katolikus egyház botrány

Az egyházi botrányokat már szinte annak fennállása óta számon lehet tartani. Ugyanis az egyházi személyek is csupán emberek, szent hivatásukat nem mindig kíséri szent viselkedés is. Az irigység, hatalomvágy, szexuális étvágy és egyéb gyarló, emberi tulajdonságok bennük is megjelennek időről időre.

Menjünk vissza egészen Kr. u. 853-ig az időben, és egy olyan megbotránkoztató eseményt fogunk találni a katolikus egyház történetében, amelyet leginkább az súlyosbított az idő előrehaladtával, hogy a felelősségvállalás helyett megpróbálták inkább eltussolni a dolgokat.

A női pápa, akiről az egyház nem akar vallani

Krisztus után 853-ban járunk, VIII. János pápa idejében. Na de itt a bökkenő, ugyanis, a 16. század óta tudjuk biztosan, hogy ő valójában egy nő volt.

Johanna, aki Németországban született angol szülők gyermekeként, úgy ítélte meg, hogy sokkal könnyebben boldogulna férfiként, így aztán Johannes Anglicus néven belépett a bencés rendbe. Mivel szerzetesi csuhája tökéletesen elfedte női idomait, így minden gyanú nélkül élhette az életét férfiként.

A javára is vált döntése, sikeresen lépkedett felfelé az egyházi ranglétrán, meg sem állt a pápai címig. Lebukására pápaságának harmadik évében került sor, amikor is egy körmenetben rosszul lett, és összeesett. Kiderült, vajúdási fájdalmak gyötörték, és végül a menet közepén hozta világra gyermekét.

Tudni kell, hogy a katolikus egyház a mai napig tagadja Johanna pápa létezését, és mindössze a protestáns egyház gúnyos legendájának tartja, amit a reformáció idején találtak ki, hogy népszerűbbnek tüntessék fel magukat, az ellenfelet lejáratva.

A hullazsinat botrányos esete

A hálátlan pápa története öt évet ölel fel. Formosus portói püspököt 891-ben választották meg szentatyává, azonban tisztségét csupán 896-ig élvezhette.

A püspök sok gazság után tudta megkaparintani a pápai címet, amikben spalatói szövetségesei is segítették. A probléma azután kezdődött, hogy hatalomra jutott, ugyanis semmilyen módon nem hálálta meg szövetségesei segítségét, sőt, összeállt ellenségükkel, Arnulf német királlyal.

A spalatóiak haragjukban bosszút forraltak, és a pápa háta mögött hatalomra segítették VI. István szentatyát. Miután 896-ban Formosus meghalt, és VI. István a helyébe lépett, a spalatóiak kilenc hónapon keresztül erősködtek, hogy az egykori portói püspök hamisan esküdött, így meg kell büntetni.

Így történt, hogy a már hónapok óta aszalódó hullát kiásták, és bíróság elé állították. Volt ott minden, mint minden szabályos eljárás során: vádbeszéd, védőbeszéd, kérdéseket is intéztek a (halott) vádlotthoz, sőt, arra is felszólították, hogy védje meg magát. Tekintve, hogy a vádlott nem volt olyan állapotban, hogy megvédje magát, bűnösnek ítélték, megcsonkították, és szenteletlen földbe temették. Mindezeket követően VI. István pápa nyugtalan volt, így elrendelte, ássák ki ismét a holttestet, és dobják inkább a folyóba.

Amikor nem az egyház volt a főkolompos: az 1951-es botrány

Rákosi idején is találunk meglepő vallási botrányt, bár nem épp olyan formában, mint az előzőek esetében. 1951-ben ugyanis az egyházi személyek gyakorlatilag elszenvedői voltak a korabeli sajtómunkatársak botrányos viselkedésének.

1951-ben a kommunista államhatalom évek óta tartó támadásai által megtörve hűségesküt tett a Katolikus Püspöki Kar. Ezt követően átvonultak egy terembe, ahol fogadást rendeztek számukra. Ennek ellenére állítólag egy püspök sem tudott hozzáférni a finom falatokhoz, ugyanis a tudósítani érkezett sajtósok körbevették az asztalokat.

Egyes források szerint „a süteményt és a tortát megállás nélkül ették”. De az italokat sem hagyták kárba veszni, nyakalták a likőröket, ameddig tudták.

A sajtó viselkedése nagy felháborodást keltett a szervező Elnöki Tanács Hivatalának személyzetében és a jelenlévő ÁVH-s munkatársban egyaránt. Két nappal az eseményt követően megírták feljelentésüket Rákosi Mátyás pártfőtitkár részére, amelyben részletezték a történteket.

Az esetet kivizsgálták, majd elítélték, és már előre nevelő hatású büntetést helyeztek kilátásba. Ekkor azonban nagy fordulat következett, ugyanis a gyanúsított sajtósok közül végül egyre sem tudták rábizonyítani tettüket. Három hónappal az eset után derült fény az igazságra, miszerint két technikai munkatárs viselkedése okozta a felháborodást, miután vállalhatatlan állapotúra itták magukat.

Végül mindkettőjüket fegyelmi tárgyalásra küldték, és pénzbüntetést szabtak ki rájuk.

A kiszivárogtatási botrány 2012-ben

Míg Ferenc pápa a papi pedofília ellen hirdetett átfogó harcot a 2010-es évek végén, gyökeres fordulatot hozva az 1962-es bíborosi dokumentumhoz képest, amely még az ilyen ügyekkel kapcsolatos titoktartást írta elő, utódja, XVI. Benedek pénzügyi vonalon volt kénytelen komoly vádakkal szembenézni.

Az utóbbi évek egyik legnagyobb vatikáni botránya 2012-ben robbant ki, amikor XVI. Benedek pápa komornyikja, Paolo Gabriele iratokat lopott el, és szivárogtatta ki egy újságírónak. Gabrielét börtönbüntetésre ítélték, a pápa meglátogatta, és megbocsátott neki. Az iratok alapján a korrupció, a pénzügyi átláthatatlanság és a hatalommal való visszaélés vádjával kellett megküzdenie a Vatikánnak, talán ez a több hónapos küzdelem is (és persze az életkora, hiszen 85 éves elmúlt már ekkor) közrejátszott abban, hogy Benedek végül 2013. február 28-án lemondott, és 2022-es haláláig emeritus pápaként élt.

Az üggyel, amelyet egyébként VatiLeaksként emlegetnek, tévéműsor és botránykönyv is foglalkozott Olaszországban. Benedek az iratok kiszivárgása következtében a sajtóban megjelenteket túlzónak és fölöslegesnek nevezte, szerinte olyan képet próbáltak festeni a Szentszékről, amely messze esik a valóságtól.

Ha érdekelnek a történelmi botrányok, ezt a cikkünket se hagyd ki!