Ettől a szinte ismeretlen hagymafélétől javulhat a vérképed

GettyImages-1501452737
Olvasási idő kb. 4 perc

A tatárhagyma kicsit olyan, mint a snidling, kicsit meg olyan, mint a fokhagyma: ha bármelyiket szívesen fogyasztod, megéri egy esélyt adnod ennek a hagymafélének is.

A tatárhagyma, vagy másik nevén a kínai metélőhagyma olyan, ázsiai hagymaféle, amelynek házi termesztése sem túl bonyolult: eredeti hazájában vadon is megterem. Mára már Európában és Amerikában is egyre ismertebb, amelyben szerepe van annak is, hogy rákellenes hatásokat tulajdonítanak a különleges hagymafélének.

Ez a hagymaféle itthon még nem terjedt el annyira

Itthon is vetheted ezt a különlegességet – hagymatestet nem képez, ugyanakkor akár 20 centiméteres levelei nőnek, amelyeknek jellegzetesen fokhagymás illata van. Fél-egy centi szélesek a levelek, de nem csak ezeket fogyaszthatod, hanem a virágzattal együtt a szárát is. Ez inkább Ázsiában elterjedt szokás.

Ez a hagymaféle Ázsiából származik
Ez a hagymaféle Ázsiából származikPenpak Ngamsathain / Getty Images Hungary

Szárát évente többször vágják, levele főleg a tavaszi-nyári időszakban vásárolható, virága pedig inkább ősszel. A magyar élelmiszerboltokban vagy piacokon még nem számít túlzottan elterjedt zöldségnek, de azért termesztik már hazánkban is, akár te is megpróbálkozhatsz vele, ha van egy kis kerted, mivel a vetőmagját Magyarországon is megkapod.

Sokféle ételben ízletes

Hogy pontosan milyen az íze? Valóban valahol a snidling és a fokhagyma között található, nem olyan enyhe, mint a metélőhagyma, inkább karakteresebb. Nem nevezhető irodabarát ételnek, 

készíthető belőle pesto is, de ennél is érdemes azzal számolni, hogy a hagymaféle ízének intenzitása elég erőteljes lesz.

Ami a fogyasztását illeti, nyersen is rágcsálható, így akár salátát is színesíthetsz vele, de főzve és sütve is fogyasztják. Leginkább fűszerezni alkalmas, keleti ételekben, levesekben ezzel a funkcióval használják, de akár egy melegszendvics tetejére is tehetsz belőle. Keleten olajban kisütve még snackként is elfogyasztják.

Dísznövénynek is alkalmas ugyanakkor, mivel erős, fényes, élénk zöld levelekkel rendelkezik. Érdemes frissen vágni belőle és így fogyasztani, de ha hozzájutsz valahonnan egy csokorral és azt vízbe teszed, úgy hosszabban megőrzi frissességét.

Jól mutat a kertben, de az sem probléma, ha nincsen saját veteményesed: egy lakásban, cserépben vagy ládában is termesztheted a tatárhagymát.

Kertben szerencsére nincsenek nagy igényei, az árnyékot éppúgy bírja, mint a naposabb területeket, ráadásul évelő, így nem kell újra meg újra ültetned.

Az ázsiai konyha kedvelt fűszere is
Az ázsiai konyha kedvelt fűszere isIvan / Getty Images Hungary

Ennyi pozitív hatással bír ez a hagymaféle

A tatárhagymát a hagyományos kínai orvoslás is beveti arzenálja részeként. Féreghajtásra, immunerősítésre, az emésztés támogatására és a vérszegénység gyógyítására is használták már évezredek óta. Egyes mérgek ellenszerének tartották, emellett vérzésszabályzásra, az energiaszint emelésére is bevetették. A kínai gyógyászatban rizómáival dörzsölték be a csípéseket és a kisebb vágásokat.

Az egészen biztos, hogy magas A- és C-vitamin-, rost-, karotin-, riboflavin-, tiamin-, vas-, kalcium- és káliumtartalommal rendelkezik,

és az is, hogy az ezek kínálta előnyöket akkor tudod a lehető legnagyobb mértékben kihasználni, ha kevesebb mint öt percen át főzöd vagy sütöd a kínai snidlinget. Ha náthásan fogyasztod, segíti a gyógyulást, és még vérnyomásodat stabilizálja.

Ha szívesen olvasnál a mángold áldásos hatásáról is, ajánljuk ezt a cikkünket!

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Ezt olvastad már?
Érdekességek