A Központi Hírszerző Ügynökség, vagyis a CIA szombaton közölte, hogy valószínűbb, hogy laboratóriumi szivárgás okozta a Covid-19 világjárványt, mint egy fertőzött állat, amely a vírust az emberekre terjesztette, ami megváltoztatta a hivatal évek óta fennálló álláspontját – írja a Economx a Politico cikke alapján.
CIA elárulta, honnan indulhatott a Covid
A CIA korábban azt közölte, nem tudja pontosan megállapítani a koronavírus eredetét. Két nappal azután ezen az állásponton változtattak, hogy John Ratcliffe egykori republikánus törvényhozót beiktatták az ügynökség új vezetőjévé. Ratcliffe korábban arra utalt, hogy a CIA politikai és pénzügyi okok miatt nem adott választ arra, honnan indult a járvány.
Most arra jutottak, hogy valószínűbb, hogy laboratóriumi szivárgás történt, mint hogy egy fertőzött állatról jutott át a vírus az emberekre. Tehát vélhetően nem a vuhani dögpiacról származik, ahogy azt korábban feltételezték. A jelentésből az nem derül ki, hogy az ügynökségnek vannak-e olyan konkrét információi, melyek igazolják, hogy a Covid Kínában egy vuhani kutatólaboratóriumból szabadult el.
A CIA mindenesetre jelezte, hogy „a Covid-19 világjárvány kutatással kapcsolatos és természetes eredetű forgatókönyvei továbbra is valószínűek”. Illetve az ügynökség egyik illetékese is küldött egy e-mailt az újságíróknak, melyben nyomatékosította:
„Nem vagyunk meggyőződve az értékelés pontosságáról, ezért továbbra is megvizsgálunk minden olyan új hírszerzési jelentést vagy nyílt forrásból származó információt, amely megváltoztathatja ezt az álláspontot.”
A kínai kormány tagadta, hogy a járvány a vuhani laboratóriumban történt szivárgás miatt kezdődött.
Megjelent az új Dívány-könyv!
Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.
Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!
hirdetés