Az talán nem titok, hogy az uralkodócsaládok a történelem során leginkább egymással kötöttek házasságot, ezek pedig sokszor elrendezettek voltak, így a felek nem is ismerték egymást. Manapság ez már náluk is másként van, de a korábbi szokások miatt elmondható, hogy az uralkodócsaládok így vagy úgy, de Európában nagyjából mind kapcsolatba hozhatók egymással.
Nincs ez másként a brit királyi családdal sem, a genealógiai (származástani) feljegyzések szerint III. Károly király III. Vlad havasalföldi fejedelem, azaz a Drakula grófot ihlető történelmi személy leszármazottja lehet. Iain Moncreiffe 1982-es könyvében, a Royal Highnessben visszavezeti a családfát a jelenlegi brit uralkodó üknagyanyján, Mária királynén (V. György feleségén) keresztül egészen IV. Vladig, a hírhedt uralkodó féltestvéréig.
Drakula rokona a brit királyi családban
Nézzük először röviden, hogy ki volt Drakula. 1448-ban III. Vlad igényt tartott a mai Románia területén lévő Havasalföld trónjára. Hírnevét elképesztően kegyetlen bánásmódjával alapozta meg, amelyet ellenségeivel szemben tanúsított. Arról vált híressé, hogy ellenfeleit karóba húzta, így kapta meg a „Karóbahúzó Vlad” nevet. A tudósok szerint Bram Stoker őt használta inspirációként hírhedt karaktere, regényhőse, Drakula gróf megalkotásához.
Károly ük-ük-ük-nagyanyja – édesanyja és édesapja révén – Viktória királynő volt, akit gyakran neveztek „Európa nagyanyjának” amiatt, hogy a gyermekeit a kontinens uralkodó családjaiba házasította. A havasalföldi kapcsolatot Mária királynéhez köthetjük, aki Viktória unokájának, V. György királynak volt a felesége.
Teck Mária német nemesi családba született, szülei Teck Ferenc herceg és Mária Adelheid cambridge-i hercegnő voltak. (Keresztanyja pedig Viktória királynő.) Ferenc apja, Württembergi Sándor herceg, azzal, hogy egy nem királyi származású nőt, Rhédey Klaudiát vette feleségül, akár a hercegséget is elveszíthette volna. Klaudia grófi családban született egy kastélyban, amely évszázadok során hol magyar, hol oszmán, hol román területen helyezkedett el. Rhédey Klaudia családfája öt generációval visszavezethető III. Vlad ük-ük-ük-ük-unokáiig, és összeházasodtak egymással. Ők a havasalföldi fejedelem testvérének és fiának – IV. Vladnak és I. Mihnea havasalföldi fejedelemnek – a leszármazottai voltak.
1998-ban Károly, akkor még hercegként, megtudta, hogy üknagyanyján keresztül vér szerinti rokona III. Vladnak, azaz Drakulának. A családfát végigkövetve 16 generációnyi távolság van a kegyetlen uralkodó és a brit király között. Károly valójában nagyon büszke a származására, és gyakran népszerűsíti Erdélyt turisztikai célpontként, még egy promóciós videóban is szerepelt. Annyira aktív ebben a munkában, hogy tiszteletbeli címet is kapott: „Erdély hercege,” mondván, Erdély „a vérében van.” Emellett több ingatlant is birtokol a romániai régióban, és rendszeresen ott tölti a szabadságait.
2023 nyarán Károly király így nyilatkozott:
„Megtanultam szeretni Romániát – a kultúráját és a művészetét, az örökségét és a történelmét, a lenyűgöző tájait és felbecsülhetetlen értékű biodiverzitását. Románia megőrizte ősi erdeiben, érintetlen vidékein és néhány figyelemre méltó fenntartható gazdálkodási példájában a természet páratlan gazdagságát.”
Károly király vámpír?
Több se kellett az összeesküvés-hívőknek, azonnal terjedni kezdet az elmélet: Károly király maga is vámpír. Ezt erősíti egy porfíria nevű rendellenesség, amely gyakori a királyi családban. Ez a betegség súlyos vasanyagcsere-zavarnak számít, és – nem meglepő módon – a „vámpírok betegsége” becenevet kapta. A porfíriában szenvedők rendkívüli fényérzékenységet tapasztalnak, és a bőrükön hólyagok képződnek napfény hatására, ami eszünkbe juttathatja a napon elégő vérszívókat.
Természetesen nincs arra semmiféle bizonyíték, hogy Károly király titokban vérrel táplálkozna, és egy koporsóban aludna, de azokat, akik hisznek ebben az összeesküvés-elméletben, nem lehet az ellenkezőjéről meggyőzni.
Ha szeretnél többet megtudni III. Vladról, olvasd el az alábbi cikkünket.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés