Óriási változás a szlovák közértekben, ez átírhatja a bevásárlóturizmust

szlovak vasarlas
Olvasási idő kb. 2 perc

Az alapvető élelmiszerek áfája 5 százalékra csökken Szlovákiában a jövő évtől, míg a többié 19 százalék lesz. Azt gondolhatnánk, ettől vásárlás közben még többet spórolunk, de ez nem ilyen egyszerű, sőt.

Megszorító intézkedéseket léptetnek életbe életbe északi szomszédunknál, az áfa más termékek esetében 23 százalékra is nőhet, ami a jelenlegi, kevés kivételtől eltekintve 20 százalékos átlaghoz képest jelentős ugrás. Az élelmiszereknél 19, alapélelmiszerek esetében 5 százalék lesz ugyanakkor csak mértéke, ami nagyon jól hangzik, de a valóság árnyaltabb – írja a Parameter.sk.

Egyrészt az alapvető élelmiszerek listája szűkebb annál, mint amit a legtöbben alapvető élelmiszernek tartanának. A következők kerültek fel rá:

  • halfilé vagy halhús mélyhűtötten, kizárólag édesvízi halakból
  • élő hal
  • friss vagy hűtött burgonya
  • baromfihús és annak fogyasztható belsősége frissen vagy mélyhűtötten
  • káposzta, karfiol, kalarábé, kelkáposzta és más keresztesvirágúak, frissen vagy fagyasztva
A szlovákiai bevásárlásoknál másként működik majd a matek
A szlovákiai bevásárlásoknál másként működik majd a matekStefan Sutka / Getty Images Hungary
  • kenyér, édes pékáru, kalács, száraz keksz és egyéb pékáruk
  • hagymafélék
  • disznóhús frissen vagy fagyasztva
  • méz
  • bárány vagy kecskehús frissen vagy mélyhűtötten
  • uborka, alma, körte, birsalma
  • marhahús frissen vagy fagyasztva
  • író, tejföl, kefir, tej, sajt, túró
  • friss saláta
  • paradicsom és egyéb zöldségek
  • vaj
  • hüvelyesek
  • nyúlhús
  • gyümölcs- és zöldséglevek.

Nem került tehát a burgonyán kívül például semmilyen köret a listára, de hiányzik onnan a tojás vagy akár a liszt is.

A szlovákiai bevásárlás bonyolultabb lesz

Az árcsökkenés a kiemelt termékek esetében sem lesz azonnali, és amennyiben a beszállítók költségei nőnek, az azt eredményezi, hogy

az árak az alacsonyabb áfa ellenére is meg fognak ugrani.

Tomáš Boháček elemző szerint korábbi tapasztalatok is azt sugallják, hogy az alacsonyabb áfa jelentette elméleti árelőnyt a kereskedők árrése hamar eltünteti.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?

Érdekességek