérséklet-csökkenés mellett – a növények elterjedése komoly szerepet játszhatott kialakulásában. Ennek hatására ugyanis csökkent az elérhető tápanyag mennyisége és az óceán vizének oxigéntartalma. Ez a kihalási esemény elsősorban az óceán élővilágát érintette.
A perm és a triász földtörténeti időszakok határán, 252 millió éve következett be a földtörténet legsúlyosabb tömegkihalása, amely során a tengeri élőlények 96, a szárazföldieknek pedig 70 százaléka eltűnt.
Oka egy hatalmas vulkánkitörés volt a mai Szibéria területén (ekkor már majdnem 100 millió éve kialakult a Pangea szuperkontinens), melynek hatására hatalmas mennyiségű üvegházhatású gáz került a légtérbe. Ez globális felmelegedést, az óceánok vizének elsavasodását és oxigénhiányossá válását okozta.
A negyedik katasztrófát is vulkáni aktivitás okozta – ekkor szakadt szét a Pangea szuperkontinens a triász és a jura kor határán, nagyjából 201 millió évvel ezelőtt. A Föld klímájának nagymértékű változását, a savasabb óceánokat és a szénkörforgás felborulását a tengeri élőlények fele nem tudta elviselni.
A leghíresebb tömegkihalás minden bizonnyal a kréta kor végi, amely 66 millió évvel ezelőtt történt – ekkor tűntek el a dinoszauruszok. Rajtuk kívül azonban a fajok 75 százaléka is elpusztult, amikor egy hatalmas aszteroida csapódott be a Yucatán-félszigetbe, klímaváltozást, jégkorszakot és elsötétülő eget – a felszínre jutó napfény csökkenését – okozva.
Akik minden természeti katasztrófát túléltek
Néhány élőlény azonban kiirthatatlannak bizonyult – mind az öt nagy kihalási eseményt túlélte. Ilyenek például a tőrfarkú rákfélék, amelyek 450 millió év alatt nem sokat változtak. Valószínűleg azért, mert így is nagy túlélők: kemény páncéljuk remek védelmet biztosít mind a környezettel, mind a ragadozókkal szemben, egyszerű fizikai felépítésüknél fogva pedig jó alkalmazkodók. Ezt mutatja, hogy sekély vízben ugyanúgy megélnek, mint az óceán mélységeiben – vagyis nemcsak a víznyomás, de a hőmérséklet változásait is elviselik.
2. A nautiluszok
A nautiluszok 500 millió éve élnek a Földön. Ők nem az alkalmazkodás mesterei, hanem olyan élőhelyet választottak maguknak, amely meglehetősen stabil: az óceán mélyét. A nagy kihalási eseményeket előidéző környezeti változások ugyanis sokkal kevésbé hatottak az óceánok mélyére, mint a sekélyebb területekre. Változatos táplálkozási szokásaik is segítették túlélésüket: apró halakat, rákokat és szükség esetén elhullott élőlényeket is elfogyasztanak
3. A bojtosúszójúhal-alakúak
A bojtosúszójúhal-alakúak rendjébe tartozó fajok több mint 400 millió éve alkalmazkodnak a legkülönfélébb tengeri körülményekhez. Ráadásul a mélyben is jól érzik magukat, ami segíthette őket abban, hogy túléljék a természeti katasztrófákat – ha a felszínhez közelebbi egyedek el is pusztultak, a mélyben a rend túl tudott élni.
Talán kevesen gondolnák, de a mai cápák elődei több mint 400 millió éve léteznek. A tömegkihalásokat több sajátosságuknak köszönhetően élhették túl. Rendkívül sokféle módon táplálkoznak: nemcsak félelmetes vadászok, de egyes fajok a vízből szűrik ki a táplálékot. Ennek köszönhetően jól tudtak alkalmazkodni az elérhető táplálék megváltozására. Az is segítette őket az idők során, hogy csontvázuk porcos, ami könnyebb és sokkal ellenállóbb a csontnál. Ráadásul a porcok révén kevesebb energiabefektetéssel is rendkívül gyorsan tudtak mozogni a vízben – ezért is olyan híresen hatékony ragadozók.
Egyes állatok kihalásának voltak jótékony hatásai is. Így terjedhetett például el a szőlő.
