A Guinness-rekordok Könyve szerint Shizuokában található a világ legkisebb parkja, amely mindössze 0,24 négyzetméter. Kis mérete ellenére áll itt egy fából készült ülőke, melyet egy kő támaszt meg, valamint egy aprócska bokor is.
Talpalatnyi nagyságú a világ legkisebb parkja
A park messziről szemlélve könnyen összetéveszthető egy gondosan ápolt bonszajjal, amely ékes példája a japán kertművészetnek. Ez az érdekes, talpalatnyi méretű zöld sziget a Nagaizumi Városháza közelében található, Tokiótól mintegy 110 kilométerre délnyugatra.

A Guinness-rekordok nyilvántartása szerint korábban az Oregon állambeli portlandi Mill Ends Park volt hivatalosan a világ legkisebbje, amely egy forgalmas útkereszteződés közepén, egy alig 0,3 négyzetméteres területen található. A japán park elkészítőjét ez az aprócska kert inspirálta arra, hogy egy még kisebb parkot hozzon létre, és hivatalosan is átvegye az amerikaiaktól a megtisztelő címet.
Bár a helyiek már a mini liget megalkotása, vagyis 1988 óta a világ legkisebbjeként tekintettek rá, ám hivatalosan csaknem harminc év múlva nevezték rekordernek.
A Guinness-cím megszerzését Shizuoka város okleveles földmérője által végzett mérés igazolta. A japán közösség örömmel fogadta az elismerést. A város vezetésének eltökélt szándéka az aprócska part fenntartása, és azt remélik, hogy büszkeségük a közösségi médiában is nagyobb figyelmet kap majd.
Bár ma még az 1014 méteres Kékes a csúcstartó hazánkban, az évente növekvő Bükk túlszárnyalhatja. Cikkünkből megtudhatod, hogy pontosan hol formálja a természet Magyarország legmagasabb pontját.

Van az országban egy hegy, amely évente több centit nő, így elkerülhetetlenül magasabb lesz majd a jelenlegi csúcstartónál.
Tovább olvasom
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés