Te is mérgező szerrel kezelt ételeket eszel: már mérhető az okozott károsodás

mergezo-szer (2)
Olvasási idő kb. 3 perc

Súlyos összefüggést találtak a denevérek kihalása és a csecsemők halálozása között. A kártevő rovarokat irtó állatok eltűnése mérgező szerrel történő permetezéshez vezet.

Egyre több a kártevő rovar, ami miatt a gazdáknak be kell vetnie a halálosan mérgező növényvédő szereketírja az Index. A denevérek sokat tudnának segíteni a problémán, de az egyedszámuk tragikusan csökkent. Észak-Amerikában már kimutatták, hogy ez milyen súlyos következményekkel jár.

Ha kevés a denevér, mérgező szerrel kezelik a növényeket

Tömegesen pusztultak a denevérek New England-szerte 2006-ban. Rejtélyes és gyógyíthatatlan gombás betegséggel fertőződtek meg, a fehérorr-szindrómával. A csökkenésük pedig úgy tűnik, hogy az emberek betegségeire is hatással van.

A denevérek kihalása miatt mérgező szerrel permeteznek a gazdák
A denevérek kihalása miatt mérgező szerrel permeteznek a gazdákMike Powles / Getty Images Hungary

Hét év alatt a fehérorr-szindróma több mint 5 millió észak-amerikai denevér halálához vezetett. Egész kolóniák tűntek el, ennek következtében pedig megugrott a kártevő rovarok száma, ami komoly mezőgazdasági következménnyel járt. A gazdálkodók kénytelenek voltak körülbelül 31 százalékkal több peszticidet permetezni a növényekre a rovarok ellen. Azonban kiderült, hogy ezek a rovarölő szerek különösen veszélyesek a magzatokra és a csecsemőkre.

Ezek a szerek elsősorban a növényeket, terményeket pusztító rovarok irtásával növelik a terméshozamot, de az állatoknak és az embereknek egészségügyi problémákat okoznak.

A Kaliforniai Egyetem kutatása arra jutott, hogy a megugró csecsemőhalálozás összefüggésbe hozható ezekkel a szerekkel, így végső soron a denevérek kihalásával.

Az eredmények miatt egyre többen figyelmeztetnek a denevérek védelmére. A populácói helyreállítása érdekében egy denevérvédő szervezet lámpákat állított fel az állatok telelőhelyeinek közelébe, hogy több rovart vonzzanak oda, így könnyebb legyen számukra a táplálkozás. Azonban a fehérorr-szindrómát okozó gomba továbbra is terjed az Egyesült Államok nyugati részén.

Európában is egyre több növényvédőt használnak

Itthon is gyakran felmerülő téma a növényvédő szerek ártalmassága, a Pesticide Action Network Europe által készített tanulmány szerint az európaiak egyre inkább ki vannak téve az úgynevezett PFAS-vegyületeket tartalmazó „növényvédő szereknek”.

Ezeket szándékosan permetezik az élelmiszernövényekre, így bekerülhetnek az emberi szervezetbe.

A peszticidek és más mezőgazdasági vegyi anyagok súlyosan károsítják az emberi szervezetet, és hiába alkalmaznak szabályokat, méréseket és biztonsági irányelveket, a szél messzire eljuttathatja a vegyületeket, melyek a talajvízbe is bekerülnek.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek