A halhatalanság érdekében mérgezte magát a kínai császár

kinai-csaszar 4
Olvasási idő kb. 4 perc

A kínai uralkodóknak rögeszméjük volt, hogy halhatatlanná akartak válni. Az első kínai császár, Csin Si Huang-ti vesztét éppen ez okozhatta: úgy tartják, higanymérgezésben halt meg.

Ying Zheng, Kína első császára azt hirdette, hogy dinasztiája „10 ezer generáción át” fog tartani. Ying Zheng i. e. 259-ben született, 38 évesen nyilvánította magát Csin Si Huang-tinek (Qin Shi Huang), azaz a Qin-dinasztia első császárának, szeretett volna minél tovább élni. Az uralkodásának idejére datált, kétezer éves szövegek elemzése felfedi, hogy megszállottan kutatott egy elixír után, amely örök életet biztosítana számára.

A szóban forgó dokumentumok egy körülbelül 36 ezer darabos fatáblasorozat részét képezik, melyeket ősi kalligráfiával írtak, és amelyeket 2002-ben találtak meg egy elhagyott kútban. Ezek a fatáblák, amelyeket az ókori Kínában gyakran használtak íráshoz, i. e. 259-től i. e. 210-ig datálhatók, amely átfedésben van a császár uralkodásának időszakával.

Csin Si Huang-ti i. e. 221-ben egyesítette Kínát, és egészen i. e. 210-ig szilárdan tartotta kezében a hatalmat.

A halhatatlanság elixírét kereste a kínai császár
A halhatatlanság elixírét kereste a kínai császárRoger Viollet Collection / Getty Images Hungary

Csin Si Huang-ti a fatáblák szerint elrendelte, hogy az alattvalói keressék meg az örök élet elixírjét, ám a helyi kormányzatok nem tudták felfedni a halhatatlanság titkát. A dokumentumok szerint egy Duxiang nevű város arról számolt be a császárnak, hogy a lakói még nem találták meg az életelixírt, míg egy másik város a mai kelet-kínai Shandong tartományban egy helyi hegyről származó gyógynövényt kínált fel.

Méreggel próbált halhatatlan lenni a kínai császár

Kínában több császár, nemes és tisztviselő is megpróbálta meghosszabbítani az életét elixírek szedésével, amelyeket a kínai alkimisták kevertek. Több alapanyagaként is egy gyönyörű, vörös színű ásványt, cinóbert alkalmaztak, amelyet kozmetikumokhoz, színezett textilekhez és dísztárgyakhoz is felhasználtak. Ez azonban valójában nem más, mint az erősen mérgező higany-szulfid. Az örök élet elixírjei különböző időszakokban tartalmaztak még aranyat, ólmot, arzént és számos egyéb mérgező anyagot.

Így történt tehát, hogy a kínai császárok mérgező főzeteket ittak és/vagy tablettákat szedtek. Csin Si Huang-ti is cinóbert fogyasztott annak a reményében, hogy ezzel meghosszabbíthatja az életét. A feltételezett „gyógymódja” valószínűleg hozzájárulhatott ahhoz, hogy 49 éves korában meghalt.

De nem ő volt az egyetlen császár, aki ily különös módon próbálta elérni a halhatatlanságot.

Ehhez fontos azonban azt is tudni, hogy az elixírmérgezés miatti császári halálesetek igazán a Tang-dinasztia idején kezdtek gyakorivá válni. Muzong (820–824) és Xuanzong császár (846–859) meghaltak, mások pedig cselekvésképtelenné váltak.

Az utolsó császár, aki ilyen módon halt meg, Jung-cseng volt, aki 1735-ben hunyt el.

Csin Si Huang-ti terrakotta hadsereget építtetett a sírjához
Csin Si Huang-ti terrakotta hadsereget építtetett a sírjáhozSteve Allen/science Photo Librar / Getty Images Hungary

Hatalmas sírhelyet emeltetett magának

Ha nem élhetett örökké, Csin Si Huang-ti legalább arról gondoskodni akart, hogy a túlvilágon megfelelő helye legyen. Sírhelyéül egy hatalmas föld alatti mauzóleumot építtetett, amelyet soha nem tártak fel, bár a sírdomb közelében az 1970-es években felfedezték a híres agyaghadsereget, azaz a terrakotta hadsereg 8 ezer kerámiakatonáját és -lovát.

Ősi írások szerint a föld alatti palotának éjszakai égboltot mintázó mennyezete volt, amely csillagjait gyöngyök adták, a rajta található folyók pedig higanyból készültek. Nem egyértelmű, hogy ezek a feljegyzések mennyire túloznak, bár a sír környékén vett talajminták magas szintű higanyszennyezést mutattak ki. A mai becslések szerint 100 tonnát vagy annál is több higanyt juttattak a sírkamrába.

Egyes kultúrákban a nők extrém módon változtatták meg a külsejüket – például Kínában.

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek