Magyarországon eddig nagyjából 1000 boszorkányper lett utólag feltárva a történészek által. Köztük talán a leghírhedtebb eset az 1728-as szegedi boszorkányégetés. A ma Boszorkányszigetnek nevezett területen 6 nőt és 6 férfit égettek meg boszorkányságuk okán. Az utolsó hazai áldozata boszorkánypernek egy 1762-ben Nagybányán pallos által lefejezett asszony volt, ám világszerte korántsem ért még véget napjainkra sem a "boszorkányok üldözése". A kora újkori Európa boszorkányhiteire szakosodott német történész, Wolfgang Behringer szerint csak 1960 és 2000 között Tanzániában, ahol napjainkban is hisznek a boszorkányság létezésében, mintegy 40 000 ember halálát követelték efféle perek.
Az első egyben tipikus boszorkányper is volt
A gonosz mostohák traumatizáló bánásmódja komoly nyomokat hagyott történelmileg is a néplélekben. Nem véletlen, hogy a mesékben is visszatérő motívum a sok piszkoskodás és ármány, amit a féltékeny anyapótlékok képesek elkövetni fogadott gyermekükkel szemben. Nem csoda, hogy olykor, ha tehették, a bántalmazott gyerekek is visszavágtak.
Ez történhetett, például 1324-ben Alice Kytelerrel, akinek a történetével kapcsolatban az egyetlen pozitívum, amit megemlíthetünk, hogy a kutatók számára igen értékes módon jól dokumentáltnak számít az európai boszorkányperek között, és így megfigyelhetőek a későbbiekben is megjelenő sajátosságok.
Esetében is, mint későbbiekben a boszorkányperekben általában, elegendő volt ugyanis hangot adni a gyanúnak, megvádolni a kiszemelt áldozatot, és a koncepciós per már kezdetét is vette. Ez előbb állt gyötrő, kreatív módon kifundált testi kínok sorából, mint a valóság feltárására irányuló, az ártatlanságot feltételező kérdések halmazából.
Alice hozta azokat a boszorkányperes sztereotípiákat, amelyek később, a masszív, tömeges üldözés során is jellemezték a jelenséget: az áldozat itt is, mint később az összes boszorkányper 80%-ánál, nő volt, méghozzá egyedülálló: hajadon vagy özvegy. Ezek a nők jellemzően nem álltak semmilyen férfi védelme alatt, és könnyű prédává váltak, nem beszélve arról, hogy az abban a korban alacsonyabb rendű és mindenféle szeszélyre, sőt mágiára képes és hajlamos gyengébbik nem közül kerültek ki.
A boszorkányperek vádlottjai főleg nők voltak, kivéve az oroszoknál
Bár a boszorkánysággal vádló tömegek sosem voltak finnyásak ezen a téren. Noha a boszorkányperek célkeresztjében java részt nőket kiáltottak ki boszorkánynak, azért az áldozatok között akadtak bőven gyerekek, sőt még állatok is. Az oroszoknál pedig egyedülálló módon a nőknél is többen voltak a férfiak.
Kapóra is jött a lehetőség az emberiségnek, hogy felgyülemlett frusztrációját könnyen levezethesse felebarátain. Ez egyeseknek talán hozott is némi beteges és kéjes kielégülést, de csak addig, amíg őt is célba nem vette egy megsértett szomszéd, egy elégedetlen vevő, egy féltékeny szerető vagy egy bal lábbal felkelt távoli ismerős.
Ugyan a természetfeletti erőkkel rendelkezőktől már az ókori embert is rettegés fogta el, a klasszikus boszorkányüldözések műfaja az 1300-as években még nem bontakozott igazán ki. Ez majd csak a katolicizmus erőszakos terjesztésével, például az inkvizíció hathatós munkájának térhódításával tör igazán előre. Virágkorát csak a 15. században kezdte élni, ezért is számíthat bizonyos értelemben Alice Kyteler esete az elsőnek az 1300-as évek első harmadából.
Ez nemcsak az egyik első volt az európai boszorkányperek később hosszúra nyúló sorából, de egyben egy kivételesen jól dokumentált eset is, mely ráadásul egyesítette magában a későbbi perek jellemző karakterisztikáinak számos elemét. Esetében is egy özvegy asszony lett az őt rossz szemmel nézők áldozata, de hogy itt kinek mennyiben volt igaza, az valószínűleg már sohasem fog minden kétséget eloszlatóan kiderülni.
Alice Kyteler pere: a szobalány lett az első áldozat
Alice maga is egy tehetős kereskedő családjával telepedett le az Írország területén lévő Kilkenny városában, de vagyonát sikeresen még tovább gyarapította azzal, hogy négy alkalommal ment férjhez, s mindannyiszor özvegyült is meg rövid időn belül. Mostohagyerekei azonban egy idő után szándékosságot véltek felfedezni a nőt egyre módosabbá tevő halálesetekben, s megvádolták az asszonyt. Egy egyedülálló, védtelen nő, aki ráadásul egyre gazdagabb, tehát sok irigy ember szemét csípi. Még ha nem is lengik körül létét mostohagyerekeket árván hagyó halálesetek már önmagában kimerítenek sokat a jellegzetes tartalmi elemek közül, melyek könnyen torkolltak boszorkányperbe.
Alice korai esetéről pedig azért is maradt fenn annyi dokumentum, mert még egy klisét kielégített. Ez pedig az egyházi és a civil városi hatalom összefeszülésének alaptézise volt. Az egyház képviselője éhes volt, mindenképpen áldozatot akart. A városvezetés viszont, és nemcsak az igazságszolgáltatás szabályos lépcsőfokainak betartatása miatt, hanem inkább saját jogkörének fitogtatása végett kevésbé volt vehemens és beleegyező az egyház sürgető arroganciájába. Az esetnek ebből az aspektusából ha Alice nem is profitált, az utókor talán igen, hiszen ezáltal könnyen megismerhető volt egy ilyen per felépülése és a hozzá vezető lélektani út.
A végkifejlet azonban már eléggé atipikus a későbbi esetekhez képest. Alice ugyanis nem esett kegyetlen kínzások áldozatául, nem tört vagy halt bele a fizikai vallatásba. Helyette szövetségeseinek hála Angliába menekült, ahol a hatóságoknak és a történelmi feljegyzéseknek is kikerült a látószögéből. Ő tehát megúszta, de szobalányának, Petronillának annál rosszabb sorsa lett. Neki jutott a tipikus szerep, ő volt az, akit addig kínoztak, míg azt a bűnt is be nem vallotta, amelyet soha el nem követtek. Így a valódi történelmet is ő írta azzal, hogy végül ő lett Írországban a boszorkányperek első áldozata.
Ha a hírös szögedi boszorkányperről szeretnél többet megtudni, ezt a korábbi cikkünket ajánljuk figyelmedbe.
