Egy betegség segíthet az Alzheimer-kór kezelésében

alzheimer-kor (2)
Olvasási idő kb. 5 perc

Óriási felfedezést tettek a tudósok az Alzheimer-kórral kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy egy új típusú rákgyógyszer segíthet az agyi betegségek kezelésében.

Egy újonnan fejlesztett rákgyógyszer segíthet az Alzheimer-kórral küzdő betegeken úgy, hogy az blokkolja az indolamin-2,3-dioxygenáz 1 (IDO1) nevű enzimet. Az IDO1-gátlókat olyan daganatos betegségek kezelésére fejlesztették ki, mint a melanoma, a leukémia és a mellrák. Hasznos tudni, hogy ezek a készítmények úgy küzdenek a daganat ellen, hogy

megakadályozzák a rákos sejtek képességét az immunrendszer kijátszására.

Rák elleni gyógyszer segíthet az Alzheimer-kór kezelésében

A kutatók szerint ezek a gyógyszerek képesek lehetnek a degeneratív agyi betegségek, például az Alzheimer-kór korai stádiumainak kezelésére is, mivel az IDO1 enzim szerepet játszik az agysejtek energiaellátásában. Ez azt jelenti, hogy ennek az enzimnek blokkolása segíthet megvédeni az agyat az öregedés és a neurodegeneráció okozta károktól.

Megtalálhatták a kutatók a megoldást az Alzheimer-kórra?
Megtalálhatták a kutatók a megoldást az Alzheimer-kórra?peakSTOCK / Getty Images Hungary

A kutatók szerint az IDO1 túl sok kinurenint termel, amely megzavarja az agy szinapszisainak (azok a sejt közötti kapcsolódási helyek, amelyeken keresztül az ingerület egyik sejtről a másikra terjed át) működtetéséhez szükséges energiát, és befolyásolja az agy glükózszintjét – mindezt egy egereken végzett kutatás során állapították meg. A vizsgálat szerint

az IDO1 elnyomása megnövelte az energiaáramlást az egerek agyában, és helyreállította a megfelelő agyműködést.

Emellett kimutatták, hogy megvédi az agyat olyan a mérgező fehérjéktől, mint például a béta-amiloid és a tau felhalmozódása, amelyek megzavarják az egészséges agy működéséhez szükséges vércukor-anyagcserét. Az egereknél a kutatók azt találták, hogy az IDO1 blokkolása megvédte az agyműködést mindkét típusú toxikus agyfehérje ellen. Az egerek jobban teljesítettek a kognitív és memóriatesztekben, amikor olyan gyógyszereket kaptak, amelyek blokkolják a kinurenin útvonalat.

Milliókat érint az Alzheimer-kór

A világon 44 millióan szenvednek Alzheimer-kórban, Magyarországon 200 ezer demenciában szenvedő beteg él. Az Alzheimer-kór a demenciás esetek 60-80 százalékát teszi ki. A kórra jellemző tünetek sokszor

10-30 évig sem jelennek meg, de az agyban már elkezdődnek a negatív változások.

A betegség jelenleg még nem gyógyítható. Korai stádiumában a memóriavesztés enyhe, de később a betegek elveszítik a beszélgetés és a környezetükre való reagálás képességét, átlagosan a diagnózis után 4-8 évig élnek.

Rák elleni gyógyszer lehet az Alzheimer-kór ellenszere
Rák elleni gyógyszer lehet az Alzheimer-kór ellenszereboonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

A memóriavesztés az Alzheimer-kór fő tünete. A korai jelek közé tartozik a legutóbbi eseményekre vagy beszélgetésekre való visszaemlékezések nehézsége. A betegség kezdetén még maga a beteg is észreveheti, hogy gondjai vannak a memóriájával, később viszont már inkább a családtagok és barátok ismerik fel a problémát. Időnként mindenkinek vannak memóriaproblémái, de

ha sokáig fennáll vagy súlyosbodik, az az Alzheimer-kór jele lehet.

Ezenkívül tünetei lehetnek még a koncentráció- és gondolkodási nehézségek, kihívást jelenthet a pénzügyek kezelése és a számlák kifizetése időben. Csökkenhet az ésszerű döntések és ítéletek meghozatalának képessége, valamint nehézséget okozhatnak a mindennapi rutinfeladatok, úgy, mint az étkezés vagy éppen az étel elkészítése. Megváltozhat a személyiség, kialakulhat depresszió, gyakoribbá válhatnak a hangulat-ingadozások, a másokkal szembeni bizalmatlanság, de megjelenhet a düh és az agresszió is. A betegség jele lehet, hogy megszűnik az érdeklődés a korábban kedvelt tevékenységek iránt, de kialakulhatnak tévképzetek is, és változhatnak az alvási szokások.

A pénzügyek kezelésében történő változások a nem diagnosztizált demencia jelei lehetnek, ismerd meg a részleteket az alábbi cikkünkből.

Megjelent az új Dívány-könyv!

A Dívány magazin új kötetével egy igazi 20. századi kalandozásra hívunk. Tarts velünk és ismerd meg a múlt századi Magyarországot 42 emberi történeten keresztül!

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek